Az 1956-os forradalom és szabadságharc Magyarország történetének egyik legdicsőbb, ugyanakkor legtragikusabb fejezete. A mai napig sokan teszik fel a kérdést: miért nem segített a Nyugat? Miért nem avatkozott be az Egyesült Államok vagy Nagy-Britannia, amikor a magyarok a szovjet tankokkal szemben küzdöttek szabadságukért?
A válasz egyáltalán nem olyan egyszerű, mint azt sokan gondolnák
A numizmatikamagyarország.hu szerint a második világháborút követő jaltai egyezmények kijelölték Európa hatalmi övezeteit. A kontinens kettészakadt: Nyugat a NATO, Kelet pedig a Szovjetunió befolyása alá került. Magyarország a szovjet érdekszféra része volt, és a nemzetközi diplomácia hallgatólagosan elfogadta a status quót.
A nyugati hatalmak retorikájukban hirdették a „felszabadítás politikáját”, de valójában tisztában voltak azzal, hogy a keleti blokkban történő katonai beavatkozás könnyen egy nukleáris világháborúhoz vezethetne. Az Egyesült Államok stratégiája ekkor már a feltartóztatás politikájára épült: célja a kommunizmus terjedésének megállítása volt, nem pedig a már elfoglalt országok felszabadítása.
Az egész világ figyelte Magyarországot
1956 októberében Magyarország fellázadt a sztálinista diktatúra ellen. A diákok és munkások követelései – a szovjet csapatok kivonása, a sajtószabadság, a többpártrendszer visszaállítása – hamar nemzeti szabadságharccá váltak.
A világ döbbenten figyelte a magyar eseményeket, a nyugati sajtó hősként ünnepelte a forradalmárokat, és a Szabad Európa Rádió adásai is reményt keltettek: mintha a Nyugat készülne közbelépni. A valóságban azonban egyetlen NATO-hadosztály sem mozdulhatott, hiszen a vasfüggöny átlépése a Szovjetunió megtámadását, és a harmadik világháború kezdetét jelentette volna.
Máshol azonban beavatkoztak
A nemzetközi figyelmet rövidesen megosztotta, hogy a világ másik végén épp zajlott a szuezi válság, amelynek során Izrael, Franciaország és Nagy-Britannia katonai akciót indított Egyiptom ellen.
Az Egyesült Államok ekkor a közel-keleti stabilitás megőrzésére összpontosított, és nem akart újabb fegyveres konfliktust kockáztatni. Amikor november 4-én a szovjet hadsereg elsöprő erejű támadást indított Magyarország ellen, Washington és London már nem tettek semmit – a forradalom sorsa megpecsételődött.
Nyugatról csak a következményeket tudták enyhíteni
A szovjet beavatkozás következményei tragikusak voltak: több mint 2500 magyar vesztette életét, tízezrek sebesültek meg, és közel kétszázezer ember menekült külföldre. A Nyugat katonailag nem segített, de humanitárius téren példátlan összefogást mutatott. Ausztria, Svájc, Franciaország, Kanada és az Egyesült Államok tízezrével fogadták be a magyar menekülteket.
Csak az USA-ban több mint 35 ezer magyar talált új otthont, és az amerikai kormány 30 millió dollárt fordított a magyar diákok tanulmányainak támogatására. Camp Kilmer menekülttáborában a magyarok új életet kezdhettek – sokan közülük tudósok, mérnökök, művészek lettek, akik később a befogadó országok gazdaságát és kultúráját is gazdagították.
A Nyugat hallgatása tehát nem árulás volt, hanem kényszerűség: a nukleáris fegyverek árnyékában a beavatkozás a világpusztulás kockázatát hordozta volna. Mégis, a magyar forradalom erkölcsi ereje bejárta a világot. Albert Camus francia író szavaival:
A legázolt, bilincsbe vert Magyarország többet tett a szabadságért és az igazságért, mint bármely nép a világon az elmúlt húsz esztendőben.
Forrás: