Az emberiséget ősidők óta foglalkoztatja a kérdés: vajon egyedül vagyunk-e a világegyetemben? Bár az elmúlt évtizedekben óriási tudományos előrelépések történtek, a válasz valószínűleg még várat magára.
Magyar kutató dolgozott ki új elméletet
Most azonban egy magyar kutató, Veres Antal, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem tudósa új elmélettel állt elő, amely talán közelebb vihet minket a megoldáshoz. Az általa bevezetett fogalom neve a „Magány zónája” (Solitude Zone).
A Phys.org cikke szerint az új modell nem egy fizikai helyet jelöl, hanem egy statisztikai tartományt, amelyben annak a valószínűsége, hogy pontosan egyetlen életforma létezik egy adott komplexitási szinten, nagyobb, mint annak az esélye, hogy több hasonló fejlettségű civilizáció is létezne – vagy épp, hogy egy sem.
Ezeken nyugszik Veres Antal elmélete
A gondolat matematikai értelemben egyfajta haranggörbét ír le, szemben a megszokott exponenciális modellekkel. A koncepció megértéséhez három ismert tudományos elméletet érdemes felidézni.
Az első a Fermi-paradoxon, amely Enrico Fermitől származik, és azt kérdőjelezi meg, hogy ha a világegyetemben számtalan hely kínálkozik az élet kialakulására, miért nem találkoztunk még idegen civilizációkkal?
A második a nagy szűrő elmélete, amely szerint az élet fejlődése során több rendkívül valószínűtlen eseményt kell „átugrania” egy fajnak. Ilyen volt például az egysejtűekből a többsejtű szervezetekre való átmenet, és könnyen lehet, hogy az emberiség előtt is állnak még ilyen kihívások, amelyeket lehet, hogy saját maga fog okozni.
A harmadik jelentős elmélet a Kardasov-skála, amely a civilizációk technológiai fejlettségét méri az általuk hasznosított energia mennyisége alapján. Az emberiség jelenleg a becslések szerint 0,7-es szinten áll – vagyis még nem érte el az „1-es típusú” civilizáció fokát, amely képes saját bolygójának energiakészletét hasznosítja.
Veres Antal modellje ezeket az elméleteket ötvözi. Négy alapfogalomra épül: komplexitásra, létezési valószínűségre, megjelenési valószínűségre, valamint a potenciális rendszerek teljes számára – ez utóbbit a kutató a Drake-formula alapján az egész világegyetemre kiterjesztve 10²⁴ földszerű bolygóra becsüli.
Mi van, ha csak “most” vagyunk egyedül a világegyetemben:
A „Magány zónája” akkor áll fenn, ha egy adott technológiai szinten nagyobb az esélye annak, hogy pontosan egy civilizáció létezik, mint annak, hogy több – és egyben nagyobb az esély a létezésre, mint a teljes hiányra.
Ez a kettős feltétel alapvető jelentőségű: túl pesszimista becslések esetén statisztikailag valószínűbb lenne, hogy sehol nincs élet, mint hogy csak egyetlen példája létezik.
Veres négy különböző forgatókönyvben vizsgálta az elméletet, és eredményei arra utalnak, hogy valóban lehetséges, hogy az emberiség a Magány zónában él.
Más szóval, nem kizárt, hogy nem azért nem találkozunk idegenekkel, mert nincsenek, hanem mert statisztikailag épp most mi vagyunk az egyetlenek egy olyan időszakban, amely a világegyetem számára csak egy múló pillanat.
Forrás: