Térkép tárja fel a Római Birodalom eddig ismeretlen útjait

Egy nemzetközi kutatócsoport most először készítette el a Római Birodalom közel teljes úthálózatának digitális térképét – és ezzel több mint 100 000 kilométerrel bővítette az eddig ismert útvonalakat. Az új kutatás nem csupán a főutakra, hanem a mellékutakra is kiterjed, amelyek eddig elkerülték a vizsgálatok fókuszát.

A mondás szerint „minden út Rómába vezet”, és ez a Római Birodalom esetében nem is volt túlzás. A hatalmas birodalom városait és tartományait elképesztően kiterjedt úthálózat kötötte össze, amely gazdasági, katonai és kulturális szempontból is meghatározó szerepet játszott. Most azonban kiderült, hogy a római utak annál is sokkal kiterjedtebbek voltak, mint eddig gondoltuk, írja a Live Science.

Több százezer kilométernyi út tárult fel

A kutatást Tom Brughmans, a dániai Aarhus Egyetem régésze vezette, aki kollégáival együtt egy új digitális atlaszt hozott létre Itiner-e néven. A projekt célja az volt, hogy a római világot Kr. u. 150 körül, vagyis a birodalom legnagyobb kiterjedése idején rekonstruálják. A kutatók történeti forrásokat, régészeti adatokat, topográfiai térképeket és modern távérzékelési technológiákat ötvöztek, hogy egy nagyszabású, nyílt hozzáférésű adatbázist hozzanak létre.

Az Itiner-e térképe összesen mintegy 300 000 kilométernyi római utat tartalmaz – ez több, mint kétszerese a korábbi becsléseknek. Brughmans szerint ez a felfedezés alapjaiban változtatja meg a római közlekedésről és társadalmi kapcsolatrendszerről alkotott képünket.

Az összekapcsoltság rengeteg előnnyel, de hátránnyal is járt

A római utak nemcsak a hadsereg mozgását segítették, hanem a birodalom politikai és gazdasági egységét is biztosították. A kereskedők, katonák, hivatalnokok és zarándokok ugyanazokat az utakat járták, amelyek ma is megfigyelhetők Európa, a Közel-Kelet és Észak-Afrika számos térségében.

A kutatók szerint a hálózat nagysága és összekapcsoltsága jól szemlélteti, hogyan tudott a Római Birodalom olyan hatékonyan működni több száz éven keresztül.

Ugyanakkor ez az egység sebezhetővé is tette: Brughmans például az Antoninus-kori pestisjárványt említi, amely Kr. u. 165-ben terjedt el a birodalomban, és lényegében megtizedelte a lakosságot.

Római Birodalom pestis antoninusi járvány kanyaró halál
A halál angyala az Antoninus-kori járvány idején Rómában. Wikimedia

További utakat is felfedezhetnek

Jeffrey Becker, a New York-i Binghamton Egyetem régésze, aki nem vett részt a kutatásban, úgy véli, hogy az Itiner-e hatalmas előrelépést jelent a római világ megértésében. Ugyanakkor megjegyezte, hogy a térképen még mindig vannak hiányosságok – részben bizonyos adatok elérhetetlensége, részben pedig az útmaradványok azonosításának nehézsége miatt.

Brughmans és csapata ugyanakkor elismeri, hogy a mostani verzió csupán a kezdet. Az általuk azonosított másodlagos utak teljes hossza közel 200 000 kilométer, de ez a szám a jövőben még jelentősen nőhet.

Az Itiner-e platform a kutatók és érdeklődők számára is szabadon böngészhető, és széleskörű adatokat kínál minden ismert római útról, a főbb katonai útvonalaktól kezdve egészen a kisebb vidéki ösvényekig. A projekt célja az is, hogy más kutatókat inspiráljon a még hiányzó szakaszok feltérképezésére.

Ez is érdekes lehet:

Forrás:

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük