Jeffery Mason csendes jelenléttel, mégis magával ragadó energiával lépett a 44. Sharjah Nemzetközi Könyvvásár (SIBF) közönsége elé. Beszédében emlékezetről, veszteségről, kézírásról és az emberi kapcsolatok újrafelfedezéséről mesélt — arról, hogy miért fontosabb ma, mint valaha, hogy meghallgassuk egymás történeteit.
Ma Mason neve világszerte egyet jelent a Hear Your Story könyvsorozattal, amely a vezetett naplózás műfaját tette népszerűvé. Könyvei több nyelven jelennek meg, családokat és generációkat ösztönözve arra, hogy saját történeteiket megőrizzék. Azonban az író útja nem egy szakmai ambícióval kezdődött — hanem személyes fájdalommal.
Későn érő író, akit egy veszteség formált
Jeffery Mason hosszú éveken át a technológiai és telekommunikációs szektorban dolgozott — egészen más világban, mint ahol ma alkot. „Korábban olyan rendszereket építettem, amelyek digitálisan kötötték össze az embereket” – mesélte mosolyogva. „Most pedig azon dolgozom, hogy érzelmileg kapcsolódjanak.”
Első könyvét, a Dad, I Want to Hear Your Story-t 2019-ben írta meg, amikor édesapja Alzheimer-kórral küzdött. Mason kérdéseket akart feltenni: a gyerekkoráról, az első szerelméről, a sikerekről, a kudarcokról — de túl későn találta meg a bátorságot. Amikor végre készen állt, édesapja már nem tudott válaszolni.
„Ezért elkezdtem kérdezni másokat” – mondta. „A nagynénémet, a nagybátyámat, a barátait. És minél több történetet hallottam, annál inkább rájöttem, mennyire hasonlítok rá.”
A spirálfüzetbe írt kérdések előbb a családban terjedtek, majd az ismerősöknél, végül idegeneknél is. Jöttek a visszajelzések:
“Nincs egy anya-verzió?”
“Mi a helyzet a nagymamákkal?”
“Lehetne pároknak is?”
A privát gyászfolyamatból így született meg egy világméretű könyvsorozat.
Egyszerű kérdésekből globális mozgalom
A Hear Your Story könyvek ma már szülőknek, nagyszülőknek, pároknak, testvéreknek és még kisállat-tulajdonosoknak is készülnek, számos nyelven — spanyoltól a francián át egészen a görögig és a lengyelig.
Bár Mason neve világszerte ismert, a borítókon alig jelenik meg.
„Ez nem az én történetem” – mondta. „Én csak odaadom a tollat.”
A könyvek lényege a vezetett naplózás: finoman irányított kérdések, amelyek megkönnyítik az írást, még azoknak is, akik idegenkednek az üres lapoktól.
„Egy üres oldal ijesztő lehet” – magyarázta. „A kérdések olyanok, mint a számfestő képek. Írhatsz egy mondatot vagy öt bekezdést. Nincs jó vagy rossz válasz.”
„Az író ír. A szerkesztő majd később porszívózik.”
Mason, aki ma 62 éves, nem hisz az írói válságban — ez a kijelentés hangos nevetést váltott ki a közönségből.
„Az orvosok nem akadnak el. A taxisofőrök sem. Csak elvégzik a munkájukat. Az író pedig ír. Lehet, hogy aznap épp vacak, amit írok — de akkor majd a szerkesztő jön, és elvégzi a porszívózást.”
Saját gyerekeinek is azt tanítja: merjenek alkotni, ne féljenek attól, hogy valami nem tökéletes.
„Az én generációmban azt mondták: szerezz rendes állást, ne légy éhező művész. És én sokáig hittem is ezt. De most mást örökítek tovább a lányaimnak.”
Miért fontos még mindig a kézírás?
Mason a digitalizáció korában is ragaszkodik a kézzel írt szavak erejéhez.
„Van néhány régi receptkártyám a nagymamámtól” – mesélte. „Amikor főzök, és a kézírását látom, olyan, mintha ott lenne velem. Ezt az érzést szeretném átadni másoknak is.”
A SIBF közönsége érezhetően rezonált erre az üzenetre: egy olyan világban, ahol a gyors üzenetek és rövid videók dominálnak, Mason munkája a lelassulás és a kapcsolódás finom ellenpontja.
Egy üzenet egy zajos világnak
A SIBF könyvklub estjén Mason nemcsak beszélt — bevonta a közönséget is. Kérdéseket adott, válaszokat kért, és arra biztatta a jelenlévőket, hogy ismerjék meg újra azokat, akikről azt gondolják, már mindent tudnak róluk.
„A könyveim célja” – mondta –, „hogy újra kapcsolatba kerüljünk — önmagunkkal és egymással.”
Jeffery Mason üzenete egyszerre személyes és univerzális:
a történetek nem a fájlokban élnek, nem a képernyőn, hanem az emberekben.
És ezek a történetek megérdemlik, hogy megkérdezzük, leírjuk és továbbadjuk őket.
Forrás: