A sötétség kérdése alapvetően már régóta foglalkoztatja az emberiséget, így az űrkutatás fejlődésével az is joggal fogalmazódhatott meg bennünk, hogy lehet-e a világűrnek egy kifejezetten sötét pontja, melyhez képest minden más fényesnek vagy világosnak tűnhet.
A világűr egy alapvetően sötét, kietlen, ésszel fel nem fogható ürességként van jelen a legtöbb ember fantáziájában, melyről ismereteink sajnos egyelőre igen korlátozottak, és lényegesen több a kérdés, mint a rendelkezésre álló válasz.
Jogosan merülhet fel tehát az is, hogy az űr tényleg olyan sötét-e, mint az első látásra tűnhet, és van-e egyetlen olyan pontja, amely sötétebb minden másnál. Az űrkutatók szerint a válaszadást megnehezíti, hogy rendkívül sok tényezőtől függ, pontosan mi is számít sötétségnek – írja a LiveScience.
A teljes sötétség ritkább jelenség, mint hinnénk
Bár a csillagok közötti tér első pillantásra mélyen feketének látszik, az űrben rengeteg por található, amely szétszórja és továbbítja a fényt, így az éjszakai égbolt is sokkal fényesebbnek tűnik annál, mint amennyire a csillagok fénye azt lehetővé tenné.
Mivel mindez olyan hatást kelt, mintha háttérvilágítás töltené be a világegyetem nagy részét, valódi fénynélküliségről alig beszélhetünk. Az űr alapszíne ráadásul nem is fekete, hanem enyhén bézs árnyalatú, emiatt gyakran a „kozmikus latte” jelző is előkerül tudományos körökben.
A Müncheni Egyetem asztrofizikusa, Andreas Burkert szerint a sötétség, mint fogalom pontos meghatározása lehet a kulcs. A látható fény ugyanis nem az elektromágneses spektrum egyetlen hullámhossza – a gamma- és az UV-sugárzás szintén eljutnak a világegyetem távoli pontjaira, így ott is lehet éppen fény, ahol a szemünk sötétséget érzékelne.
Mérhető a sötétség?
Ha kizárólag a látható fénynél maradunk, akkor kijelenthető, hogy vannak kifejezetten sötét helyek a világűrben, aminek mérésére az albedó fogalma nyújthat számunkra segítséget.
Ez a kifejezés annak az arányát jelöli, hogy egy adott anyag felszíne milyen mértékben veri vissza a rá érkező fénysugarakat. Egy hibátlanul működő tükör albedója például pontosan 1, mivel a fény 100 százalékát visszaveri.
A Naprendszer abszolút legsötétebb pontja, a 8 kilométer hosszú, jégből és porból álló Borelli-üstökös magja ezzel szemben a Nap fényének 3 százalékát veri vissza.
A fekete lyukak szintén egyedi esetet képeznek, hiszen bár már az elnevezésük is arra utal, hogy a belsejükben sötétség honol, ez korántsem így van. Burkert felhívja rá a figyelmet, hogy az erős fény csapdába esik ezekben a képződményekben, s egyszerűen ezért tűnnek sötétnek.
Többféle okból is lehet valami sötét a világűrben
A sötétség kialakulhat úgy is, hogy egy felszín soha nem kap fényt — ilyenek a Hold és a Plútó állandó árnyékban lévő kráterei. Más esetekben az olyan sűrű porködök, mint például a Bok-globulusok, teljesen elnyelik a környező csillagok látható fényét, így egyszerűen egy foltnak tűnhetnek az égen. Infravörös tartományban viszont már sokkal kevésbé beszélhetünk áthatolhatatlanságról.
A galaxis peremén található, fényforrásoktól távoli régiók szintén rendkívül sötétek: a New Horizons mérései szerint az égbolt ott átlagosan tízszer sötétebb, mint a Föld közelében, bár a kozmikus fény még valamelyest ezeket is megvilágítja.
Mindezek mellett ráadásul a Föld is egy sötét, üres buborékszerű térben helyezkedik el a Tejútrendszerben, ami lehetővé teszi a távoli csillagok zavartalan megfigyelését — ha nem így lenne, Burkert szerint valószínűleg jóval alacsonyabb szintű tudással rendelkeznénk a világűrről, mint jelenleg.
Olvass tovább nálunk:
Forrás: