Miután 1793-ban lefejezték XVI. Lajost, a guillotine nem tűnt el a francia történelemből. A nyaktiló Franciaországban még meglepően a 20. század végén is az állami kivégzések eszköze volt.
A guillotine a nevét Joseph-Ignace Guillotinról, francia orvosról és politikusról kapta, aki 1789-ben, a forradalom kezdetén egy egységes, kevésbé kegyetlen kivégzési módszer bevezetését javasolta. Ironikus módon alapból Guillotin ellenezte a halálbüntetést, és az eszközt sem ő találta fel.
A guillotine, vagy magyarosan nyaktiló konkrét terveit Antoine Louis sebész készítette el, a gyakorlati kivitelezést pedig Tobias Schmidt német mérnök végezte. Az így megszületett szerkezet egy magas faállványból állt, amelyben egy súlyos, ferde pengét vezettek le pontosan a nyak vonalában.
A kivégzés során az elítélt fejét rögzítették, majd a pengét szabadon engedték. A kortárs elképzelések szerint a lecsapódás olyan gyors volt, hogy azonnali halált okozott – ezért tartották a guillotine-t „emberségesebbnek” a korábbi, gyakran elhúzódó kivégzéseknél.
Meddig „él” a fej a levágás után?
A guillotine körül már a 18–19. században is heves viták és kísérletek zajlottak. Orvosok és szemtanúk beszámolói szerint a levágott fejek néhány másodpercig reagálhattak: A legismertebb eset 1905-ből származik, amikor Dr. Gabriel Beaurieux egy kivégzett elítélt, Henri Languille fejénél szemmozgásokat és rövid ideig tartó reakciókat figyelt meg.
Bár a modern idegtudomány szerint az agy oxigénhiány miatt néhány másodpercig még működhet, de hogy ez valódi tudatosságot jelentett-e, máig vitatott. Annyi biztos, hogy ezek a beszámolók is hozzájárultak ahhoz, hogy a guillotine körül baljós mítosz alakuljon ki.
Utoljára 1939-ben volt nyilvános kivégzés guillotine-nal, ami miatt az eljárásokat ezután börtönökben tartották.
Az utolsó kivégzés 1977-ben
A guillotine utolsó áldozata Hamida Djandoubi volt, egy tunéziai származású férfi, akit egy fiatal nő, Élisabeth Bousquet elrablása, kínzása és meggyilkolása miatt ítéltek halálra. Az ítéletet 1977. szeptember 10-én, hajnalban hajtották végre a marseille-i Baumettes börtönben.
Ez volt a világ utolsó, állami guillotine-os kivégzése. A francia közvélemény ekkorra már erősen megosztott volt a halálbüntetés kérdésében, és a kivégzés sokakban inkább undort és döbbenetet keltett, mint elégtételt.
A rémisztő szerkezet eltűnése pedig szorosan összefonódik Robert Badinter nevével, aki jogászként, majd igazságügyi miniszterként évtizedeken át küzdött a halálbüntetés eltörléséért. Erőfeszítései végül 1981-ben vezettek eredményre, amikor Franciaország hivatalosan is megszüntette az állami kivégzéseket. Badinter következetesen azt vallotta, hogy az államnak nincs joga ölni, még a legsúlyosabb bűncselekmények esetében sem.
„Holnaptól, nektek köszönhetően, a francia igazságszolgáltatás többé nem lesz olyan igazságszolgáltatás, amely öl. Nem lesznek többé titkos, hajnali kivégzések a francia börtönökben, és igazságszolgáltatásunk véres lapjai végleg lezárulnak.” – fogalmazott Robert Badinter 1981-ben a francia Nemzetgyűlésben, a halálbüntetés eltörléséről szóló törvény parlamenti vitája során.
Tehát guillotine-t ma már nem használják, de az egyik, a 20. században is működtetett példányát ma is meg lehet nézn Marseille-ben, a Mucem múzeum egyik kiállítóterében, ugyanabban a városban, ahol 1977-ben utoljára használták. A szerkezetet Robert Badinter adományozta az állami gyűjteménynek, és 2026 tavaszáig még mindig megtekinthető.
További, tudományos témákkal kapcsolatos cikkeinkért kattints.
Forrás: