Ma a nagy fehér cápát vagy a kardszárnyú delfint tartjuk a nagyvizek legfélelmetesebb ragadozóinak. A kréta időszak elején azonban ezek az állatok aligha számítottak volna kivételesnek. Akkoriban az óceánokat hatalmas tengeri hüllők uralták, amelyek még csúcsragadozókat is elejtettek.
A McGill Egyetem kutatói egy körülbelül 130 millió éves tengeri ökoszisztémát vizsgáltak meg Kolumbiában, a Paja Formáció területén. Az itt feltárt fosszíliák alapján arra jutottak, hogy az ősi tengerben olyan nagyméretű ragadozók éltek, amelyek a tápláléklánc minden ma ismert szintjén túl helyezkedtek el.
Egymásra vadásztak a csúcsragadozók
A ScienceDaily által is publikált kutatás szerint a Paja Formáció tengereiben többféle nagyragadozó fordult elő egyszerre. Köztük voltak tíz métert is meghaladó plesioszauruszok hosszú nyakkal és erős állkapoccsal, gyors, delfinszerű testfelépítésű ichtioszauruszok, valamint nagytestű, krokodilszerű tengeri ragadozók. Ezek az állatok nem külön-külön, hanem egy időben éltek ugyanabban a környezetben.
Napjaink tengereiben a tápláléklánc általában legfeljebb hat szintig terjed, a csúcson olyan nagyragadozókkal, mint a nagy fehér cápa, az ámbrás cet vagy a kardszárnyú delfin. A mezozoikum idején azonban – a triász, a jura és a kréta időszak során – a tengeri élővilág alapvető átalakuláson ment keresztül.
A ragadozók száma és változatossága jelentősen megnőtt, ami addig nem tapasztalt nyomást helyezett az ökoszisztémákra.
A kutatók szerint éppen ez a zsúfoltság tette az ökoszisztémát rendkívülivé. Az elemzések arra utalnak, hogy a legnagyobb ragadozók nem álltak meg a halaknál vagy a kisebb hüllőknél: egymást is zsákmányként kezelték. Ez magyarázza, hogyan alakulhatott ki egy olyan tápláléklánc, amely egy teljes szinttel meghaladja a mai tengerek felépítését.
Fosszíliákból rajzolták fel a táplálékhálót
A kutatás során a tudósok a lelőhelyről ismert összes állati maradványt figyelembe vették. A testméretek, a fogazat és az ismert táplálkozási szokások alapján egy részletes táplálékhálót állítottak össze, amelyet modern óceáni ökoszisztémákkal is összevetettek.
Az eredmény egy rendkívül összetett rendszer lett, amelyben a csúcsragadozók fölött is létezett egy „felső szint”. Ilyen jellegű ökológiai felépítésre a mai óceánokban nincs példa.
A kutatók szerint az ilyen extrém versenyhelyzetek fontos szerepet játszottak abban, hogyan alakultak át később a tengeri élővilág struktúrái. Bár ezek az óriási hüllők végül eltűntek, az általuk kialakított ökológiai minták hosszú távon is hatással voltak az óceánok fejlődésére.
Miért haltak ki az óceánokból?
A kutatók szerint az ilyen szélsőségesen összetett tengeri ökoszisztémák fennmaradásához különleges körülmények kellettek. A kréta időszak elején a tengerek melegebbek voltak, a vízszint magasabban állt, és a táplálék jóval bőségesebb volt a mainál. Ezek a feltételek lehetővé tették, hogy ugyanazon a területen több, egymással is versengő nagyméretű ragadozó éljen meg hosszú időn keresztül.
Később azonban a klíma változása, a tengerek átrendeződése és az élővilág szerkezetének átalakulása megszüntette ezt a helyzetet. A legnagyobb ragadozók száma csökkent, a tápláléklánc lerövidült, és eltűntek azok az állatok, amelyek még a csúcsragadozók fölött is álltak. A mai óceánok ebből a szempontból egyszerűbbek és kiegyensúlyozottabbak – még ha elsőre nem is tűnnek kevésbé kegyetlennek, mint az ősi tengerek.
További, állatvilággal kapcsolatos híreinkért kattints.
Forrás: