Az Északi- és a Balti-tenger mélyén rejtőző víz alatti világ egykor virágzó, ősi emberi civilizációkról árulhat el új információkat a régészek számára. Nemzetközi kutatócsoportok próbálják feltárni az egykori part menti síkságok titkait, miközben versenyt futnak az idővel: a modern tengeri fejlesztések ugyanis végleg elzárhatják az utat az őskori múlt nyomainak felfedezése előtt.
Az óceánok és tengerek mélyének megismerése régóta fontos célja a kutatóknak, az utóbbi években pedig egyre világosabbá vált, hogy a víz alatti világ az emberiség múltjának rendkívül fontos őrzője. Az Északi- és a Balti-tenger fenekén elterülő, egykor még part menti tájak nem csupán geológiai képződmények, hanem egykor lakott, virágzó területek voltak, amelyek kulcsfontosságú információkat hordoznak az őskori civilizációkról, írja a Popular Mechanics.
Amikor a tengerfenék még szárazföld volt
Körülbelül 8000–6000 évvel ezelőtt az Északi- és a Balti-tenger helyén hatalmas, termékeny síkságok terültek el és ősi emberi közösségeknek adtak otthont, melyek eleinte vadászó, gyűjtögető életmódot folytattak, majd fokozatosan letelepedtek. Az utolsó jégkorszak lezárulásával azonban intenzív felmelegedés vette kezdetét, mely drámai tengerszint-emelkedést hozott magával, a víz pedig fokozatosan elárasztotta ezeket az alacsonyan fekvő területeket, így a víz alatti világ részévé váltak.
Bár sokáig úgy tűnt, hogy ezek a civilizációk nyomtalanul eltűntek, a modern tudomány mára bebizonyította, hogy maradványaik még mindig ott rejtőznek a tengerfenéken. A kérdés így már nem az, hogy léteztek-e ezek a közösségek, hanem az, hogy sikerül-e időben feltárni a nyomaikat.
SUBNORDICA: kutatás a tenger mélyén
E kihívás megoldására jött létre a SUBNORDICA nevű nemzetközi kutatási együttműködés, amelyben több észak-európai intézmény vesz részt. A projektben közreműködik a brit Bradfordi Egyetem Elmerült Tájak Kutatóközpontja, a Holland Geológiai Intézet (TNO), a Flamand Tengeri Intézet és a Yorki Egyetem. Céljuk, hogy a víz alatti világok eddig feltáratlan területein azonosítsák az egykori emberi jelenlét bizonyítékait.
A kutatás egyik legfontosabb helyszíne Doggerland, mely mintegy 8200 évvel ezelőtt virágzó régió lehetett az Északi-tenger térségében. Ez a terület kulcsszerepet játszik annak megértésében, hogyan éltek és alkalmazkodtak az emberek a környezeti változásokhoz, mielőtt a víz végleg elpusztította volna lakóhelyeiket.
Csúcstechnológia a víz alatti világ feltárásában
A SUBNORDICA kutatói a legmodernebb technológiákat vetik be a víz alatti világ feltérképezésére, számítógépes szimulációkat valamint mesterséges intelligencián alapuló elemzőeszközöket is alkalmaznak, de szeizmikus és akusztikus vizsgálatokat, valamint fúrásokat is végeznek, hogy pontos képet kapjanak a tengerfenék szerkezetéről.
A Bradfordi Egyetem már korábban is gyűjtött adatokat magnetométeres mérések segítségével, amelyeket eredetileg a jövőbeli zöldenergia-projektek környezeti hatásvizsgálatához használtak. Ezek az adatok azonban régészeti szempontból is rendkívül értékesek, mivel segítenek azonosítani azokat a területeket, ahol tőzegképződés zajlott, vagy ahol erózió formálta a tájat, például egykori folyómedrekben.
Versenyfutás az idővel
A kutatók szerint több ezer évvel ezelőtt mintegy 7,7 millió négyzetmérfölddel több szárazföld volt a Földön, mint napjainkban. Ennek jelentős része Európa mai partvidékei mentén helyezkedett el, és a szakértők szerint ez volt a kontinens legvonzóbb területe az őskori letelepedés szempontjából.
A zöldenergia-infrastruktúra gyors bővülése azonban komoly kihívást jelent a tudomány számára. Az ipari fejlesztések ugyanis korlátozhatják a hozzáférést a kutatási területekhez, így a víz alatti világ régészeti feltárása szó szerint versenyfutássá vált az idővel. A SUBNORDICA célja éppen ezért az, hogy még a nagyobb léptékű beavatkozások előtt dokumentálja az egykori emberi lakóhelyek szerkezeti tulajdonságait.
Tanulságok a múltból
A dániai Aarhusi-öbölben végzett búvárfelmérések révén a kutatók azt is vizsgálják, mennyire voltak lakottak és gyakoriak a part menti települések, és hogyan használták ki az emberek a tengeri erőforrásokat 8500-9000 évvel ezelőtt. Ezek az eredmények segíthetnek abban, hogy célzottabb régészeti kutatások induljanak a nehezebben hozzáférhető területeken is.
Miközben a modern társadalmak ma a tengerszint emelkedése ellen küzdenek, a víz alatti világ feltárása emlékeztet arra, hogy az emberiség már egyszer szembesült hasonló kihívásokkal. Az ősi civilizációk története így nemcsak a múlt megértését szolgálja, hanem egyfajta figyelmeztetésként is szolgál a jövő számára: a környezeti változásokhoz való alkalmazkodás mindig is az emberi lét egyik legnagyobb próbatétele volt, s látszólag ez így is marad.
Forrás: