Senki sem áll a törvény felett: András volt herceget kihallgatták a születésnapján – FRISSÍTÉS

Február 19-én, csütörtökön, a Thames Valley rendőrség őrizetbe vette András Mountbatten-Windsort, Károly brit király öccsét, közhivatalban elkövetett visszaélés gyanújának vádjával a Jeffrey Epsteinnel való kapcsolata miatt – jelentette a CNN. A brit uralkodói család tagja valószínűleg az első magas rangú személy, akit évszázadok óta őrizetbe vettek.

Az Epstein-akták nyilvánosságra kerültek

A botrány ott kezdődött, amikor az amerikai igazságügyi minisztérium január 30-án több mint hárommillió oldalnyi dokumentumot tett közzé a Jeffrey Epstein elleni nyomozással kapcsolatban. (Erről itt mi is beszámoltunk). Ezek az iratok súlyos kérdéseket vetettek fel Andrew szerepéről.

Az emailek tanúsága szerint a volt herceg bizalmas kereskedelmi jelentéseket juttatott el az elhunyt amerikai szexuális bűnelkövetőhöz, miközben Nagy-Britannia kereskedelmi különmegbízottjaként dolgozott Szingapúrban, Hongkongban és Vietnámban.

A néhai András herceg korábban Virginia Giuffre vádjai miatt is kereszttűzbe került, aki azt állította, hogy 17 éves korában szexuális erőszak áldozata lett, és az elkövetők között a herceg is szerepelt. András tagadta a vádakat, és 2022-ben bírósági egyezséget kötött Giuffre-val, anélkül hogy bűnösséget ismert volna el.

Nem tarthatta meg hercegi címét sem

Emiatt a botrány miatt azonban Jeffrey Epstein és a herceg kapcsolata hatalmas visszhangot keltett és bukása elkerülhetetlen volt 2022 után.

2025 októberében Károly király megfosztotta öccsét hercegi címétől és kitüntetéseitől, és ki is lakoltatták a windsori kastélybirtokról. A herceg maga is bejelentette, hogy lemond minden titulusáról, de továbbra is tagadta az ellene felhozott vádakat.

A brit rendőrség közbelép

A Thames Valley rendőrség közleménye szerint:

„2026. február 19-én egy hatvanas éveiben járó férfit tartóztattak le Norfolk megyében, közhivatalban elkövetett visszaélés gyanújával, és házkutatásokat végeznek berkshire-i és norfolk-i ingatlanokban.”

A brit jog szerint a közhivatalban elkövetett visszaélés bűntette akár életfogytiglani börtönbüntetéssel is sújtható. Egyelőre azonban vádemelésre még nem került sor. Az ügy vizsgálata megkezdődött, és kellő időben tájékoztatják a nyilvánosságot.

András herceg letartóztatása komoly kihívás az egész brit királyság számára is. Keir Starmer brit miniszterelnök szintén röviden nyilatkozott:

„Senki sem áll a törvény felett” – jelezve, hogy az elvnek minden esetben érvényesülnie kell.

„A törvénynek érvényesülnie kell”

Az eseményekre a Buckingham palota is azonnal reagált:

„A legmélyebb aggodalommal értesültem András és a közhivatalban elkövetett visszaélés gyanújának híréről. Ami most következik, az egy teljes, igazságos és megfelelő folyamat, amelynek során az ügyet a megfelelő módon és a megfelelő hatóságok vizsgálják ki.

Ebben – ahogy korábban is mondtam – teljes és szívből jövő támogatásunkat és együttműködésünket nyújtjuk. Szeretném egyértelműen kijelenteni: a törvénynek érvényesülnie kell” – nyilatkozta a brit uralkodó, Károly király.

Ha lemaradtál volna:

FRISSÍTÉS: Szabadon engedték Andrást

Szabadon engedték csütörtök este András volt yorki herceget, a brit uralkodó öccsét, akit közfeladatot ellátó személy által elkövetett kötelezettségszegés gyanújával reggel őrizetbe vett a rendőrség. Andrást 11 órán át tartották fogva jelenlegi lakhelye, a kelet-angliai Norfolk megye egyik rendőrkapitányságán, ahonnan csütörtök este sofőr vezette autóval távozott.

András őrizetbe vételét csütörtök délelőtt jelentette be a Temze-völgyi Rendőrség (Thames Valley Police), amelynek hatásköre a volt herceg egykori lakhelye, a windsori királyi rezidencia közelében lévő Royal Lodge Londontól nyugatra lévő körzetére terjed ki.Andrást ugyanakkor a brit királyi család kelet-angliai rezidenciáján, Sandringhamben vették őrizetbe.

Szabadlábra helyezéséről is a Temze-völgyi rendőrség számolt be hivatalos csütörtök esti tájékoztatásában, hangsúlyozva, hogy az ügyben folytatódik a vizsgálat. A közlemény szerint a volt herceg Norfolk megyei lakhelyén – vagyis Sandringhamben – tartott házkutatás befejeződött, de az ezzel párhuzamosan kezdett Berkshire megyei házkutatás csütörtök este még tartott.

András Windsor környéki előző rezidenciája Berkshire megyében van, vagyis a rendőrség valószínűleg ezen az egykori lakhelyen tartotta a másik házkutatást. A volt herceg szabadon engedése után a Temze-völgyi Rendőrség közölte, hogy egyelőre nem szolgál további információval az ügyről, és sajtóértekezletet sem tart a csütörtökön hivatalosan megkezdődött vizsgálatról.

A brit monarchia újkori történetében példátlan fejlemény közvetlen előzményeként Andrásról – III. Károly király testvéréről, akinek éppen csütörtökön volt a 66. születésnapja – kiderült, hogy közeli üzleti és baráti viszonyt ápolt Jeffrey Epstein néhai amerikai pénzemberrel, aki fiatal nők, köztük gyermekkorú lányok sérelmére elkövetett súlyos szexuális bűncselekményekért többször is megjárta a börtönt.

Epstein legutóbbi őrizetbe vétele után, 2019-ben New York-i börtöncellájában meghalt. Az Epstein-ügyről az utóbbi napokban Amerikában nyilvánosságra hozott legújabb aktákból azonban kiderült, hogy András – aki 2001 és 2011 között a brit kormány különleges nemzetközi kereskedelmi megbízottjaként járta a világot – számos elektronikus levélben bizalmas brit hivatalos pénzügyi-gazdasági információkat szolgáltatott ki Epsteinnek.

Az új Epstein-akták között szerepel olyan üzenetváltás is, amelyben András tájékoztatta a volt amerikai pénzembert az afganisztáni arany- és urániumbányászatban kínálkozó “jelentős kereskedelmi értékű” befektetési lehetőségekről, emellett megosztotta Epsteinnel a brit kormány kereskedelmi képviselőjeként Szingapúrban, Hongkongban és Vietnámban folytatott tárgyalásairól készült hivatalos belső leiratokat is.

Az udvar III. Károly király kezdeményezésére nemrégiben példátlan módon megvonta Andrástól – a néhai II. Erzsébet királynő harmadszülött gyermekétől – a brit királyi családban betöltött pozíciójából, illetve katonai múltjából eredő összes titulusát és jogosultságait, köztük a yorki hercegi címet is, így a volt herceg jelenleg Andrew Mountbatten-Windsor polgári néven, magánszemélyként él.

Az amerikai képviselőház a demokrata képviselők kezdeményezésére tavaly novemberben levélben szólította fel a korábbi herceget arra, hogy meghallgatás céljából jelenjen meg a ház igen befolyásos vizsgálóbizottsága előtt és számoljon be Epsteinnel fenntartott kapcsolatairól.

A testület november 20-ig várta András válaszát a megkeresésre, a brit uralkodó öccse azonban nem reagált a képviselőházi felszólításra. Keir Starmer brit miniszterelnök ugyanakkor az újabb terhelő adatok nyilvánosságra kerülése után felszólította a korábbi herceget, hogy tegyen eleget a washingtoni képviselőház kérésének.

Starmer csütörtökön – nem sokkal András őrizetbe vételének rendőrségi bejelentése előtt – a BBC brit közszolgálati televíziónak nyilatkozva is határozott igennel válaszolt arra a kérdésre, hogy Andrásnak részt kell-e vennie az amerikai képviselőház meghallgatásán.

A munkáspárti brit kormányfő – aki politikai pályafutása előtt az angol-walesi főügyészség vezetője volt – úgy fogalmazott: a brit jogrendszer alapelve az, hogy a törvény előtt mindenki egyenlő, és senki nem helyezheti magát a jogszabályok fölé. Hozzátette: ha a brit parlament is napirendre kívánja tűzni András ügyét, annak ő nem állna útjába.

III. Károly király, András bátyja a Buckingham-palota által csütörtökön ismertetett személyes nyilatkozatában mélységes aggodalmának adott hangot az öccséről és a volt herceggel szemben felmerült gyanúról szóló hírek hallatán.

Károly úgy fogalmazott üzenetében, hogy most “teljes körű, igazságos és helyénvaló folyamat veszi kezdetét, amelynek keretében ezt ügyet kellő módon a megfelelő hatóságok kivizsgálják”. A király maradéktalan támogatásáról és együttműködési készségéről biztosította a vizsgálatot végző hatóságokat.

“Egyértelműen szeretném kinyilvánítani, hogy a jogszabályoknak megfelelő eljárást végig kell vinni, és amíg ez a folyamat tart, nem lenne helyes, ha további kommentárokat fűznék az ügyhöz” – fogalmazott csütörtöki üzenetében a 77 esztendős brit uralkodó. Károly közölte azt is, hogy ő és családja folytatja kötelezettségeinek ellátását és népe szolgálatát.

Forrás: https://www.newsnationnow.com/world/prince-andrew-arrest-epstein-whats-next/

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük