Az eldobható e-cigaretták robbanásszerű terjedése komoly közegészségügyi aggodalmat vált ki szerte a világon. Egy friss amerikai kutatás most riasztó adatokkal szolgált: a népszerű, de illegálisan forgalmazott vape-ek rákkeltő nehézfémeket tartalmaznak, amelyek Magyarországon is jelen vannak.
Rákkeltő fémek a füstben
A Kaliforniai Egyetem (UC Davis) kutatói három népszerű eldobható vape-márkát vizsgáltak meg, és mindháromban megtalálták az ólmot, a nikkelt és az antimont – olyan nehézfémeket, amelyeket a nemzetközi egészségügyi szervezetek egyértelműen rákkeltőként tartanak számon.
A nikkel például légúti daganatokhoz, asztmához és szívbetegségekhez köthető, az ólom pedig ismert idegméreg, amelyre nincs biztonságos expozíciós szint.
Annyi ólom, mint 19 doboz cigarettában
A kutatás egyik legsokkolóbb megállapítása szerint az egyik tesztelt márka egyetlen készüléke annyi ólomnak teszi ki a felhasználót, mint 19 doboz hagyományos cigaretta elszívása. A vezető kutató elmondta, hogy amikor megnyitott egy készüléket, ólmozott rézötvözetből készült alkatrészeket talált benne – ezek az anyagok már akkor is méreganyagokat oldanak ki a folyadékba, amikor a készüléket még el sem gyújtják.

Magyarországon is jelen vannak
Hazánkban a dohánytermékek kizárólag engedéllyel rendelkező dohányboltokban árusíthatók, mégis folyamatosan megjelennek az ellenőrizetlen vape-ek az online piacon.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) rendszeres razziákat tart: egyetlen akció keretében például száz illegális készüléket foglaltak le egy online kereskedőtől, aki milliós bírságra számíthat.
Nem csak a kémia a veszély
A feketepiaci vape-ek fizikai kockázatai sem elhanyagolhatók. A lefoglalt készülékek egy részében nem megfelelően rögzített, gyenge minőségű lítium-ion akkumulátorokat találtak, amelyek könnyen túlmelegednek, és tüzet, rövidzárlatot okozhatnak.
Az ellenőrizetlen szállítás során – sokszor hővédelem nélküli kartondobozokban – az akkumulátorok instabillá válhatnak, mielőtt még a fogyasztóhoz érnének.
A szakértők és a hatóságok egybehangzó véleménye az, hogy az illegális vape-ek esetében a fogyasztó valójában fogalma sincs, mit vesz a kezébe. Sem a kereskedő, sem a hatóság nem tudja garantálni ezeknek a termékeknek a biztonságát.
Mit tehet Magyarország?
A jogi keretek hazánkban már most szigorúak: az ízesített e-cigaretták forgalmazása, online megvásárlása és behozatala egyaránt tiltott, a bírságok pedig magánszemélyeknek 1 és 50 millió, jogi személyeknek 5 és 500 millió forint között mozognak. A NAV, az SZTFH és a GVH is aktívan fellép – webshopokat tiltanak le, álvásárlásokkal buktatnak le kereskedőket, csomagszállítmányokat szűrnek át.
Mindez azonban önmagában nem elég: a Nemzeti Népegészségügyi Központ 2024-es adatai szerint a 13–15 éves magyar diákok 22 százaléka már kipróbálta az e-cigit, 10 százalékuk pedig rendszeresen használja is.
A feketepiaci kínálat tehát egyértelműen eléri a célcsoportját. A megoldás több fronton kellene hogy haladjon egyszerre: szigorúbb vámvizsgálat a csomagküldő forgalomban, kötelező kémiai bevizsgálás az itthon legálisan forgalmazott eszközökre, valamint átfogó iskolai prevenciós programok, amelyek nem csupán a tiltásra, hanem a konkrét egészségügyi kockázatokra – köztük az ólomterhelésre és a rákkeltő fémekre – hívják fel a figyelmet.
Forrás: SzeretlekMagyarország.hu
Ha lemaradtál volna:
Forrás: https://www.szeretlekmagyarorszag.hu/felfedezo/rakkelto-femeket-talaltak-a-magyarorszagon-jogszerutlenul-forgalmazott-izesitett-vape-ekben-2/


