A mesterséges intelligencia rohamos fejlődése már most átalakítja a gazdaság működését, és akár a kapitalizmus alapvető mechanizmusait is megváltoztathatja – figyelmeztetett Sam Altman, az OpenAI vezérigazgatója egy nemrég tartott gazdasági konferencián.
Altman a BlackRock infrastruktúra-csúcstalálkozóján beszélt arról, hogy a mesterséges intelligencia már most komoly hatással van a munkaerőpiacra, és megváltoztatja a munkavállalók és a tőketulajdonosok közötti hagyományos egyensúlyt.
Egyre nehezebb versenyezni a gépekkel
A technológiai vezető szerint a modern számítástechnikai rendszerek – például a nagy teljesítményű grafikus processzorok – olyan hatékonysággal képesek feladatokat elvégezni, amellyel sok munkavállaló nehezen tud lépést tartani.
Altman úgy fogalmazott: ha egyes munkákban már nem lehet „jobban dolgozni” egy számítógépnél, az alapjaiban változtatja meg a gazdasági viszonyokat. Ez azt is jelentheti, hogy egyre több ember versenyez majd kevesebb állásért, különösen az olyan területeken, ahol a rutinfeladatok könnyen automatizálhatók, derül ki a Futurism beszámolójából.
Erről hallottál? Fontos változások előtt az Android, a Gemini átveheti az irányítást az appok felett. És arról, hogy Leó pápa a szexrobotokról tett közzé üzenetet?

Hatalmas beruházások jöhetnek
Altman szerint a jövő egyik kulcsa az MI-infrastruktúra fejlesztése lesz. A szakember hatalmas adatközpontok és számítási kapacitások kiépítését tartja szükségesnek ahhoz, hogy a technológia széles körben elérhetővé váljon.
Víziója szerint eljöhet egy olyan korszak, amikor az intelligens rendszerek használata annyira olcsó lesz, hogy szinte korlátlanul hozzáférhetővé válik. Ezt ő úgy fogalmazta meg: a mesterséges intelligencia „olcsóbb lehet, mint amit mérni érdemes”.
Munkahelyek tűnnek el – de talán újak is születhetnek
Altman elismeri, hogy rövid távon a mesterséges intelligencia komoly zavarokat okozhat a munkaerőpiacon, ugyanakkor nem tart attól, hogy hosszú távon tömeges munkanélküliség alakulna ki.
A technológiai vezető szerint a történelem során minden nagy technológiai ugrás új szakmákat és iparágakat hozott létre. Az azonban egyelőre nyitott kérdés marad, hogy az MI által létrehozott új lehetőségek elegendőek lesznek-e ahhoz, hogy ellensúlyozzák a megszűnő munkahelyeket.

