Kolozsváron metrót építenek, 21 kilométer hosszú lesz – videó

A kolozsvári önkormányzati testület hétfői rendkívüli ülésén elfogadta a kolozsvári metró megvalósíthatósági tanulmányát. A metróvonal 21 kilométer hosszú lesz, és 2,053 milliárd euróba (759 milliárd forint) kerül – közölte a polgármesteri hivatal.

A metróvonal a tervek szerint Kolozsvár és a várossal összeépült Szászfenes közigazgatási területén halad majd, és a főteret is érintve kelet-nyugat irányban szeli át a várost és az agglomerációt.

Kolozsváron 14,7 kilométeren és a várostól nyugatra fekvő, mintegy negyvenezer lakost számláló Szászfenes területén 6,3 kilométeren halad.

A megvalósíthatósági tanulmány szerint a vonalon 19 megálló épül. Ezek között másfél percenként járnának a három vagonos szerelvények, amelyek óránként maximálisan 21 600 személyt képesek elszállítani.

A tanulmány szerint a metróépítés több mint 10 év, egészen pontosan 128 hónap alatt valósulhat meg.

Ebből az előzetes tervezésre szánt 18 hónap már le is telt.

tram-train hódmezővásárhely sofőr máv
Read alsoÍgy tesztelték a tram-train-t: vészfékezés utasokkal, baleset, üzemzavar – képek, videó

Az elképzelés szerint jövő év végéig kellene lebonyolítani a tervezők, kivitelezők kiválasztását, és ez után kezdődhetne a tényleges metróépítés, amelyre nyolc évet szánnak.

A projektet a nagy infrastrukturális beruházások program, a szállítási operatív program és az országos helyreállítási terv révén EU-s forrásokból, a szállításügyi tárcától származó kormányzati forrásokból, illetve Szászfenes és Kolozsvár önkormányzatának a saját forrásaikból finanszírozzák.