Ilyen lesz a magyar olimpikonok tokiói kollekciója – Képek
Nyilvánosságra hozta a Magyarock, a magyar olimpiai öltözék hivatalos forgalmazója a tokiói olimpiai sportruházatatot. Az Adidas által legyártott csapatruhákat fogják viselni sportolóink a versenyek alatt, és bízunk benne, hogy számos alkalommal láthatjuk őket a dobogón is ebben a felszerelésben.
A tavalyról idénre halasztott nyári olimpia rendezési jogát Tokió 2013. szeptember 7-én nyerte el, amikor is a japán főváros Isztambult győzte le a döntő körben. Ezzel az is eldőlt, hogy 1964 után Tokió másodjára rendezhet nyári játékokat.
Jelenlegi állás szerint hivatalosan 2021. július 23-án kezdődnek a nyári játékok, és augusztus 8-án lesz a zárórendezvény.
A paraolimpiai játékok 2021. augusztus 24-től szeptember 5-ig kerül sor.
Egy februárban publikált felmérés alapján a japánok döntő többsége (80%) az olimpiai játékok törlését szeretné,
mivel tartanak egy újabb koronavírus hullámtól, és az azzal járó lezárásoktól. Jelenleg minden bizonytalan, bár a NOB szerint biztosan meg lesz tartva az olmipiai, illetve az olimpiai láng is közeledik Tokió felé.
A magyar hatóságok mindent megtettek a kiutazó magyarok védelméért, így
az olimpiára készülő sportolóink koronavírus elleni oltását már január végén megkezdték itthon.

Érdemes elolvasniVizes Eb – A magyar szinkronúszó lányok elhozták a bronzérmet
itt tudod támogatni az oldalunkat
Érdemes elolvasni
Tudja, hogy Jézusnak milyen volt a vércsoportja – állítja egy szakértő
Izraeli légitársaság nemzetbiztonsági kockázatnak tartja a Wizz Airt, blokkolnák a bázisnyitást
Naturista strand úticélok Magyarországon, amiket érdemes kipróbálni
IDEA Intézet: Megtorpant a Tisza párt erősödése, Magyar szerint 2/3-os győzelmet aratnának
Elnöki tanácsadó: NATO-csapatok vonulhatnak Ukrajnába
KÉPEK – Kapu Tibor újra Budapesten: “egy kis ország is alkothat nagyot”