Miért zuhant le a kormányzóhelyettes – tanúvallomások Horthy István haláláról
1942. június 1-én indult Szolnok repteréről a szovjet frontvonalra az 1/I-es vadászrepülő század kötelékében Horthy István kormányzóhelyettes.
Nem egészen három hónappal később, augusztus 20-án, 25-ik felszállása során, egy váratlan, indokolatlanul éles balkanyarban Horthy gépe lecsúszott, dugóhúzóba fordult s egy horhosnak üközött. A pilóta életét vesztette.
Ahogy ez nagy port kavaró váratlan tragédiák esetében gyakran előfordul, itt is számos híresztelés kapott szárnyra szinte közvetlenül a kormányzóhelyettes lezuhanása után.
Szinte a legelső pillanatban elterjedt a fronton annak a híre, hogy a kormányzóhelyettes előző este névnapot tartott, s még ittasan szállt gépbe. Ez a pletyka visszaköszön távoli egységek katonáinak visszaemlékezéseiből is. A szóbeszéd Szabó László vezérezredestől eredeztethető, Horthy István szárnysegédjétől, aki nem volt a kormányzóhelyettes mellett sem a tragédia reggelén, sem az azt megelőző hetekben, mivel posztját elhagyva átvette egy távoli hadtestparancsnoki tisztét.
Nem kizárható, hogy saját lelkiismeretét akarta nyugtatni ennek a hírnek a terjesztésével.
Ugyancsak hamar, napokkal a szerencsétlenség után már pletykáltak arról is, hogy a németek nyúltak az ifjabb Horthy gépébe. Ez a híresztelés Budapestre nyúlik vissza, a frontra nem jutott el, a század pilótái maguk a későbbiekben sem adtak hitelt neki. Ma már tudjuk, hogy a szabotázsokért felelős német titkosszolgálat még napokkal a tragédia után sem rendelkezett pontos információkkal Horthy István haláláról, a pilóták sejtése megfelelt a valóságnak, nem beszélhetünk német merényletről.
Feltételezhetőnek látszik, hogy budapesti körökben Farkas György, a kormányzóhelyettes frontról hazatérő tisztiszolgája indította el a szóbeszédet.
A lojális Farkas összefüggést látott gazdája halála, s a reptéren előző nap megjelent német tisztek felbukkanása között – akik a repülőgépek téli elhelyezésének lehetőségét érkeztek felmérni.
A két esemény összekapcsolása téves volt.
Alekszejevkában jóval hamarabb és jóval keményebb tél volt várható, mint azt egy átlagos budapesti ember akár csak elképzelni tudta. A magyar repülőszázad maga is készült már a hidegre, német tisztek pedig más egységeket is látogattak ugyanebben az időben ugyanezzel a céllal.
A repülőszázad balesetkivizsgáló bizottságának vallomásai abban egybevágnak, hogy:
Előző este érkezett a bevetési parancs az 1/I. vadászrepülő-századhoz. Két közelfelderítő gépet kellett kétszer két vadásznak elkísérnie a frontvonalra. Az egyik kötelék Sztorozsevoje magaságában elérve a Don folyót volt hivatott ellenőrizni a szovjet hídfőtevékenységet Szvobodáig, majd vissza. A másiknak Szvobodától Korotojakig kellett ugyanígy tennie.
Az első felderítőgép mögé Horthy István főhadnagyot és Nemeslaki Zoltán őrmestert, a másikhoz Bánlaky György főhadnagyot és Szabó István hadapród-őrmestert rendelte a vadásszázat parancsnoka. A vadászrepülő-osztályt egy nagyjából 500 méter széles erdősáv választotta el a felderítők repterétől, amit a vadászpilóták a szokott eljárási rend szerint, hogy időt adjanak a lassabb, nehezebb felderítők felszállásának, köríven közelítettek meg
Horthy a gépében, 1942. június, Alekszejevka. Forrás: nwmgroups.hu
Abban is egyformán emlékezett minden tanú, hogy Horthy István lezuhanását egy túszűkített balforduló okozta ezen a körön.
Egy ponton viszont ellentmondanak egymásnak ezek a tanúvallomások:
Horthy István kísérőpilótája, Nemeslaki Zoltán őrmester azt állította, hogy géppárjuk ötperces késéssel indult.
Bánlaky György főhadnagy viszont, akinek Szabó István hadapród őrmesterrel a parancs szerint közvetlenül a kormányzóhelyettes géppárja előtt kellett volna felszállnia, vallomásában részletesen leírta a kormányzóhelyettes lezuhanásának körülményeit.
Ha az öt perc késést valós tényként fogadjuk el, Bánlaky és kísérője semmit nem láthatott, hiszen már nem lehetett a légtérben, kilométerekkel arrébb kellett járnia.
Feltűnő ezzel kapcsolatban, hogy Szabótól nem kért vallomást a bizottság, pedig ha vezérgépének pilótája látta a szerencsétlenséget, akkor neki is szemtanúnak kellett lennie. Őt azonban senki sem kérdezte.
Ugyancsak érdekes, hogy senki nem kérdezte a Bánlakyék által kísért felderítőgép személyzetét, akik, ha Bánlaky vallomása igaz, szintén a légtérben voltak még.
A vizsgálóbizottság konklúziója hiányzik abból az anyagból, amit megküldött a Vezérkari Főnökségnek Budapestre a repülőszázad, s ami a Hadtörténeti Levéltárban kutatható.
A vallomásokon túl azonban szerepel egy kivonatolt oldal az egység bevetési naplójából, “repülés előtti motorpróba-jegyzőkönyv, augusztus 20” címmel.
Ez a következőt tartalmazza:
V-421 – Rendben (Horthy)
V- 430 jó. (Bánlaky)
V-440
V-444
V-470 (Szabó)
A számok egy-egy vadászgépet jelölnek. A V-421-es a kormányzóhelyettes állandó használatú gépe volt. (Nevet is adott neki, Sheriff-nek hívta.) A V-430-as Bánlaky (Baby-nek becézett) Héjája volt, a V-470 pedig Szabó Istváné.
Az nyilvánvaló a jegyzőkönyvből, hogy eggyel több vadászt motorpróbáztak le, mint ahány azután bevetésre indult.
A két gép, ami mellett aláírás nem szerepelt, vándorgép volt. (Ez kiderül az egység bevetési naplójának korábbi és későbbi oldalaiból) Jelen esetben nyilvánvalóan Nemeslaki Zoltánnak, Horthy István kísérőpilótájának motorpróbázták őket. Hogy nem csupán egyet, az arra enged következtetni, hogy valamelyikkel probléma adódott, a pilótát át kellett ülnie egy másikba.
Erről Nemeslaki maga is említést tett egy kései, 1980-as évekbeli visszaemlékezésében: “Nem emlékszem pontosan […] De valamelyikünk gépe nem indult be […] levegőt kellett hozatni, amivel az indítást végezték a földön.” – idézte fel az aznap reggeli eseményeket Sára Sándor dokumentumfiljében, a Pergőtűzben 1983-ban.
Ez az emlék magyarázatot ad az öt perc késésre.
A pontosság hiánya állandó viták tárgya volt a vadászok és a felderítők között. Kíséret nélkül a lomha felderítőgépek védtelenek voltak, pilótáiknak az életébe kerülhetett, ha nem érkezet meg időben a védemük.
Így pedig akár össze is állhatnak a mozaikok történetté: A vadászszázad egyik bevetésre induló gépe képtelen volt levegőbe emelkedni, technikai hiba okozta a Horthy-géppár késését.
A kormányzóhelyettes éles fordulóval próbált lefaragni az időveszteségből, a hirtelen mozdulat azonban az életébe került, mert az alapvetően instabil géptipus nem bírta el a manővert, neki pedig nem volt elég magassága kiemelkedni a zuhanásból.
A jegyzőkönyv-felvételkor a két fiatal pilóta, Bánlaky György és Nemeslaki Zoltán vallomása azért ütközött egymással, mert előbbi nem merte írásba adni a frontvonalon, hogy a 2-ik magyar hadsereg rossz technikai felszereltsége vezetett a kormányzóhelyettes halálához, ezért inkább úgy vallott, mintha nem történt volna semmilyen késés.
(Szerző: Bern Andrea)
