Az utóbbi hetekben az látszik, hogy az orosz csapatok tanultak a korábbi hibáikból és a céljaikat a katonai képességeikhez igazították. A hagyományos frontharcot vállaló ukrán erők egyelőre nem nagyon találják meg a sikert eredményező védelmi taktikát, valószínűleg azért nem, mert ez ebben az esetben nem is létezik.
A háború első heteiben az Ukrajnába több irányból betörő orosz erők, hibát hibára halmoztak. Ennek több oka is volt, kezdve a nem megfelelően felkészített csapatoktól, a hibás taktikán keresztül a vártnál sokkal hevesebb ukrán ellenállásig.
Még a nem éppen ukrán-barát katonai szakértőket is meglepték a rendkívül súlyos orosz veszteségek.
Bármely más ország, köztük még az Egyesült Államok is bedobta volna a törölközőt ekkora kudarcok után. Az oroszok azonban nem így tettek. Feladtak bizonyos területeket, köztük Kijev környékét, rendezték a soraikat, majd minden erejükkel Ukrajna keleti részének elfoglalására koncentráltak.
Az ukránok addig tudtak sikeresek lenni, amíg elsősorban aszimmetrikus háborúban tudták támadni az orosz erőket, főleg a hosszúra nyúlt, és foghíjasan ellenőrzött utánpótlási útvonalakat. Rengeteg felvétel készült az szétvert orosz menetoszlopokról, ezeket látva Ukrajna esetleges győzelme is elképzelhető forgatókönyvnek tűnt.
A történelemben már nem egyszer előfordult, hogy a túlzott önbizalomtól fűtött fél feladta az aszimmetrikus, gerilla háborút és nyílt csatát vállalt a sokkal erősebb ellenséggel.
Ebbe a hibába szaladtak bele 1968-ban a vietkong csapatok is a Tet-offenzíva alkalmával a vietnami háborúban.
A támadás megindítása után a meglepett dél-vietnami és amerikai csapatok pár nap alatt összeszedték magukat. A mindent elsöprő tűzerőre, elsősorban tüzérségre és a légierőre támaszkodva leradírozták a számban és fegyverzetben is sokkal gyengébb vietkong erőket a térképről. Miután a nyílt csatákban több tízezer embert, a bevetett erőik zömét elvesztették, a vietkong csapatok feladták elfoglalt állásaikat és visszavonultak. Így katonailag egyértelmű amerikai és dél-vietnami győzelem született.
Az oroszok most hasonló taktikát alkalmaznak Donbászban. A legalább tízszeres tüzérségi fölényükkel és a légierő bevetésével folyamatosan és módszeresen, lépésről lépésre őrlik fel a hagyományos front-háborút vállaló ukrán erőket. Addig pusztítanak egy-egy területet, míg meg nem törik az ellenállást. Ezek után pedig a páncélosok és a gyalogság megtisztítja azt.
Ezzel a kíméletlen, de kétségkívül sikeres harceljárással az ukrán csapatok egyszerűen nem tudnak mit kezdeni.
Az oroszok ugyan nem érnek el látványos sikereket, de az idő láthatóan nekik dolgozik. Az ukránok pedig napról-napra egyre súlyosabb élőerő veszteségeket kénytelenek elkönyvelni, hadseregük harci tapasztalatokkal rendelkező krémje, szépen lassan fogy el. Már saját állításaik szerint is 100-200 katonát vesztenek halottakban naponta, a sebesültek száma ennek a többszöröse lehet.
Az ukránok ráadásul a nyugati tanácsadók figyelmeztetései ellenére egy súlyos taktikai hibát is elkövetnek.
Szorult helyzetüket tejesen figyelmen kívül hagyva tartanak ki a három oldalról szorongatott, a legfrissebb információk szerint már teljesen körbezárt, katonai szempontból védhetetlen Szeverodonyecknél. A racionalitás az lett volna, hogy legalább addig míg módjuk van rá a várost feladva visszavonulnak, és nyugatabbra alakítanak ki számukra kedvezőbb terepen védelmi vonalakat. Erre a lépésre azonban az ukrán politikai vezetés láthatóan nem volt és jelenleg se hajlandó.
A makacs és értelmetlen ellenállással valójában csak az oroszoknak tettek szívességet.
Úgy tűnik, Zelenszkij nem tanult azokból a vérrel írt történelmi leckékből, amikor is katonailag képzetlen politikusok gondolták magukat legyőzhetetlen hadvezérnek. A háború ugyan még nem dőlt el, de most Ukrajna saját, elkerülhető hibájából került nehezebb helyzetbe.
