• Ukrajna
  • Egyesült Államok
  • Oroszország
  • történelem
  • Daily News Hungary
hm-logohm-logohm-logohm-logo
  • Külföld
  • Belföld
  • Trend
  • MIX
  • Kult+Múlt
  • Utazás
✕
Rendkívüli hírek
Helló Magyar Helló Magyar · 2022.10.24.
· MIX

Román-mánia: felvonultak a magyar katonatemetőben, pedig nem is ott nyugszanak a román katonák

Az úzvölgyi katonatemetőben önkényesen létrehozott román parcella megvédésére szövetkeztek vasárnap a temetőbe felvonuló román nacionalista szervezetek – közölte a Székelyhon napilap.

A román hadsereg napja (október 25.) alkalmából szervezett felvonulást ezúttal két nappal korábban, vasárnap tartották a román nacionalista szervezetek, és szimpatizánsaik. 150 fakereszttel vonultak fel azoknak a román katonáknak az emlékére, akikről úgy tartják, hogy az úzvölgyi katonatemetőben vannak eltemetve.

Amint a Székelyhon közölte: a vasárnapi rendezvény a megszokott forgatókönyv szerint zajlott. Ezúttal is felolvasták azoknak a román katonáknak a neveit, akik – állításuk szerint – az úzvölgyi temetőben nyugszanak, a tömeg pedig minden névre “Jelen!” felkiáltással felelt.

Idén a darmanesti polgármesteri hivatal mellett főszervezői feladatot vállalt a Nép Útja (Calea Neamului) nacionalista egyesület és a Szabadság állapota (Starea de libertate) nevű civil mozgalom. Utóbbiak azzal igyekeztek résztvevőket toborozni, hogy közölték: az emlékmű és a betonkeresztek megvédésére megalakul a “keresztek testvérisége a román hadsereg úzvölgyi harcokban elesett hőseiért”.

A temetőben mondott beszédében Mihai Tirnoveanu azt tartotta a keresztek szövetsége “szent céljának”, hogy a végsőkig védelmezze a kereszteket, amelyeket Darmanesti polgármesteri hivatala a román hadsereg hőseinek állított a temetőben.

Hangsúlyozta: a szövetség nem vesz figyelembe semmilyen bírósági döntést. Csakis a román hősök vérét és csontjait tartja számon, akik itt estek el, függetlenül attól, hogy milyen döntéseket hoznak a bíróságok, vagy kihez tartozik a temető. Az eseményen Constantin Toma, Darmanesti polgármestere Vasile Florea tábornoknak, és Ioan Procopie 102 éves háborús veterán tábornoknak adta át az idei “Úzvölgye fiai” kitüntetést.

A kora estébe nyúló megemlékezés végén a szervezők emlékeztették a román külügyminisztériumot és Klaus Iohannis államelnököt, hogy ha a románok számára kedvezőtlen bírósági döntés születik a temető román parcellájának ügyében, akkor “életük árán is megvédik a sírkertet” – idézte a Székelyhon a temetőben elhangzott kijelentést.

[hm_embed link=”https://hellomagyar.hu/2022/06/16/ismet-betiltottak-egy-erdelyi-magyar-zaszlot-a-romanok/” ][/hm_embed]

Darmanesti önkormányzata 2019 márciusában saját közvagyonává nyilvánította az úzvölgyi katonatemetőt, és áprilisban önkényesen román parcellát alakított ki a Hargita és Bákó megye határán fekvő, a székelyföldi Csíkszentmártonhoz tartozó, elnéptelenedett Úzvölgye település sírkertjében. Korábban a temetőt magyar katonatemetőként tartotta számon a magyar közösség, és Csíkszentmárton község gondozta.

2019. június 6-án többezer román megemlékező erőszakkal nyomult be a temetőbe, hogy részt vegyen a román parcella és emlékmű román ortodox felszentelésén, miután székelyek élőlánccal próbálták megakadályozni azt.

Egy héttel az erőszakos cselekmények után az illetékes román hatóság tisztázta, hogy nem az úzvölgyi katonatemetőben nyugszik az a 149 román katona, akinek a névsorolvasása is részét képezte a temető erőszakos elfoglalása utáni ceremóniának.

A temetőfoglalók közül többen az ellenzékben politizáló, rendszerellenes Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) színeiben nyertek parlamenti képviselői mandátumot.

A temetőfoglalás ügyében számtalan per indult, amelyek egy része még folyamatban van. Az eddigi ítéletek a román parcella létrehozásának a törvénytelenségét hangoztató székelyföldi fél álláspontját erősítették meg.

Friss fotók a tegnapi eseményről:

 

Ha szeretnéd segíteni a HellóMagyar munkatársainak munkáját és a független újságírást,
itt tudod támogatni az oldalunkat
Erdély Románia Székelyföld történelem
Megosztás

Érdemes elolvasni

  • Őskori drogos bulik: már 4000 éve is voltak, akik kábítószerrel dobták fel az estét

  • Jó hírek: Újraindult a vasúti forgalom Nagyvárad és a magyar határ között – lassan, de biztosan halad a felújítás

  • Csodálatos olasz városba indít új járatot a Wizz Air Budapestről

  • Hegyi-Karabahban jártunk – így néz ki most a háború utáni Azerbajdzsán

  • Időutazás Budapesten: nosztalgiajáratokkal idézi meg a múltat a BKK augusztusban – FOTÓK

  • Forgalmi káoszra kell készülni Törökbálintnál: teljes lezárás jön az M0-son!

Kapcsolódó cikkek

Nagyvárad magyar határ vasútvonal
2025.08.01.

Jó hírek: Újraindult a vasúti forgalom Nagyvárad és a magyar határ között – lassan, de biztosan halad a felújítás


Olvasson tovább
Perseidák meteorraj hullócsillag
2025.08.01.

Egy éjszaka, amit sosem felejtesz: Több tucat hullócsillag és bolygóegyüttállás az égen!


Olvasson tovább
fekete lyuk
2025.08.01.

Elképesztő felfedezés: egy fekete lyuk belsejében élünk mindannyian?


Olvasson tovább
Biodóm megnyílik
2025.07.31.

Hamarosan megnyílhat végre a Biodóm, de vajon cirkusz vagy állatkert lesz belőle?


Olvasson tovább
rkk_336x280px

Érdemes elolvasni

stso

Adatkezelési tájékoztató

Süti (cookie) kezelése

Jogi közlemény

Szerzői Jogok

Hirdess velünk

Impresszum

© 2025 HelloMagyar. Minden jog fenntartva! | Szerver: levixdc.hu
Olvastad már?
<strong>Őskori drogos bulik: már 4000 éve is voltak, akik kábítószerrel dobták fel az estét</strong>

Őskori drogos bulik: már 4000 éve is voltak, akik kábítószerrel dobták fel az estét

Tovább olvasok
Jó hírek: Újraindult a vasúti forgalom Nagyvárad és a magyar határ között – lassan, de biztosan halad a felújítás

Jó hírek: Újraindult a vasúti forgalom Nagyvárad és a magyar határ között – lassan, de biztosan halad a felújítás

Tovább olvasok
Csodálatos olasz városba indít új járatot a Wizz Air Budapestről

Csodálatos olasz városba indít új járatot a Wizz Air Budapestről

Tovább olvasok
Hegyi-Karabahban jártunk – így néz ki most a háború utáni Azerbajdzsán

Hegyi-Karabahban jártunk – így néz ki most a háború utáni Azerbajdzsán

Tovább olvasok
Időutazás Budapesten: nosztalgiajáratokkal idézi meg a múltat a BKK augusztusban – FOTÓK

Időutazás Budapesten: nosztalgiajáratokkal idézi meg a múltat a BKK augusztusban – FOTÓK

Tovább olvasok
Forgalmi káoszra kell készülni Törökbálintnál: teljes lezárás jön az M0-son!

Forgalmi káoszra kell készülni Törökbálintnál: teljes lezárás jön az M0-son!

Tovább olvasok
Rajongók, figyelem: Jason Momoa nemsokára Budapesten lép fel zenekarával!

Rajongók, figyelem: Jason Momoa nemsokára Budapesten lép fel zenekarával!

Tovább olvasok
Immár egyedül Magyarország az EU legszegényebb országa: mi áll a háttérben?

Immár egyedül Magyarország az EU legszegényebb országa: mi áll a háttérben?

Tovább olvasok
Egy éjszaka, amit sosem felejtesz: Több tucat hullócsillag és bolygóegyüttállás az égen!

Egy éjszaka, amit sosem felejtesz: Több tucat hullócsillag és bolygóegyüttállás az égen!

Tovább olvasok
<b>Elképesztő felfedezés: egy fekete lyuk belsejében élünk mindannyian?</b>

Elképesztő felfedezés: egy fekete lyuk belsejében élünk mindannyian?

Tovább olvasok
  • 0
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4