A Twoba magyar hangszerinnováció hatalmas elismerésben részesült Amerikában
A Twoba, Szentpáli Roland és Juhász Zoltán hangszerinnovációja nyerte el a Nemzetközi Tuba Szövetség (ITEA) innovációs díját, a Jim and Jamie Self Creative Awardot. A magyar fejlesztés a legfontosabb nemzetközi szakmai szövetség elismerésében részesült.
Az ITEA szakmai bizottsága kétévente több kategóriában díjazza a szakma legjobbjait. Ezúttal nemzetközi konferencia keretében hirdettek eredményt; az elismertek közé került Twobát tavaly ősszel mutatták be a Budapest Music Centerben – közölték a szervezők kedden az MTI-vel.
“A Twoba alapját egy kettős mozgatású billentyűrendszer képezi. Külföldi hangszerkészítő mestereket is felkerestem, hogy az általam megálmodott játékpozícióhoz átalakíttassam a hangszer ventilzetét. Végül Juhász Zoltán fejlesztette ki azt a mechanikát, ami a nyomó ventilt húzó mozgatásúvá alakítja át, lehetővé téve, hogy a muzsikusok állva játszanak a hangszeren, és szabadon mozogjanak a színpadon” – idézte Szentpáli Roland tubaművészt a közlemény.
A tubán – méreténél és súlyánál fogva – csak ülve lehetett játszani úgy, hogy a tölcsér a zenész arcát is eltakarta. A Szentpáli Roland által kitalált és Juhász Zoltán által kifejlesztett új billentyűrendszer úgy reformálja meg a tuba tartási pozícióját, hogy azon akár állva is lehet muzsikálni. Mindezt úgy, hogy a tubához csupán egy új alkatrész szükséges, ami utólag is installálható bármely ilyen rendszerű hangszerre. A hagyományos és az új játékpozíció közötti átszerelés csupán két és fél percet vesz igénybe.
Érdemes elolvasniAz epilepsziás rohamokat meg lehet előzni Mozart zenéjével
A tubához utólag is installálható a most kifejlesztett új, golyóscsapágyas, teflonbetétes alkatrész.
Az innováció segítségével a zenésznek csak minimálisan kell balanszíroznia a hangszert, miközben szabadon mozoghat a színpadon. Tökéletesen látja a karmestert, a hangszer tölcsére nem takarja el az arcát, a tuba a közönség felé szól.
A twobát eredményező alkatrész gyártása Budaörsön zajlik, a fejlesztés világszabadalmában és a terjesztésben Gerhard Meinl német hangszerkészítő is részt vesz.
A tubát 1835-ben szabadalmaztatták, azóta a mérete nőtt, igazodva a szabadtéri fúvószenekari elvárásaihoz, a minél hangosabb megszólaláshoz. A zenész hagyományosan ülve szólaltatja meg a négy-hatkilós hangszert. A 20. század második felétől egyre több versenyművet írtak tubára (olyan komponisták, mint Krzysztof Penderecki vagy John Williams), ezzel megnyitva a hangszer előtt az utat, hogy szólóhangszerré váljon és szélesebb közönségeket érjen el.
itt tudod támogatni az oldalunkat
Érdemes elolvasni
40 napig egy barlangban éltek, hihetetlen, hogy mi történt az időérzékelésükkel
Észak-koreai rakétákat és kémiai fegyvereket használhat Oroszország Ukrajnában
A radiokarbonos módszer a Biblia több kulcseseményét is alátámasztotta
KVÍZ: csak a zsenik találják meg 8 másodpercen belül a kakkuktojást, Neked sikerül?
Internáló táborok az Egyesült Államokban, ahova 120 ezer japán származású polgárt zártak
Mount Weather: A világ egyik legbiztonságosabb bunkere