Megkéseltek több embert Németországban
Megkéseltek több embert pénteken a németországi Würzburgban, a feltételezett elkövetőt elfogták.
A Bajorország tartományi város rendőrségének tájékoztatása szerint a feltételezett elkövető egy Würzburgban élő, 24 éves szomáliai származású fiatalember.
Három embert megölt, több embert megsebesített. A rendőrök leterítették egy lövéssel. Nincs életveszélyben.
Nincsenek arra utaló jelek, hogy lettek volna társai – közölte a rendőrség.
Egyben kérték, hogy senki ne terjesszen felvételeket a würzburgi belvárosban történt esetről.
“Kérjük, tiszteljétek az áldozatok magánszféráját” – írták a Twitteren.
Markus Söder bajor tartományi miniszterelnök ugyancsak a Twitteren azt írta, hogy kormánya együtt gyászol az áldozatok hozzátartozóival, és reménykedik a sebesültek felépülésében.
Mint írta, köszönet illeti a rendőrséget a gyors beavatkozásért, és “nagy köszönet és tisztelet a sok polgárnak, akik elszántan szembeszálltak az elkövetővel”.
A Bayerischer Rundfunk (BR) tartományi közszolgálati médiatársaság rendőrségi forrásokra hivatkozva azt jelentette, hogy
a feltételezett elkövető pszichikailag zavart.
itt tudod támogatni az oldalunkat
Érdemes elolvasni
Ennyire erős az amerikai hadsereg valójában
Felcserélődtek a Nap pólusai, a tudósok most közelről fogják figyelni, mi történik ezután
Te sem szívesen küzdöttél volna az 50-es cipőt hordó római katona ellen
Magyarország a Forma-1-es világelitben: Megújult a Hungaroring!
Autómentes nyár a rakparton: nemsokára hónapokra elzárják Budapest egyik legszebb részét az autósoktól
40% (!) az esély rá, hogy még egy bolygó van a Naprendszerben!