A dnyiprói toronyház elleni támadás halálos áldozatainak száma 20-ra emelkedett – jelentések a háborúról.
- 29-re emelkedett a Dnyiproban egy lakóház ellen elkövetett rakétatámadásban elhunytak száma – közölte a területi kormányzó. Volodimir Zelenszkij elnök arról számolt be, hogy vasárnap délutánig legalább 73 ember megsebesült, és 39 embert sikerült kimenteni. A dnyiprói városi önkormányzat közölte, hogy 43 embert eltűntként tartanak nyilván, számol be a Guardian.
- Korábbi jelentések legalább 14-re tették a halálos áldozatok számát. Vasárnap a dnyipropetrovszki kormányzó, Valentyin Reznyicsenko a Telegramon közölte, hogy legalább 20-an meghaltak, 40 emberről pedig egyelőre nem tudnak semmit.
- Vlagyimir Putyin az orosz állami televíziónak azt mondta, hogy az általa “különleges katonai műveletnek” nevezett ukrajnai akció pozitív lendületet vett – írja a Reuters. Az orosz elnök azt is elmondta, hogy reméli, a katonák további győzelmeket fognak aratni, miután Oroszország ellenőrzése alá vonta a kelet-ukrajnai Szoledar városát.
- Az orosz védelmi minisztérium szerint reális esély van arra, hogy az orosz vezetők azt remélik, hogy a sorkötelezettségi korhatár 30 évre történő emelése “kevésbé lesz riasztó”, mint a népszerűtlen “részleges mozgósítás” újabb fordulójának bejelentése, amit Putyin szeptemberben tett.
- A német védelmi minisztérium szerint az ukrajnai háborús bűnökért felelős orosz vezetést és erőket “felelősségre kell vonni”. Annalena Baerbock német külügyminiszter Hágába utazik – tették hozzá.
[hm_embed link=”https://hellomagyar.hu/2023/01/15/europa-epp-megnyeri-az-energiahaborut-putyinnal-szemben/” ][/hm_embed]
Source: TheGuardian