• Ukrajna
  • Egyesült Államok
  • Oroszország
  • történelem
  • Daily News Hungary
hm-logohm-logohm-logohm-logo
  • Külföld
  • Belföld
  • Trend
  • MIX
  • Kult+Múlt
  • Utazás
✕
Rendkívüli hírek
  • Új, közvetlen amerikai járat Budapestről: itt vannak az árak és az időpontok

Szerkesztőség · 2023.01.28.
· Külföld

Az USA Szerbiát szankcionálja a délszláv háború miatt

Korrupció miatt az Egyesült Államok büntetőintézkedéssel sújtott két korábbi szerb parlamenti képviselőt és egyikük fiát – közölte az amerikai külügyminisztérium pénteken.

A külügyi szóvivő közleménye szerint “jelentős” korrupciós cselekmények miatt vonták szankció hatálya alá a szerb nemzetgyűlés két korábbi tagját, Verica Radetát és Petar Jojicot.

Az amerikai indoklás szerint a két politikus még a törvényhozás tagjaként megvesztegetett és megfélemlített az egykori Jugoszláviában elkövetett háborús bűnöket vizsgáló nemzetközi törvényszék elé beidézett tanúkat annak érdekében, hogy vallomásukkal ne szolgáltassanak terhelő bizonyítékot a Szerb Radikális Párt elnöke, Vojislav Seselj ellen. Seseljt 2016-ban a hágai nemzetközi törvényszék bizonyíték hiányában minden vádpont alól felmentette, majd az ENSZ fellebviteli bírósága 2018-ban a délszláv háború idején játszott szerepéért mégis bűnösnek találta, és emberiesség ellen elkövetett bűnök miatt 10 év börtönre ítélte.

Az amerikai külügyi szóvivő, Ned Price közleménye szerint a két korábbi szerb parlamenti képviselő cselekedetei akadályozták a hágai törvényszék jogi eljárását, ami az Egyesült Államok nemzeti érdekeit érintette. Az amerikai intézkedés érinti Petar Jojic felnőtt korú fiát, Gojko Jojicot is.

Az Egyesült Államok továbbra is kiáll minden szerb állampolgár mellett a demokrácia és jogállamiság támogatásában, valamint ösztönzi azok elszámoltatását, akik a közhatalommal saját személyes haszonszerzésük érdekében visszaélnek – olvasható a külügyi dokumentumban.

Forrás: MTI

[hm_embed link=”https://hellomagyar.hu/2023/01/28/oroszorszag-uj-szintre-emeli-a-haborut-a-wagner-csoport-kivegzi-dezertoreit/” ][/hm_embed]

Source: MTI

Ha szeretnéd segíteni a HellóMagyar munkatársainak munkáját és a független újságírást,
itt tudod támogatni az oldalunkat
Egyesült Államok szankció Szerbia
Megosztás

Érdemes elolvasni

  • VIDEÓ: 2 újabb BKV-busz füstölt el Budapest belvárosában, ez lehet az ok

  • Invázió: Nem lehet megmaradni a Balatonnál, szájba, fülbe, orrba másznak a szúnyogok – VIDEÓK

  • Trump, Putyin és Zelenszkij Budapesten köthetnek békét

  • Humanoid robotok küzdenek a dobogóért – Kínában zajlott a világ első robotolimpiája (KÉPEK)

  • Tudja, hogy Jézusnak milyen volt a vércsoportja – állítja egy szakértő

  • Izraeli légitársaság nemzetbiztonsági kockázatnak tartja a Wizz Airt, blokkolnák a bázisnyitást

Kapcsolódó cikkek

NATO
2025.08.18.

Elnöki tanácsadó: NATO-csapatok vonulhatnak Ukrajnába


Olvasson tovább
ozmotikus erőmű japán
2025.08.17.

Hallottál már ozmotikus erőműről? Japánban már termeli az energiát


Olvasson tovább
Újabb kárpátaljai magyar katona halt hősi halált
2025.08.16.

Újabb kárpátaljai magyar katona halt hősi halált a fronton


Olvasson tovább
Karikó Katalin
2025.08.16.

Karikó: Kennedy miniszter úgy viselkedik, mintha a kínaiaknak dolgozna


Olvasson tovább
rkk_336x280px

Érdemes elolvasni

stso

Adatkezelési tájékoztató

Süti (cookie) kezelése

Jogi közlemény

Szerzői Jogok

Hirdess velünk

Impresszum

© 2025 HelloMagyar. Minden jog fenntartva! | Szerver: levixdc.hu
Olvastad már?
VIDEÓ: 2 újabb BKV-busz füstölt el Budapest belvárosában, ez lehet az ok

VIDEÓ: 2 újabb BKV-busz füstölt el Budapest belvárosában, ez lehet az ok

Tovább olvasok
Invázió: Nem lehet megmaradni a Balatonnál, szájba, fülbe, orrba másznak a szúnyogok – VIDEÓK

Invázió: Nem lehet megmaradni a Balatonnál, szájba, fülbe, orrba másznak a szúnyogok – VIDEÓK

Tovább olvasok
Trump, Putyin és Zelenszkij Budapesten köthetnek békét

Trump, Putyin és Zelenszkij Budapesten köthetnek békét

Tovább olvasok
Humanoid robotok küzdenek a dobogóért – Kínában zajlott a világ első robotolimpiája (KÉPEK)

Humanoid robotok küzdenek a dobogóért – Kínában zajlott a világ első robotolimpiája (KÉPEK)

Tovább olvasok
<b>Tudja, hogy Jézusnak milyen volt a vércsoportja – állítja egy szakértő</b>

Tudja, hogy Jézusnak milyen volt a vércsoportja – állítja egy szakértő

Tovább olvasok
Izraeli légitársaság nemzetbiztonsági kockázatnak tartja a Wizz Airt, blokkolnák a bázisnyitást

Izraeli légitársaság nemzetbiztonsági kockázatnak tartja a Wizz Airt, blokkolnák a bázisnyitást

Tovább olvasok
Naturista strand úticélok Magyarországon, amiket érdemes kipróbálni

Naturista strand úticélok Magyarországon, amiket érdemes kipróbálni

Tovább olvasok
IDEA Intézet: Megtorpant a Tisza párt erősödése, Magyar szerint 2/3-os győzelmet aratnának

IDEA Intézet: Megtorpant a Tisza párt erősödése, Magyar szerint 2/3-os győzelmet aratnának

Tovább olvasok
Elnöki tanácsadó: NATO-csapatok vonulhatnak Ukrajnába

Elnöki tanácsadó: NATO-csapatok vonulhatnak Ukrajnába

Tovább olvasok
KÉPEK – Kapu Tibor újra Budapesten: “egy kis ország is alkothat nagyot”

KÉPEK – Kapu Tibor újra Budapesten: “egy kis ország is alkothat nagyot”

Tovább olvasok
  • 0
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4