Elmarad a Krím-félszigeti katonai parádé, félnek az oroszok?

A jövő hónapban megrendezendő hagyományos katonai parádékat biztonsági aggályok miatt lefújták a Krím-félszigeten – közölte Szergej Akszjonov, az Oroszországhoz csatolt Krím 2014 óta hivatalban lévő orosz politikusa.

Telegram-csatornáján szerdán közzétett nyilatkozatában Akszjonov közölte, hogy a hatóságok mind a Krím-félszigeten, mind Szevasztopolban úgy döntöttek, hogy elmaradnak a felvonulások a május 9-i győzelem napja alkalmából. A május 1-jei munka ünnepe alkalmából rendezett felvonulásokat is törölték a régióban. A Newsweek szerint az ok pedig az, hogy Ukrajna jelezte, hogy ellentámadási törekvései részeként vissza akarja foglalni a Krímet.

A győzelem napja, amely Oroszországban a nácik legyőzésének (Oroszországban Nagy Honvédő Háború néven ismert) éves megemlékezése, jellemzően Vlagyimir Putyin orosz elnök tömegekhez intézett beszédével és a moszkvai Vörös téren tartott katonai parádéval kezdődik. Putyin általában arra használja fel a nemzeti ünnepnapot, hogy megmutassa Oroszország katonai erejét.

A napot Oroszország-szerte és a volt Szovjetunió egyes részein hagyományos katonai parádékkal ünneplik. A Krímben 2014-ben tartották először a győzelem napi megemlékezéseket, amikor a fekete-tengeri félszigetet jogellenesen elcsatolták Ukrajnától.

Akszjonov szerint “a Krími Köztársaság és Szevasztopol hős városának hatóságai közös döntést hoztak arról, hogy május 1-jén nem tartanak ünnepi felvonulást. Illetve május 9-én a győzelem napján nem tartanak ‘halhatatlan ezred’ felvonulást és katonai parádét. Ez a döntés biztonsági megfontolásból született”.

Mit takar a biztonsági megfontolás?

Hozzátette, “a helyi hatóságok minden bizonnyal meglátogatják a veteránokat, és gratulálnak nekik a Győzelem Napján”. Akszjonov nyilatkozata azonban ellentmondott a Moszkva által támogatott Mihail Razvozajev szevasztopoli kormányzó megjegyzéseinek. Ő szerdán Telegram-csatornáján közölte, hogy a május 9-i katonai parádét nem mondták le.

“A május 9-i szevasztopoli katonai parádé lemondásáról egyelőre nem született döntés. Most folynak az egyeztetések a védelmi minisztériummal, a döntés a szevasztopoli parádé megtartásáról a katonai tárca előjoga.” Szevasztopolt a Krím többi részével együtt Putyin kilenc évvel ezelőtt csatolta el Ukrajnától, amit nemzetközileg soha nem ismertek el. A Krím egyes részein 2022. április 11. óta sárga terrorfenyegetettségi szint van érvényben.

Februárban egy ukrán tisztviselő azt mondta, hogy országa “rohamdandárokat” készít elő a megszállt területek, köztük a Krím visszafoglalására. Sokan attól tartanak, hogy egy ilyen lépés vörös vonalat jelentene Oroszország számára, ami arra késztetheti Putyint, hogy országa nukleáris képességeit használja a terület védelmére.

A Krím mellett az Ukrajnával határos oroszországi kurszki és belgorodi területeken sem kerül sor május 9-i felvonulásra, a kormányzóik szerint, akik hasonlóan biztonsági aggályokra hivatkoztak.

Az orosz védelmi minisztérium által közzétett adatok szerint a tavalyi győzelem napi ünnepségek a korábbi évekhez képest jelentősen csökkentek. Szakértők a változásokat az Oroszország által az Ukrajnával folyó háborúban elszenvedett veszteségekkel hozták összefüggésbe.

Érdemes elolvasni:

Forrás: