Egy élő férfi levágott nemi szervét árulták a bevásárlóközpontban

Az elképesztő sztori áldozata jelenleg kórházban fekszik, de sajnos nem valószínű, hogy vissza tudják helyezni az eltávolított testrészét.

Elfogták azt a dél-afrikai férfit, aki egy nyugdíjas frissen levágott hímtagját árulta egy helyi bevásárlóközpontban, írja a Daily Star.

Az áldozat jelenleg a kórházban lábadozik. De szakértők szerint mivel a hímtag levágása és a gyanúsított kézre kerítése közt hosszú idő telt el, a sebészek feltehetően nem tudják már visszahelyezni.

A 32 éves férfi feltehetően levágta az idős, 68 éves férfi hímtagját. Ezt követően pedig a Fingoland nevű dél-afrikai bevásárlóközpontban próbálta eladni a testrészt, ott fogták el.

Egy helyi hírtelevízió jelentése szerint az elkövetőnek néhány nappal ezelőtt kellett megjelennie a bíróság előtt, ahol emberi szövetek jogellenes birtoklásával vádolták meg.

Azonban ez még csak az első lépés. Majola Nkohli, a rendőrség szóvivője elmondta, hogy a férfit most várhatóan egy másik helyszínre szállítják, ahol emberölés kísérlete miatt további vádat emelnek ellene.

Nkohli hozzátette, a gyanúsítottat azután vették őrizetbe, hogy a bevásárlóközpontban megtalálták a levágott hímtaggal. A nyomozás jelenlegi adatai szerint épp vevőt próbált találni „portékájának”.

Gyógyszerkészítésre akarták használni a nemi szervét?

A kelet-fokföldi rendőrparancsnok, Nomthetheleli Mene altábornagy a helyi kollégákat dicsérte a gyanúsított letartóztatásáért.

Mint mondta: „Aljas és kegyetlen cselekedet történt. A gyanúsított cselekedetei embertelenek, és az igazságszolgáltatásnak a megfelelően el kell járnia.”

A 68 éves, áldozatul esett férfi jelenleg a kórházban lábadozik. Egyelőre nem derült ki, hogy az áldozat hogyan vesztette el a hímtagját. Nincs perdöntő bizonyíték arra vonatkozóan sem, hogy a letartóztatott gyanúsítottnak volt-e köze a támadáshoz.

Dél-Afrikában létezik a hagyományos orvoslásnak egy olyan ága, amelyet muti néven ismernek, és emberi testrészeket használ fel különféle betegségek elleni „gyógyszerek” előállítására.

William Mpembe, a dél-afrikai rendőrség egyik vezetője már 2010 februárjában arról beszélt, hogy a jelek szerint a mutihoz köthető gyilkosságok száma – különösen azok, amelyekben gyermekek is érintettek – egyes térségekben jelentősen elszaporodtak.

Címlapképünk illusztráció, forrás: Flickr/The Bag N Box Man LTD (CC BY 2.0)

Ez is érdekelhet:

Forrás: