A hírhedt Philadelphia-kísérlet, és az igazság, ami mögötte van

A USS Eldridge, amikor épp nem teleportál. Fotó: Wikimedia Commons

Aki rengeteg időt tölt az interneten és még az összeesküvések is érdeklik, az valószínűleg hallott már a Philadelphia-kísérlet történetéről.

A városi legenda szerint 1943. október 28-án a USS Eldridge haditengerészeti romboló szigorúan titkos kísérletet végzett. Fölösleges megpróbálni szépíteni azon, hogy mennyire ostoba összeesküvés-elméletről van szó. A történet szerint a hajó Philadelphiából gyakorlatilag a virginiai Norfolkba teleportált, majd vissza Philadelphiába, írja az IFLScience.

“Úgy vélik, hogy ez a kísérlet az egyesített mezőelméleten alapult” – olvasható a történet egyik leírásában. “A kísérlet célja állítólag az volt, hogy a hajó gravitációs és elektromágneses mezőit manipulálva álcázó hatást hozzanak létre, így a hajó láthatatlanná válik, és az időutazást hajt végre.”

Más mendemondák szerint a hajót inkább teleportálták, sem mint egyszerűen láthatatlanná tették és visszautazott az időben.

Elképesztő történet

A képzeletbeli legénység szerencsétlenségére a technológia még nem volt tökéletes. Ez nem meglepő, tekintve, hogy még ma sem vagyunk képesek az anyag teleportálására. Nem is beszélve az emberek szétszedéséről és újbóli összerakásáról. Egy szórakoztató tanulmányban a Leicesteri Egyetem diákjai megpróbálták kiszámolni, hogy mennyi adatot kellene átvinni, ha egy embert teleportálnánk, beleértve az egyes emberi sejtek adatait is.

“Egy ember újjáépítése nem is olyan egyszerű” – magyarázták sajtóközleményükben. “Az utazó agyának teljes információtartalmára szükség van, ami a teljes információtartalmat körülbelül 2,6 x 10ˆ42 bitre becsüli.” Ezután megnézték, hogy mennyi időbe telik az adatok átvitele a tér egy kiválasztott pontjára, hogy a másik oldalon rekonstruálhassák azokat.

“Kiderült, hogy egy teljesen sikeres emberi teleportáció végrehajtásának ideje a Földről az űrbe kérdéses. Valójában, feltételezve, hogy a használt sávszélesség 29,5-30 GHz, az adatátvitelhez akár 4,85 x 10ˆ15 évre is szükség lenne.”

Ez azt jelenti, hogy ha ilyen kísérlet valóban (nem) történt, akkor az 1940-es évekhez képest meglepően nagy adattároló és sávszélességgel rendelkeztek az emberek és az űrhajójuk átvitelével.

Nem lenne kényelmes

Az interneten terjedő különböző történetek szerint a legénység állítólag súlyos mellékhatásoktól szenvedett az ugrás után. A beszámolók dezorientáltságtól és a hányingertől kezdve az égési sérüléseken át a spontán öngyulladásig mindenféle kellemetlenségről szóltak. Néhány különösen szerencsétlenül járt képzeletbeli legénységi tagról még azt is állították, hogy összeolvadtak a hajótesttel. Mások teljesen eltűntek, így a “kitalált” kifejezésről a “kitalált és nyomtalanul eltűnt” kellett áttérni.

Az összeesküvés-elméletek hívei persze úgy vélik, hogy a kísérletet eltussolták. Ezzel magyarázzák, hogy miért nincs bizonyíték arra, hogy ez megtörtént. A valódi magyarázat azonban sokkal egyszerűbb, ugyanis a történetet egy ember találta ki 1955-ben.

A történet Morris K. Jessup The Case for the UFO: Unidentified Flying Objects című könyvének egy példányára írt jegyzetekből származik. Jessupnak Carl M. Allen amerikai tengerészgyalogos küldött leveleket, amelyekben azt állította, hogy ismeri a kísérletet, és a könyv egy példányát névtelenül elküldték a Haditengerészeti Kutatási Hivatalnak. A könyvben olyan jegyzetek voltak, amelyekről azt állították, hogy három különböző személytől származnak, akik mindannyian tudnak az idegenekről.

“A könyv lapjait kézzel írt megjegyzések tarkították, amelyek az UFO-król, azok mozgásmódjáról, az UFO-kat megszálló lények kultúrájáról és etikájáról szóló, áltudományos és összefüggéstelen kifejezésekkel leírt ismereteket állítottak” – magyarázta a Haditengerészeti Kutatási Hivatal, miután “számtalan” megkeresést kapott.

Bármennyire is szórakoztató a történet, az a személy, aki átadta Jessupnak a jegyzetekkel ellátott könyvet, később elismerte, hogy az átverés volt, és hogy minden részletet egyetlen céllal találtak ki: