A radioaktivitás nem játék, főleg, ha egy a természetre is veszélyes, meg a környéken élő emberekre. A legradioaktívabb tó kifejezés nem teljesen helyes, ugyanis mára teljesen le lett betonozva. Ennek ellenére olyan radioaktív, hogy 1 órát állni mellette továbbra is halálos.
A tó története a nukleáris energia kifejlesztésének korai időszakához köthető. A Szovjetunióban kezdetben elég kevés információ állt rendelkezésre a hasadóanyagokról, így pár hibát elkövettek az elején. A tó története a majaki atomkatasztrófához köthető, amely egy elég kalandos történet, de mi most a tóra fogunk fókuszálni.
Cseljabinszk-40 városához közel található a tó, amely mára már a Ozjorszk nevet viseli. A Karacsáj-tó gyakorlatilag egy szemétlerakó volt. Eredetileg a hatóságok föld alatti, hűtött tárolókba helyezték a nukleáris hulladékot. Azonban rájöttek, hogy a tóba dobni ezt sokkal egyszerűbb, mert ott nem igazán kell figyelni rá.
Ennek két eredménye lett: Egyfelől megfeledkeztek a föld alatti tárolókról, amelyek így túlmelegedtek és felrobbantak. Másfelől lett egy radioaktív tavuk, amely nem jelentett nagy gondot, amíg a víz el nem párolgott különböző okok miatt…
Karacsáj-tó
1946 és 1948 között hozták létre Majak titkos városát, illetve a hozzátartozó atomerőműveket. Természetesen a projekt lényege nem a nukleáris energia előállítása, hanem a fegyverekhez szükséges hasadóanyagok megteremtése volt. A munkások biztonsága nem volt éppen prioritás, amit az is jól megmutat, hogy a városban tartózkodó emberek egyszer csak eltűntek és onnantól kezdve Majakban laktak.
Miután a hűtési rendszer nyitott volt, így naponta több ezer liter vizet fertőztek meg sikeresen a hűtési folyamatok lévén. Ez a víz természetesen vissza lett engedve a természetbe, beszennyezve ezzel minden környező tavat, illetve a hozzájuk tartozó folyókat.
A Karacsáj-tó túl kicsi volt ahhoz, hogy a reaktornak vizet biztosítson, így csak szemétlerakásra használták. Állítólag csak a túl forrónak ítélt hulladék került a tóba, amelyet később vissza akartak vinni a föld alatti tárolóba. Azonban erre később nem tudott sor kerülni, mert túl radioaktívvá vált a tó és közvetlen környezete.
Az 1960-as években a tó elkezdett kiszáradni, ami a tó alján található radioaktív port felszínre hozta. A probléma akkor kezdődött, mikor a radioaktív port felkapta egy szélvihar, széthordva a port, megfertőzve körülbelül fél millió embert 1968-ban.
Az esetet követően betonnal töltötték fel a tavat, hogy meggátolják a por széthordását. A tó teljes feltöltése és végleges „semlegesítésére” csak 2015-ben került sor. A tavat teljesen betemették és ennek köszönhetően a tó és környezetének radioaktivitása jelentősen csökkent. Azonban a közelébe menni még mindig elképesztően veszélyes. 1990-ben a sugárzás mértéke körülbelül 600 röntgen/óra volt, amely elegendő arra, hogy egy embert megöljön kevesebb, mint egy óra alatt.
Ebből kifolyólag, bár a tó már biztonságosabb, huzamosabb ideig a környezetében tartózkodni továbbra is elképesztően veszélyes. Emellett a helyszín továbbra is elképesztő mennyiségű talajszennyezésnek a forrása.
Ezeket a cikkeket is érdemes elolvasni:
itt tudod támogatni az oldalunkat
Érdemes elolvasni
Tévhit, hogy a magyar nem evett lóhúst? Ezt mondják a régészek
Mit vittek magukkal a vendégek egy kőkorszaki lakomára? 11000 éves leletekből rekonstruálták az eseményt
Kék lett az agya (!), majd meghalt a férfi az egyre népszerűbb gyógyszertől
KÉPEK és 5+1 érdekesség, amit sokan nem tudnak a magyar aranytartalékról
Új forintérmét bocsát ki a Nemzeti Bank a sikeres űrmisszió után
Kemény, határozott beszéddel emlékezett Erdoğan a kilenc évvel ezelőtti puccskísérletre – mi is ott voltunk
