Itt a hátborzongató ok, miért nem érdemes idegenek után kutatnunk
A Fermi-paradoxon szerint nagy a valószínűsége annak, hogy léteznek idegenek odakint az univerzumban, figyelembe véve az űr tágasságát és azt, hogy folyamatosan találunk bolygókat a lakható zónákon belül. De miért nem vette még fel velünk senki a kapcsolatot? Ha ennyi más civilizáció létezik odakint, valószínűleg sokkal fejlettebb szinten, mint mi, akkor legalább egy biztosan küldene üzeneteket vagy szondákat. Vagy esetleg pont azt tenné, amit mi teszünk, azaz kétségbeesetten kutatunk az élet jelei után?
A paradoxonra adott válaszok az optimistától az egyenesen ijesztőig terjednek. Lehet, hogy egyszerűen még nem kerestünk elég régóta, és nem bocsátjuk ki a saját jelzéseinket ahhoz, hogy az idegenek ránk találjanak. Vagy az is lehet, hogy egyetlen idegen sem jut el soha arra a pontra, hogy képes legyen kapcsolatba lépni más fajokkal, és elpusztítja önmagát, jóval azelőtt, hogy eljutna az ehhez szükséges technológiához.
A spektrum leghátborzongatóbb végére esik a Sötét erdő elmélete, amely Cixin Liu A sötét erdő című sci-fi regényében felvázolt spekuláció a témáról egy szociológiaprofesszor és egy volt csillagász, valamint halott barátjuk édesanyja közötti beszélgetésekben, számolt be az IFLScience.
Mindenki bújkálna valami elől?
A professzor kijelenti, hogy fajuk az életben maradásra törekszik, és nem lehet tudni más idegen fajok szándékait. Egyesek lehetnek jóindulatúak, mások ellenségesek. Még ha a kinti élet nem is ellenséges, akkor is egy korlátozott erőforrásokkal rendelkező univerzumban fog terjeszkedni. Ez pedig növeli a konfliktus valószínűségét másokkal, akiknek ugyanezekre az erőforrásokra van szükségük.
A könyv szerint ezeket a tényezőket figyelembe véve minden intelligens életnek a legbiztonságosabb megoldás marad. Ki kell irtani minden más életformát, mielőtt azok ugyanezt megtehetnék velük.
A világegyetem egy sötét erdő. Minden civilizáció egy fegyveres vadász, aki kísértetként oson a fák között, lágyan félresöpri az útjában lévő ágakat, és próbál hangtalanul haladni előre. Még levegőt is óvatosan vesz. A vadásznak óvatosnak kell lennie, mert hozzá hasonló vadászok lopakodnak szerte az erdőben. Ha más élőlényre akad – legyen az másik vadász, angyal vagy démon, törékeny csecsemő vagy csoszogó öregember, angyali fiatal lány vagy istenhez hasonló fiú –, csak egyvalamit tehet: tüzet nyit rá, és megsemmisíti. Ebben az erdőben a másik ember jelenti a poklot, az örök fenyegetést. Minden olyan életformát, amely felfedi létezését, gyorsan eltörölnek.
A könyv szerint ez azonban nem azt jelenti, hogy azért nem hallottunk más fajokról, mert azok mind ki lettek irtva. Ha akár csak egy faj is gyilkos szándékkal ólálkodik odakint, akkor logikus, hogy az összes többi is hallgat, és nem hirdeti a létezését a rosszakaróknak.
Van azonban egy tényező, amelyet a könyv jobban kibont. Bár a legracionálisabb lépés az, hogy kiirtunk másokat, mielőtt ők is megtehetnék ugyanezt, az idegenek gyakorlati okokból nem biztos, hogy így tesznek. Tegyük fel, hogy egy rombolókból álló flottát küldünk egy másik csillagrendszerbe. Mire odaérnek, a flotta ugyanolyan technológiai szinten marad, mint amikor elindultak. Azonban a megtámadott nép évszázadokkal vagy akár évezredekkel előrébb járhat az ellenség érkezésekor.
Mint ilyen, a legtöbb civilizáció számára előnyös lehet, ha egyszerűen csak jó szándékkal ülnek odakint, mint a többi életforma, és mindannyian félelmükben az erdőben rejtőznek.
Érdemes elolvasni:
itt tudod támogatni az oldalunkat
