A hidegháború kifejezetten érdekes időszaka volt az emberiség történelmének. Az atomfegyverek rendkívüli fenyegetése elég elrettentésnek bizonyult, hogy megelőzzék a harmadik világháborút. Azonban az 50-es években még nem voltak egészen tisztában ezeknek a fegyvereknek a tényleges erejével. Ebből kifolyólag egészen érdekes erődemonstrációs ötletek születtek, amelyek sosem valósultak meg.
1969-ben Neil Armstrong léphetett volna egy radioaktív, robbanások által kreált kráterekkel díszített Holdra is. Az A119-es projekt keretein belül az Egyesült Államok szeretett volna egy hidrogénbombát detonálni a Holdon. Az újonnan feltalált termonukleáris fegyverek bőven túlszárnyalják a konvencionális atomfegyvereket. A projekt egyik támogatója nem más volt, mint a híres kozmológus, Carl Sagan.
Bár a projektnek lett volna tudományos haszna is, de az elsődleges cél az erődemonstráció volt. A felrobbantani kívánt bomba neve Terminator Line volt, amelyet a Hold világos és sötét felének határán robbantottak volna fel — írja a BBC. A cél egy olyan robbanás elérése volt, amit még a Kremlből is lehetett volna látni szabad szemmel.
Az A119-es projekt
Az amerikai vezetés legnagyobb félelme akkoriban az volt, hogy a Szputnyik műholdat egy interkontinentális ballisztikus rakétán juttatták Föld körül pályára. Az 1950-es években még egyáltalán nem volt biztos, hogy az Egyesült Államok fog győztesen kikerülni a hidegháborúból. Ezen az állásponton nem segített, hogy mind az űrversenyben, mind pedig a fegyverkezési versenyben.
1952-ben az Egyesült Államok letesztelte első hidrogénbombáját. 3 évvel később az oroszok szintén tesztelték a sajátjukat, ami meglepetésként érte az amerikaiakat. 1957-ben még ráadásul az űrversenyben is előnyt szerzett a Szovjetunió a Szputnyik kilövésével.
Nem sokkal később a hírszerzés jelentette, hogy a forradalom évfordulóján a Szovjetunió egy hidrogénbombát robbanthat a Holdon. Az Egyesült Államok meg akarta próbálni lemásolni ezt a tervet. Azonban túl nagy volt a kockázat, hogy a kilőtt rakéta esetleg a Szovjetunió felségterületén landolhatna, ezt pedig nem merték megkockáztatni. Ezért inkább a holdra szállás mellett döntöttek, ami sokkal nagyobb értéknek bizonyult.
Mindazonáltal az A119-es projekt működőképes lett volna a Leonard Reiffel, a terv egyik szerzője szerint. A terv technikailag kivitelezhető lett volna, és a robbanás valóban látszódott volna a Földről is. A Hold felszínének megsértése már nem izgatta annyira a katonai vezetést, mint a tudományos közösséget. A projekt a Szputnyikra adott érdekesebb reakciók közé tartozott.
Szerencsére a „dobjunk atomot valamire” mentalitás az 50-es, 60-as évek űrmániájával együtt lehalt. A Földet bombázni már nem tűnt annyira izgalmasnak, mint egy másik égitestet. Így a projekt szépen lassan eltűnt, minden komoly tervezéssel együtt. Az A119-es projekt pontos részletei az idővel elvesztek, valószínűleg az adatok egy része szándékosan megsemmisítésére került.
Mindenre egy elég bürokratikus nevű kutatás miatt derült fény, amelynek a címe A Study of Lunar Research Flights, Vol 1 volt.
Ezeket a cikkeket is érdemes elolvasni:
