Legyen szó akár egy kellemes whisky-kóláról, egy Cuba Libre koktélról, vagy épp a jó öreg VBK-ról, mindegyik nagyon veszélyes lehet.
Igen váratlan és súlyos hatása lehet, összemixeljük a kólát és alkoholt, hívja fel a figyelmet a LADbible.
25 fölött kólát a borba nem rak senki, mint azt a Bëlga slágeréből tudhatjuk, de whiskybe, vodkába, rumba annál is inkább. Pedig ez nagyon nem jó ötlet, ugyanis nagyon káros lehet a fogyasztóra.
Azt persze szinte mindannyian tudjuk, hogy a kóla koffeint tartalmaz. Egy szabványos, 330 ml-es kólás dobozban körülbelül 34 milligramm koffein található, míg a light kólában valamivel több, körülbelül 46 mg.
Ez egyébként még mindig kevesebb, mint az a 63 mg, amit általában egyetlen csésze eszpresszóban találunk. Na igen, de lássuk be, jóval nagyobb valószínűséggel iszunk meg egy ültő helyünkben jó pár vodka-kólát, mint egy csomó csésze eszpresszót.
Az Egyesült Államok betegségek megelőzésével foglalkozó hivatala most komoly figyelmeztetést adott ki a népszerű üdítőt alkohollal keverőknek. Mint írják, a koffein és az alkohol elrejtése elfedheti a pia hatását, vagyis még többet tudunk inni.
„A koffein elfedheti az alkohol depresszív hatásait, így az ivók éberebbek lesznek, mint egyébként. Ennek eredményeként előfordulhat, hogy több alkoholt isznak, és gyengébbé válnak, mint gondolják, ami növeli az alkohollal összefüggő ártalmak kockázatát.” – fejtik ki.
Korábban is voltak már vészjósló tanulmányok
És ez már nem az első komoly vészjelzés. A Manchesteri Egyetem szakértőinek egy 2007-es tanulmánya azt állapította meg, hogy az italban lévő buborékok gyorsabban képesek felszívni az alkoholt.
A kutatók összehasonlították a tiszta vodkában, a vízzel kevert vodkában és a szénsavas vízzel kevert vodkában található alkohol felszívódási idejét. A tanulmányból kiderül, hogy a szénsavas vízzel kevert szesz szinte minden résztvevőnél gyorsabban szívódott fel
A Princeton Egyetem mindezek mellett ráadásul még arra is figyelmeztet, hogy bizonyos fogyasztók számára a szénsavas italokban – például a kólában – lévő szén-dioxid megnöveli a gyomor nyomását, és az alkoholt a gyomor nyálkahártyáján keresztül a véráramba kényszeríti.
Ideje tehát alaposan átgondolni, hogy akarjuk-e szénsavas üdítővel – főleg kólával – keverni az alkoholt.
Címlapképünk illusztráció, forrás: PxHere
Ez is érdekelhet:
itt tudod támogatni az oldalunkat
Érdemes elolvasni
KÉPEK: Július végétől új Mercedes buszok szállítják majd az utasokat Budapesten!
Gyönyörű hollywoodi sztár, Zendaya fedezi fel Budapest szépségeit: Te is összefuthatsz vele
Kifakadt a 40 éves magyar utazási iroda: külföldiek nyírták ki őket, ez lesz az utasaikkal
KÉPEK, VIDEÓ: Épületek tetejét sodorta le a vihar, számos helyen nincs rendes közlekedés, áram
Láttál már felfelé csapó villámot? Hihetetlen képet lőttek egy vörös lidércről
178 napot töltött űrutazással ez a férfi, óriási hazugságra döbbent rá