Több ezer éves DNS-minták új dolgokat árultak el a rönkkoporsós kultúráról
A rönkkoporsó kultúrája a vaskorban alakult ki a thaiföldi Pang Mapha felföldjén. Itt jelent meg az a hagyomány, hogy a halottakat nagyméretű rönkkoporsókban temették el, amelyeket barlangokban cölöpökre állítottak.
Több mint 40 ilyen lelőhelyet azonosítottak 2300-1000 évvel ezelőttről, amelyekben tikfából faragott rönkfa koporsókat találtak. Ezek mindkét végén geometrikus vagy antropomorf mintákat ábrázoló bonyolult faragványok találhatók, számol be a Heritage Daily.
A Max Planck Intézet által vezetett közelmúltbeli tanulmányban a kutatók öt lelőhelyen eltemetett 33 személy DNS-ét elemezték.
A tanulmány szerzői szerint “az eredmények érdekes kapcsolatokat tártak fel az egyének között a különböző helyszíneken belül és a helyszínek között is, ami egy jól működő közösségre utal, ahol a genetikai rokonság jelentős szerepet játszott a halotti rituálékban.”
A tanulmány két különböző, földművesekhez kapcsolódó felmenőágat azonosított a rönkkoporsókban talált egyének között. Az egyik a Jangce, a másik pedig a kínai Sárga-folyó völgyéhez tartozott.
Különleges temetkezési technikák
A kutatás célja az volt, hogy feltárja a helyszíneken belüli és a helyszínek közötti összetett biológiai rokonsági mintázatokat.
Közeli rokonokat, például szülőket és gyermekeket azonosítottak a barlangrendszerekben, ami arra utal, hogy a temetkezési gyakorlatban figyelembe vették a genetikai rokonságot. Azonban a nyomok a különböző folyóvölgyek közötti szélesebb körű genetikai kapcsolatok egy nagy és összekapcsolt közösségre utalnak.
“Az úgynevezett IBD-blokkok (identity by descent, identitás leszármazáson keresztül) elemzése segít nyomon követni az összetett biológiai rokonsági mintázatokat egy lelőhelyen belül és a régiók között. Ezt azonban eddig nem alkalmazták Délkelet-Ázsia archeogenetikai vizsgálataiban” – mondták a tanulmány szerzői.
Ez az úttörő tanulmány hozzájárul a neolitikum utáni szárazföldi Délkelet-Ázsia genetikai tájképének megértéséhez. Emellett értékes betekintést nyújt az ősi közösségek társadalmi dinamikájába. Az együttműködés és a további kutatások során még többet megtudhatunk a Délkelet-Ázsián belüli és azon túli kulturális és népességi kölcsönhatásokra.
Érdemes elolvasni:
