Háromszor annyi víz lehet a föld alatt, mint az összes óceánban együttvéve
Mélyen a Föld felszíne alatt egy hatalmas víztározó található, amely becslések szerint háromszor annyi vizet tartalmaz, mint a felszínen található összes óceán.
A Science folyóiratban megjelent tanulmány szerint 2014-ben egy amerikai kutatócsoport 2000 szeizmométerrel több mint 500 földrengés szeizmikus hullámait tanulmányozta. A hullámok sebességét vizsgálva a különböző mélységekben a csapat meg tudta határozni, hogy azok milyen kőzeteken haladtak keresztül, mielőtt elérték az érzékelőket. Azt találták, hogy mintegy 700 kilométerrel a talpunk alatt, az alsó és a felső köpeny közötti “átmeneti zónában” egy ringwoodite nevű kőzet található.
A ringwoodite csak a bolygónk középpontja felé irányuló intenzív nyomás alatt alakul ki. A Föld belsejéből eddig csak egyetlen mintát fedeztek fel – igaz, meteoritokban is találtak belőle –, egy apró gyémánt belsejében rekedt. A ringwoodite vizet tartalmaz, de nem folyékony formában, hanem az ásványok molekuláris szerkezetében rekedt vízként.
“A ringwoodite olyan, mint egy szivacs, amely magába szívja a vizet. Van valami nagyon különleges a kristályszerkezetében, ami lehetővé teszi, hogy vonzza a hidrogént és csapdába ejtse a vizet” – magyarázta Steve Jacobsen geofizikus. “Ez az ásvány a mély köpeny körülményei között sok vizet tartalmazhat”.
Korábbi kísérletek szerint a ringwoodite akár 1,5 százaléknyi vizet is tartalmazhat, és az észlelt szeizmikus hullámok összhangban voltak azzal, hogy földfelszín alatti kőzet vizet tartalmaz. A kutatócsoport becslése szerint, ha az átmeneti zónában lévő kőzetnek csak 1 százaléka lenne víz, az azt jelentené, hogy háromszor annyi vizet tartalmaz, mint a Föld felszínén lévő összes óceán. Ez pedig igazodott az eredményeikhez.
“Ha jelentős mennyiségű víz van az átmeneti zónában, akkor némi olvadásnak kellene történnie azokon a területeken, ahol áramlás van az alsó köpeny felé” – fejtette ki Brandon Schmandt szeizmológus.
És ez összhangban van azzal, amit találtunk.
Jacobsen úgy véli, hogy a tanulmány hozzájárul annak bizonyításához, hogy a Föld vize “belülről jött”, és nem a világűrből ered.
“Azt hiszem, végre bizonyítékot látunk egy egész Földet átfogó vízkörforgásra, ami segíthet megmagyarázni a lakható bolygónk felszínén található hatalmas mennyiségű folyékony víz mennyiségét. A tudósok évtizedek óta keresik ezt a hiányzó mélységi vizet”.
Érdemes elolvasni:
itt tudod támogatni az oldalunkat
Érdemes elolvasni
Az egyik legnagyobb tömeges pusztulás, amely az élőlények 85 százalékát elpusztította
Így csempésznek drogokat tengeralattjárókon
Egy titkos küldetés, amely megrázta Európát
Egy lándzsával átszúrt gólya örökre megváltoztatta, mit gondolunk a madárvonulásról
Hogyan építették piramisokat? Ezek a legvalószínűbb elméletek
Papír mindenáron: a Kádár-korszak újrahasznosító hadjárata