Lehetséges, hogy a medveállatkák már benépesítették a Holdat?

Nagyjából öt évvel ezelőtt, 2019. február 22-én egy pilóta nélküli űrszonda érkezett Holdunk pályájára. A Beresheet névre keresztelt, a SpaceIL és az Israel Aerospace Industries által létrehozott űrhajót az első olyan magántulajdonban lévő űrhajónak szánták, amely sikeresen hajthatna végre holdraszállást. Bár pilóta nem volt a fedélzetén, más élőlények igen: medveállatkák, mely állatok képesek még a legzordabb körülmények között is életben maradni.

A küldetés már a kezdetekben sem zajlott zökkenőmentesen. Költségvetési okokból ugyanis viszonylag egyszerű tervezésű űrszondáról volt szó, melynek néhány kulcsfontosságú kamerája rögtön meg is hibásodott. Néhány problémát sikeresen kiküszöböltek, ám a bajok végül végül a holdraszállás napján, április 19-én tetőztek – írja a Discovery Magazine.

A Holdhoz vezető távot az űrszonda nagy sebességgel tette meg, ám a megfelelően kivitelezett landolás érdekében lassítania kellett volna egy idő után. De fékezés közben meghibásodott egy giroszkóp, így az elsőszámú motor blokkolódott. A Beresheet még akkor is 500/h sebességgel száguldott, amikor már mindössze 150 méter választotta el a Hold felszínétől. Ez pedig túl gyors volt ahhoz, hogy sikeresen meg tudják állítani. Becsapódáskor a szonda teljesen összetört, maradványai pedig mintegy száz méteres távolságban szétszóródtak. Erről a szakemberek onnan szereztek tudomást, hogy a helyszínt a NASA LRO (Lunar Reconnaissance Orbiter) műholdja április 22-én megörökítette.

Kik utaztak a Holdra?

Medveállatka. Forrás: Wikimedia Commons

A medveállatkák szabad szemmel alig látható, mindössze egy milliméteres állatok. Rendelkeznek neuronokkal, szájnyílással, orral, bélrendszerrel, karmokkal, sőt, legtöbbjük még szemekkel is. Az ízeltlábúakkal és a pókfélékkel osztoznak közös ősökön. 1265 fajuk ismert, mely közül a legtöbb vízben él, de bármilyen környezetben elélnek, még városokban is. Ha az őket körülvevő környezet zorddá válik, képesek leállítani anyagcseréjüket, mely következtében vízkészletük 95%-át elvesztik és testük felére töpörödik. Lábaik eltűnnek, szervezetük majd csak akkor áll vissza normál működésére, amikor a körülmények ismét ideálissá válnak. Ugyanakkor a dehidratációból nem ugyanolyan sebességgel tér vissza minden faj az életbe, illetve néhánynak a szervezete azt követően már nem képes megfelelően működni.

Na de mi történt a medveállatokkal?

Joggal merül fel a kérdés: ha a medveállatkák annyira szívósak, hogy szinte bárhol, bármit túlélnének, mégis mi történt velük becsapódáskor?

Először is az a kérdés, túlélték-e a becsapódást. Korábbi kutatások bizonyították, hogy a medveállatok Hypsibius dujardini fajai képesek túlélni a 2600 km/h-s vagy annál kisebb sebességgel történő becsapódásokat. A Holdra a Beresheet pedig lassabban zuhant.

A Hold felszíne nincs védve a naprészecskéktől és a kozmikus sugaraktól, kiváltképp a gammasugárzástól, ám a medveállatok még ezt is képesek lennének elviselni.

Ugyanakkor az állatoknak hosszú távon -170 és -190 °C éjszakai, valamint 100 és 120 °C közötti nappali hőmérsékletben kellene élniük, víz nélkül. Sajnos a víz, az oxigén és a mikroalgák hiányával már nem tudnak megbirkózni. Ezek nélkül nem hogy szaporodni, de dehidratált állapotukból feléledni sem tudnak. Így nem, nem lehetséges, hogy a medveállatkák már benépesítették volna a Holdat. Matthew Silk, az Edinburgh-i Egyetem ökológusa ugyanakkor hangsúlyozta, a medveállatkák ott vannak a Hold felszínén, még ha nem is aktív állapotban. Ez pedig többek szerint etikailag megkérdőjelezhető.

Ez is érdekelhet:

A tudósok sem tudják, mi a sötét anyag valójában

Először juttatott űrhajót a Holdra egy magáncég

Kiemelt kép forrása: depositphotos.com