A világ legnagyobb meteoritját a Szaharában találták meg, és vesztették szem elől
Állítólag létezik egy olyan űrszikla a Szahara sivatagban, amely mellett az összes többi meteorit eltörpül. A felhőkarcoló méretű tárgyról 1916-ban nyugati megfigyelők jelentettek, de aztán nyomtalanul eltűnt. Most tudósok radaradatok és domborzati modellek segítségével nekiláttak a rejtély megoldásának.
A történet úgy hangzik, mintha egy kalandfilmből származna. 1916-ban az akkor francia fennhatóság alatt álló Mauritániában állomásozó konzuli tisztviselő, Gaston Ripert jelentette kollégáinak, hogy egy hatalmas meteoritot látott a sivatagban Chinguetti városa mellett, kezdi beszámolóját az IFLScience. Állítása szerint hallotta, hogy a tevehajtók egy “vashegyről” beszélgettek, Ripert éjszakai küldetésre indult az objektumhoz egy helyi törzsfőnökkel. Ő az eltérő fordítások alapján vagy megtiltotta neki, hogy iránytűt vigyen magával, vagy bekötötte Ripert szemét. A főnököt később megmérgezték.
A valaha volt legnagyobb meteorit elképesztő méreteivel is eltűnt a szemek elől
A titkolózás minden bizonnyal indokolt volt – ha hihetünk a történetnek –, mert Ripert beszámolója egy olyan nagy meteoritot ír le, amelyet ő maga is vashegynek nevezett. Szerinte legalább 100 méter hosszú és 40 méter magas volt. Összehasonlításképpen, a legnagyobb ismert, ellenőrzött meteorit, a Hoba 2,7 méter átmérőjű.
Ripert érdekes leírást adott a képződményről. Állítólag még egy darabot is sikerült levésnie, amely körülbelül 4,5 kilogrammot nyomott, és amelyet a tudósok akkoriban jelentős felfedezésnek nyilvánítottak. Az 1924-től kezdődő későbbi keresések azonban hiábavalók voltak. Ripert leírása szerint szinte teljesen homok borította, így lehetséges, hogy ma a Szahara homokja alatt van eltemetve.
A tudósokat évtizedek óta foglalkoztatja a kérdés, hogy ez a vashegy valóban létezik-e. Most egy új publikációban Robert Warren, Stephen Warren és Ekaterini Protopapa javaslatot tettek arra, hogyan lehet egyszer és mindenkorra megállapítani, hogy létezett-e, és még azt is, hogy hol lehet megtalálni.
Az új munka a radarok adatait, a digitális domborzatmodelleket és a tevehajtókkal készített interjúkat vegyítette, hogy leszűkítse a kört. Ha valóban létezik, akkor legalább 40 méter magas dűnének kellene fednie.
Még mágneses adatokat is kértek a levegőből a mauritániai kőolaj, energia és bányászati minisztériumtól, azonban ezt nem bocsátották rendelkezésükre. Ennek ellenére úgy vélik, hogy egy háromhetes felmérés lehetővé tenné számukra, hogy lefedjék azt a területet, amely szerintük a meteoritot rejti. A régió egy kis részét három napon át gyalogosan is átvizsgálták, de nem jártak sikerrel.
“Lehetséges, hogy a meteoritot néhány éven belül az első felfedezés után homok borította be” – írják Warren és társai. “És mivel a kezdeti keresések rossz irányban folytak, elképzelhető, hogy a meteoritot elkerülték, és a magas dűnék között rejtve maradt, még mindig felfedezésre várva”.
De mi van, ha Ripert tévedett?
Egy 2010-es tanulmány arra a következtetésre jutott, hogy a meteorit egy része, amely most az amerikai Nemzeti Természettudományi Múzeumban található, egy 1,6 méternél nem nagyobb testből tört ki, ami ellentmond az állításnak. Pedig Ripert leírta a fémtűk jelenlétét, amelyek túl képlékenyek voltak ahhoz, hogy mintát vegyen belőlük úgy, hogy megpróbálta őket levésni. A hasonlóan képlékeny, nikkelben gazdag szerkezeteket 2003-ban vasmeteoritokban igazolták, de 1916-ban még ismeretlenek voltak a tudomány számára.
A kutatók biztosak abban, hogy a mágneses adatok megoldják a rejtélyt. És mégis, ha egy nagy meteorit nem is létezik a homok alatt, Ripert mégis gyűjtött valahonnan mintát egy meteoritból, és úgy tűnt, hogy leírja a meteorit fémes tűit, amit csak 87 évvel később igazoltak.
“A Chinguettitől délre fekvő térség aeromágneses adatai végre véglegesen eldönthetik a Chinguetti meteorit létezésének kérdését” – állapították meg. “Ha az eredmény negatív lesz, Ripert történetének magyarázata azonban megoldatlan maradna, és fennmaradnának a duktilis tűk problémái, valamint a mezosziderit véletlen felfedezése”.
Érdemes elolvasni:
