Jean-Claude Van Damme legjei

A Netflix heti bemutatója újra felkeltette a Jean-Claude Van Damme iránti érdeklődést. Mivel Az utolsó titkos ügynök alapján sokan érzik úgy, hogy JCVD a nyugdíjas éveire készülődik, úgy döntöttünk, hogy a filmtörténelem egyik leghíresebb bunyósának karrierje megérdemel egy rendhagyó filmográfiai összegzést.

Jean-Claude Van Damme Brüsszelben született 1960-ban. Életének első két évtizedében különféle harcművészeteket sajátított el. Például versenysportként űzte a sótókan karatét, a kick-boxot, a taekwondot és a thai bokszot is. Ezeket kiegészítette testépítői és balett edzésekkel – így sajátotta el világhírű testi adottságait. Először belga éttermekben árult virágot, hogy összegyűjtse a pénzt az Amerikába költözésre. Ott végre, sok nélkülözés után, elindult filmes karrierje, amelynek számtalan szélsőséges állomása volt.

Az utolsó titkos ügynök című francia Netflix vígjátékot sokan Van Damme hattyúdalaként emlegetik. Az biztos, hogy még a mostanában népszerű önfreklexív trash hagyományhoz képest is sok a belső utalás. A film Van Damme karrierjén nevet, és ő benne saját magán. Bár maga a mozi a rossznál csak kicsit jobb (de a közepesnél kicsit rosszabb), azért a hosszú és ellentmondásos karrier megannyi jellegzetes mozzanata, jelenetei, harcos mozdulatai, poénjai, táncai miatt érdemes lehet végignézni.

„Megvoltak a nehézségeim, kivettem a részem a rossz utakból és az erős szélből.”

– mondta a brüsszeli születésű Jean-Claude Van Damme a 2013-ban futótűzként terjedő Volvo videóban. Azt, hogy tényleg így volt-e, az alábbi csúcs- és mélypontokkal próbáljuk illusztrálni.

A legelső

Bár a Véres Játék jelentette olyan szempontból a valódi áttörést, hogy ebben játszott először főszerepet, azért a Karate tigris 1. – Nincs irgalom című mozit 1986-ból nagyrészt miatta szoktuk újranézni. Ebben a filmben Van Damme a Szovjetunióból érkezett gonosz harcművészt játszik, akit a Kurt McKinney formálta amerikai tinihősnek kellett legyőznie. A fiatal fiút Bruce Lee szelleme készíti fel az erőszakos szovjet ellen. A kissé együgyű film egyértelműen az 1984-es Karate kölyök koppintása volt, de emlékezetes, hogy Van Damme már itt bemutatta a védjegyének számító szürreális angolspárgáját.

A legjövedelmezőbb

A 90-es évek akciófűtötte mozija nagyon feküdt Van Damme-nak, aki egyértelműen ebben az időszakban volt a legsikeresebb. Karrierje meredeken ívelt felfelé olyan filmekkel, mint a Kickboxer – Vérbosszú Bangkokban 1989-ben, Roland Emmerich Tökéletes katonája 1992-ben, és John Woo Tökéletes célpont című filmje egy évvel később. Mégis a kevésbé ismert Peter Hyams filmje, az Időzsaru volt az 1994-ben, ami a legnagyobb bevételt hozta a mozipénztároknál. Az időutazós akciófilm egyébként egy Dark Horse Comics képregényből készült. A filmben Van Damme megpróbálja megakadályozni, hogy egy korrupt szenátor (Ron Silver) a múltban felrobbantsa a házát, feleségével (Mia Sara) együtt. Az inkább Van Damme-akcióként, mint okos scifiként funkcionáló film több, mint 100 millió dollárt hozott a készítőknek.

Sok rossz közül a legrosszabb

A Street Fighter – Harc a végsőkig (1994) egy olyan korszakban készült, amikor Van Damme mélyrepülése ugyan még nem kezdődött el – hisz ez volt a Tökéletes célpont és az Időzsaru éve is. Viszont ez volt az a film, amivel a fejesek Hollywoodban be szerették volna indítani a szórakoztató filmek új korzsakát, amit a népszerű videójátékok feldolgozásai jelöltek volna ki.

Bár ne tették volna.

Páran emlékezhetnek rá, hogy az 1995-ös Mortal Kombat mozi – a játék-alapját, by the way, többek között Van Damme filmes karakterei ihlették – milyen meredeken állt bele a földbe. Azonban a verekedős játékok piacán nagy riválisának, a Street Fighter feldolgozása, valójában megszépíti Paul W.S. Anderson filmjének emlékét. Összecsapott forgatókönyv, blőd történetmesélés, gagyi effektek – örömmel felejtettük el Steven E. de Souza mozgóképének minden részletét. Meggyőződésem, hogy ez a film idézte meg a videójáték-feldolgozások több évtizedes átkát. Mégis, Van Damme-nak végül is nem jött rosszul: karrierjének legjobb fizetését, 7 millió dollárt kapott Guile eljátszásáért.

Ahol a legtöbbet engedték meg neki

A kissé talán túlstilizált és túlmitizált akció-kalandfilm, A kalandor (1996), vitán felül a jobb filmek közé tartozik – pedig Van Damme nem csak szerepelt benne, hanem ő is rendezte. Az egzotikus tájakon játszódó verekedős film harcművészeti koreográfiájával, kissé Indiana Jones-os hangulatával, komolyzenés rigmusaival és Roger Moore-ral meglepően sokak szívébe belopta magát. Azért Oscarra nem jelölték…

A legnagyobb bukás

A következő évben viszont elkezdődött a hét sovány tehén időszaka Van Damme számára. Hiába rántotta be maga mellé a népszerű botrányhős szárkosarast a Nyerő párosban és a komikus Rob Schneidert a Rajtaütésben, úgy tűnt, hogy egyre kevesebben kíváncsiak rá. Bár az utóbbi két film is elég csúfos bukást jelentett a pénztáraknál, azért a Tökéletes katona második része, A visszatérés (1997), jelentette a legnagyobb kudarcot: 40 millió dollárból készült, de csak 10,7-et keresett a mozipénztáraknál. Ebben az évtizedben egy sikeres film mozis feldolgozása még egyáltalán nem hozott garantált sikert…

A leginkább elismert

Az elkövetkező évtizedben a színész magéleti botrányai voltak inkább, amik révén az újságokba került, nem a filmes sikerek. Van Damme egy letűnt filmes műfaj ütött-kopott és mentálisan leépült képviselője lett, aki csak egyenesen videóra és dvd-re gyártott B-filmekben kapott szerepeket. Jobb esetben ilyenkor egy idő után következik valamiféle reveláció, és a valamikori sztár végre szembenéz önmagával egy őszinte és személyes filmművészeti alkotás főszerepében. Ami a Birdman volt Michael Keatonnak és A pankrátor Mickey Rourke-nak, az a JCVD volt Jean-Claude Van Damme-nak 2008-ban. Az öregedő bunyós megmutatta, hogy színészként is megállja a helyét: a Time magazin abban az évben a második legjobb alakításnak kiáltotta ki Van Damme játékát, közvetlen a Sötét lovag lenyűgöző Heath Ledger-e után. Ki hitte volna?

A legnehezebb ügy

Minden Van Damme film közül a Frenchy a legsajátabb, hisz a színész írta, vágta, rendezte, ő a főszereplő és a producer, ráadásul két gyermeke, Kristopher Van Varenberg és Bianca Bree is szerepel benne. A film első változatát, ami akkor még The Eagle Path (A sas útja) néven futott, 2010-ben Cannes-ban mutatták be remélve, hogy találnak hozzá forgalmazót. Miután Van Damme nem járt sikerrel, 2012-ben forgattak hozzá pár jelenetet, újravágták, és Soldiers címmel (Katonák) próbálták újra eladni; ugyanannyi sikerrel. 2014-ben Sanghajban már a Full Love címen szereplő vágás szerepelt, ami azonban újfent sem ott, sem a 2018-as Cannes-i fesztiválon nem kellett senkinek. 2020-ban Van Damme megint újravágta a filmet, ami Frenchy néven azóta is filmforgalmazót keres…

Esetleg nincs valakinek egy ismerőse?

Amikor a legjobban örültünk neki, hogy újra látjuk

A feláldozhatók sorozat segítségével Stallone felélesztette a 90-es évek hőseit, és a megfelelő trash-öniróniával és látványvilággal körítve újra vonzóvá tette ezeket a – ahogy ő fogalmazott – a férfias férfiideálokat.

Aki akarja, kedve szerint kárhoztathatja a nemi sztereotípiák megújításáért és az erőszak újranépszerűsítéséért a szórakoztatóiparban,

de aki ilyesmit csinál, az valójában semmit nem tud a populáris művészetekről és a mögöttük álló évezredes hagyományokról. A feláldozhatók vegytiszta élvezet, izmokkal, vagánysággal és humorral – nem az, amit az utcán akarunk látni, de az, amit a moziban nagyonis. Van Damme helye pedig ott volt Sylvester Stallone, Bruce Willis, Arnold Schwarzenegger, Jet Li, Jason Statham, Dolph Lundgren, Wesley Snipes, Mickey Rourke, Antonio Banderas, Mel Gibson, Danny Trejo, Chuck Norris és Harrison Ford oldalán. Bár az első filmben még nem vett részt – egyébként a Dolph Lundgren által játszott Gunnar Jensen karakterét ajánlották fel neki először –, de a második rész főgonoszaként megérkezett a dicsőségnek ebbe a csarnokába.

Amit a legtöbben láttak a világon

Van Damme, a közepesen buta, de maximálisan szórakoztató verekedős filmek egyik királyaként – ha akarjuk, ha nem – a filmtörténelem fontos epizódját képviseli, és a maga szintjén valódi mítosszá vált. Ezt az egyszerre hihetetlenül vagány alfát és vállalhatatlan, szánalmas botrányhőst végül mégiscsak szívükbe zárták a 90-es éveket megélt generációk. Ékes bizonyítéka ennek ez a Volvo kamionok vezetéssegítő rendszeréhez készített reklám 2013-ból, amit 3 nap alatt 11 millióan, egy hét alatt pedig 35 millióan láttak a Youtube-on. Ma 112 millió körül áll a mutató. És ki tudja mennyi ez, ha hozzáadjuk az összes ebből készült mém és átirat összes megtekintőjét? Elevenítsük fel mi is ezt a Van Damme-nak állított filmes-promóciós emlékművet, még egyszer: