Busztragédia: percekig nem állt meg egyetlen autós sem

Egy utas szerint durrdefekt okozhatta a tragédiát. A halott sofőr fia megvédte édesapját, aki a mindent is tudó kommentelők szerint elaludt.

Nem a sofőr volt a hibás. Durrdefektet kaptunk, és kivédhetetlen volt, ami történt

– nyilatkozta a Blikknek az egyik utas, aki mint mondta, még fel sem fogta, mi történt.

Közben percek teltek el úgy, hogy egy autó sem állt meg. Teljes sötétség volt, a busz a jobb oldalán feküdt. A padlón folyt az üzemanyag. Az járt a lány fejében, hogy ez fel fog gyulladni, és mind meghalnak. Aztán az egyik lány kirúgta a busz hátsó ablakát, és aki tudott, menekülni próbált.

A Bors megszólaltatta az elhunyt buszvezető fiát, aki azt mondta:

Hiába írogatták a fórumon, hogy szerintük a buszvezető elaludt a volán mögött, ebből egy szó sem igaz. A baleset előtt 15-30 perccel álltak meg pihenni Balatonlellénél, hogy az édesapám leválthassa a társát, Jánost. Senkinek nem kívánhatnék jobb apát! Az utasok is szerették, mert megbízható vezető is volt. Közel 15-20 éve dolgozott sofőrként

– mondta a lapnak a fiú.

buszbaleset m7
Read alsoVideót készített a katasztrófavédelem a nyolc halálos áldozatot követlő buszbaleset után – VIDEÓ, KÉPEK

Siófokra és Székesfehérvárra vitték a sérülteket

Ahogyan arról korábban is beszámoltunk: tizenegy embert vittek a mentők a siófoki kórházba az M7-es autópályán vasárnap hajnalban Szabadbattyánnál történt buszbaleset sérültjei közül.

Közülök hármat vettek fel a kórház osztályaira – egyikük életveszélyes állapotban van, többszörös sérülésekkel kezelik -, nyolc embert azonban már haza is engedtek.

Buszbaleset az M7-esen - Nyolcan meghaltak, nyolcan sérültek meg
Szabadbattyán, 2021. augusztus 15.
Elvontatáshoz elõkészítik a hajnalban árokba hajtott autóbuszt az M7-es autópálya mellett Szabadbattyán közelében 2021. augusztus 15-én. A balesetben Nyolcan meghaltak, nyolcan sérültek meg súlyosan, negyvenen könnyebben. A buszon Horvátországban nyaraló magyar turisták utaztak.
MTI/Vasvári Tamás

A székesfehérvári kórházba húsz embert vittek a mentők, akik közül 17 könnyű sérültet szintén hazaengedtek. Az M1 helyszíni tudósítója elmondta: a három súlyos sérült közül kettőt bordazúzódással, bordatöréssel, míg egy harmadikat combnyaktöréssel kezelnek a kórházban.

A csatornának nyilatkozó Bell Márton igazságügyi szakértő hangsúlyozta, hogy a balesethez vezető okok kiderítése hosszú folyamat lesz. Úgy vélekedett, hogy a baleset hátterében a járművezető esetleges elalvása, rosszulléte vagy műszaki probléma is állhat.

Hozzátette, hogy az autóbuszokra vonatkozó jelenlegi általános előírások megfelelőek, a járművezetőkkel kapcsolatos szabályokon lehetne szigorítani, amit a veronai buszbalesetnél is vizsgáltak már.

m7 baleset
Read alsoBuszbaleset az M7-esen: elérhetetlenné vált az érintett busztársaság, kiderült az úticél is