VIDEÓ: A dinoszauruszok valóságos hangja sokkal rémisztőbb és varázslatosabb, mint gondolnánk

Sokunk számára a dinoszauruszok üvöltése visszhangzik a képzeletünkben, nagyrészt az olyan filmeknek köszönhetően, mint a “Jurassic Park”. A legújabb kutatások azonban azt sugallják, hogy ezek az őskori óriások valószínűleg egészen más hangokat adtak ki, mint a filmvásznon bemutatott csontig hatoló üvöltés.

Ha egy sűrű kréta kori erdőben találnánk magunkat, nem félelmetes üvöltés fogadna bennünket, hanem inkább egy mély, zsigeri lüktetés – egy alacsony frekvenciájú morajlás, amelyet inkább éreznénk, mint hallanánk. Ez a ködkürthöz hasonló morajlás a mellkasodban rezonálna, és felállna a szőr a nyakadon, egy olyan hang, amelyet arra terveztek, hogy áthatoljon a sűrű növényzeten, és nagy távolságokra is elvisz. Olyan hangzásvilág volt ez, amely a mai mércével mérve valóban félelmetes lenne.

A fosszíliák nyomai: A néma bizonyítékok

A dinoszauruszok, amelyek 66 millió évvel ezelőtti kihalásuk előtt mintegy 179 millió évig uralták a Földet, hihetetlen mennyiségű fosszíliát hagytak maguk után. Ezek a fosszíliák sokat elárulnak a fizikai formájukról, de keveset a hangjaikról. A hangok sajnos nem fosszilizálódnak. A tudósok azonban új technikák és ritka fosszília felfedezések segítségével kezdik összerakni, hogyan kommunikálhattak ezek az ősi lények — írja a BBC.

A dinoszauruszok hangjainak változatos szimfóniája

A dinoszauruszok mindenféle formában és méretben léteztek, az apró, egy kilogrammnál is kisebb súlyú Albinykustól a hatalmas Patagotitan mayorumig, amely akár 72 tonnát is nyomhatott. Ez a sokféleség arra enged következtetni, hogy a dinoszauruszok hangok széles skáláját produkálták, amelyek valószínűleg éppoly változatosak voltak, mint maguk az állatok.

Egyes dinoszauruszok nyaka megnyúlt volt, mint például a szauropodáké, ami megváltoztathatta az általuk kibocsátott hangokat, hasonlóan a harsona különböző hangmagasságaihoz. Mások, mint a Hadrosaurus Parasaurolophus Tubicen, összetett koponyaszerkezettel rendelkeztek, amely rezonáló kamraként működött, felerősítve és módosítva a hangjukat. Ennek a dinoszaurusznak közel egy méter hosszú volt a gerince, amelynek belső csövei rezonáló kamrát alkottak, és kísértetiesen mély és rezonáns hangot adtak ki.

Az ősi hangok rekonstruálása

1995-ben egy majdnem teljes Parasaurolophus koponyát tártak fel. A tudósok CT-felvételek segítségével rekonstruálták a gerincét, és szimulálták az általa kibocsátott hangokat. Tom Williamson, az egyik kutató az így kapott hangokat “túlviláginak” nevezte. Ezek a szimulációk azt sugallják, hogy a Parasaurolophus még gége nélkül is képes volt hangokat produkálni úgy, hogy a levegőt a gerincén keresztül rezonáltatta, hasonlóan ahhoz, mintha egy korsó nyílásán fújt volna át.

Modern összehasonlítások: Tanulás a mai állatoktól

Ezeknek az ősi hangoknak a legközelebbi analógjai ma talán a déli kazuár mély fújásai lehetnek, egy olyan madáré, amely alacsony frekvenciájú hörgéseket produkál, amelyek visszhangoznak a sűrű dzsungelekben. Ezek a mély, alacsony frekvenciájú hangok elengedhetetlenek lehettek a kommunikációhoz a kréta időszak sűrű erdeiben.

Brummogtak a dinoszauruszok?

A nem őslény dinoszauruszok megkövesedett hangszóróinak hiánya arra utal, hogy nem üvöltöttek úgy, mint az oroszlánok. Ehelyett talán zárt szájjal, a torkukat felfújva adtak ki hangokat, hasonlóan ahhoz, ahogyan a galambok kukorékolnak vagy a struccok bömbölnek. Ezt a módszert használják a krokodilok is, a dinoszauruszok másik távoli rokona, hogy párzás közben mély dübörgést adjanak ki.

A dinók hallása

A dinoszauruszok hallása valószínűleg ezekre az alacsony frekvenciájú hangokra volt hangolva. Egyetlen középfülcsontjuk, a kengyelcsont volt, ami arra utal, hogy jól érzékelték az alacsony frekvenciájú rezgéseket. Egyes fajoknak, például a Timurlengia euotica nevű tirannoszaurusznak hosszú csigolyacsatornája volt, ami lehetővé tette számukra, hogy a hangok szélesebb skáláját hallják, mind a magas, mind a mély hangokat.

Ciripelés, csipogás és szülői gondoskodás

Érdekes módon egyes tudósok azt javasolják, hogy a dinoszauruszbébik a modern madárfiókákhoz hasonlóan csiripeltek, hogy kommunikáljanak a szüleikkel, ami a szülői gondoskodás magas szintjére utal. Ezt az elméletet alátámasztja a fülük szerkezete, amely a magas hangokra való érzékenységre utal.

Az óriás hívása

A legnagyobb dinoszauruszok óriási méretük miatt természetesen nagyon alacsony frekvenciájú hangokat, esetleg infrahangokat is produkálhattak, amelyek az emberi hallás tartománya alatt vannak. Ezek a hangok nagy távolságokat tudtak megtenni, így a hatalmas tájakon hatékony kommunikációs eszköznek bizonyultak.

A múlt élő erdeje

Képzeljünk el egy kréta kori erdőt, amely a dinoszauruszok változatos hangjaival él: a Parasaurolophus hátborzongató hívásaival, a fiatal dinoszauruszok ciripelésével és az óriás szauropodák mély, dübörgő kommunikációjával. Ez a gazdag akusztikai környezet egyszerre lehetett lenyűgöző és félelmetes, igazi bizonysága ezen ősi lények változatos és dinamikus világának.

Végül is, bár talán soha nem tudjuk meg pontosan, milyen hangja volt a dinoszauruszoknak, a modern technológia és a ritka fosszíliák felfedezései minden eddiginél közelebb visznek minket ahhoz, hogy meghallgassuk az őskori világ elveszett szimfóniáját.

Ezeket a cikkeket is érdemes elolvasni:

Új természetes ciklust fedeztek fel a tudósok, de már most megzavartuk
Sötét ősrobbanás, avagy az univerzum második születése