Kutatók mondták el, milyen nyelvjárásokat beszéltek a Római Birodalomban
A közelgő Gladiátor II című film főszereplői az ír Paul Mescal és az amerikai Denzel Washington, de annak ellenére, hogy a film a 3. századi Rómában játszódik, Mescal angol, míg Washington a New York-i akcentussal beszél.
Értelemszerűen ez nem túl pontos történelmileg, de nem is lenne reális az egész filmben latinul beszélni. A Daily Mail azonban megkérdezett néhány szakértőt, hogy megtudjuk, milyen lehetett valójában az akcentus az ókori Rómában.
Kiemelt kép: depositphotos.com
Ez egy összetett kérdés, mivel az államalakulat, amely Kr. e. 27 és Kr. u. 476 között létezett, hatalmas területtel rendelkezett, amely a mai Angliától egészen Észak-Afrikáig terjedt. Eleanor Dickey professzor, a Readingi Egyetem nyelvésze szerint a rómaiaknak a 3. században valószínűleg többféle nyelvjárásuk is volt.
Így hangozhatott az ókori Róma
„A birodalom hatalmas volt, így teljesen észszerű, hogy a filmben az emberek többféle akcentussal beszéltek.” A birodalom nyugati felében, beleértve Rómát is, a latin volt az uralkodó nyelv, míg a keleti felében a görög, de mindkét területen sok más nyelvet is beszéltek. Ma pedig az angol a klasszikus értelemben vett világnyelv, így értelmetlen lennet latinul, görögül vagy bármilyen más dialektusban megszólaltatni a szereplőket. Az angol nyelv pedig egyáltalán nem is létezett akkoriban.
„Nehéz megmondani, hogy pontosan mikor jelent meg először egy különálló nyelv, amelyet “angolnak” nevezhetnénk, de nem hiszem, hogy már a harmadik században megtörtént volna. Az angollal rokon nyelveket, azaz a német elődjeit azonban néha hallhattuk volna Rómában.”
Dr. Andrew Sillett, az Oxfordi Egyetem tanára szerint sok mindent nem tudunk arról, hogyan is hangzott valójában a római akcentus. “Azt tudjuk, hogy a római történelem során az emberek észrevették az akcentust, amikor hallgatták, hogy mások latinul beszélnek” – magyarázta Dr. Sillett.
“Néha az akcentus egzotikus volt és érdeklődést váltott ki másokból, máskor pedig kigúnyolták érte az embert, így mindenki máshogy viszonyult sajátjához. Egyesek megpróbálták elrejteni, míg mások büszkék voltak rá, és megpróbálták hangsúlyozni. De, hogy elegánsnak tűnjenek, a latinul beszélők a lehető legtöbb alsó nyelvállású magánhangzót használták, azaz az e-t, az a-t és az á-t.
Érdemes elolvasni:
