Az Öngyilkos osztag 2. és a Loki valamelyest új helyzetet teremtetett, mindkettő a maga háza táján. Átfogó elemzésünk két részletben olvasható. Az első részt itt lehet elolvasni.
A Nolan-örökség
Cikkünk előző felében a Marvel Cinematic Universe fejlődésével és a Marvel-láz alábbhagyásával foglalkoztunk. Most itt az ideje, hogy megnézzük a Warner DC filmjeinek ezzel párhuzamos történetét,
amit egyfelől a Marvel sikerei fölött érzett irigység, másfelől a belső művészi konfliktusok jellemeztek a leginkább.
Pedig 2012-ben, amikor a Christopher Nolan-féle Sötét lovag: Felemelkedést bemutatták, a Warnernél tele volt a DC filmekkel kapcsolatos reményekkel. Ahogy a két cég képregényei közt is, úgy filmjeik között is észrevehető egy fontos, hagyományos hanghordozásbeli különbség:
míg a Marvel karakterei és interakciói gyakran humorosak, addig a DC hőseit és párbeszédeit általában sötétebb tónussal festik.
Bár maguk a történetek nem mindig sötétebbek, azért a díszletek és a jelmezek, illetve a Marvel gonoszaihoz képest markáns gonosz karakterek remek drámai lehetőségeket teremtenek. Ez a sötét tónus – ami egyébként nem mindig nélkülözi a humort… a fekete humort… – olyan rendezők vásznán, mint Tim Burton, Christopher Nolan, és Todd Phillips, valóságos mesterműveket alapoztak meg – hogy minden évtizedből mondjak egyet.
Kép: Joker előzetes //Youtube
A Snyder-generáció
Azonban a DC a Marvel sikerén felbuzdulva úgy döntött, hogy nem elégszik meg ennyivel. Őkis akartak egy összefüggő univerzumot, ahol hőseik és gonoszaik találkozhatnak. A munka legnagyobb részét, a Superman-Batman páros találkozásának lebonyolítását pedig Zack Snyderre bízták, aki a plasztikus 300, a megosztó, de valahol zseniális Álomháború és a drámai Watchmen után alkalmasnak tűnt erre. Mellette más megbízható rendezők: David Ayer, Patty Jenkins, James Wan is lehetőséget kaptak arra, hogy építsék a közös univerzumot.
Azonban a DC filmek nagy része az alkotói folyamat közben és a belső művészi egyeztetések során elvérzett valahol.
Senki nem gondolta volna, hogy Snyder, a sötét tónusok és egyszerű, de nagyszerű dramaturgiák mestere ilyen könnyen unalmassá válhat, vagy, hogy Patty Jenkins egy egész vállalható Wonderwoman után 3 évvel képtelen lesz ismételni. A gyenge, sokszor átírt forgatókönyvek miatt botrányos és nézhetetlen filmek keletkeztek. Ezek között talán a Batman Superman ellen – Az igazság hajnala, Az Igazság Ligája, és különösen a 2016-os Suicide Squad – Öngyilkos osztag voltak a legrosszabbak. A DC projekt a teljes pénzügyi bukás elkerülését kizárólag annak köszönheti, hogy
a karakterek lelkes rajongói egyrészt elragadó lojalitásról, másrészt szelektív esztétikai érzékelésről tettek tanúbizonyságot, és az utolsó erejükig védik kedvenceiket.
Kép: Release The Snyder Cut! //Facebook
Ha kell, háromszor újranézik ezeket a moziban, külön aláírásgyűjtéseket rendeznek a rendezői változatok bemutatásáért. Az alkotók mellett állva, utólag próbálják helyrehozni a sokszor Zsé-film értékű mozik megszámlálhatatlanul sok hibáját. Márpedig minden szerencsésebben sikerült mozira (Aquaman, Shazam, Ragadozómadarak) jutott legalább egy-két balszerencsés alkotás az elmúlt évtizedben.
És akkor hirtelen az ölükbe pottyant James Gunn, A galaxis őrzői rendezője, akit a Marvel Entertainment PC osztálya üldözött egészen a Warner küszöbéig.
Az öngyilkos osztag bemutat
FIGYELEM, CIKKÜNK KÖVETKEZŐ RÉSZE ÖNGYILKOS OSZTAG 2. SPOILEREKET TARTALMAZ!
kép
Ha megfelelőképpen leegyszerűsítjük a főleg történetmesélésre koncentráló szórakoztató filmezést, akkor végül is oda jutunk, hogy
ha van egy odafigyeléssel és türelemmel megírt forgatókönyv és egy rendező, aki érti és a saját elképzelései szerint megvalósíthatja ezt a forgatókönyvet, akkor már olyan nagy baj nem lehet.
James Gunn nem csak a forgatókönyvvel végez alapos munkát, hanem képes a kapott anyagból azt kihozni, ami a legjobban áll neki. Összehasonlítva: míg az egyik szobrász alabástromból, fából és mészkőből is ugyanazt a szobrot próbálja kifaragni (Snyder ez a típus), addig a másik az anyagban keresi azt a formát, ami a legjobban kiteljesíti.
És ez az őrült, mocskos, groteszk vértornádó, amit James Gunn az asztalra tett, mindenképpen a szuicid kommandó anyagából kivéshető legjobb forma.
Az eredeti vizuális megoldások – például ahogy a fejezetcímek kirajzolódnak – az éppen megfelelő összetettségű szövegek – még a magyar szinkron sem tudta teljesen elrontani – remekül működnek. Az egész vállalkozás merészsége mintha a Marvel univerzum direkt kihívása lenne. Gondoljunk csak bele, mekkora drámát csinált a Marvel pár hős „látszólagos” elvesztéséből. Közben az Öngyilkos Osztag első jelenetében
gyakorlatilag véres péppé darálják a fél színészi stábot.
Gunn, mintha tudatosan hivalkodna azzal, hogy a lassan, karakterről karakterre építkező hősfilmekkel szemben itt minden lehetséges. Ha kell, százával öljük le a híres meta-embereket – mit sem számít ez, barátok között.
Kép: The Boys 2. évad előzetes
És az itt megengedett merészség bizony nem a levegőből jön, hanem az elmúlt évek pár alternatív hős-film-sikerének tudatos felhasználása, ami vitán felül a Deadpool filmekkel kezdődött 2016-ban, és a jóval gyengébben megírt – ám valamiért mégis népszerű – Venommal folytatódott 2018-ban. Ezek voltak azok az esetek, amikből a szuperhősfilmek készítői megtanulhatták, hogy igenis megéri korhatáros filmeket készíteni. Felnőtt a képregényrajongók első generációja, és nagyon hálásak érte, ha felnőttként is kezelik őket.
Azonban annyi nem elég, hogy egy filmbe egyszerűen több káromkodást teszünk és magasabb a body count, főleg ha gonoszokról és antihősökről van szó,
és ezt James Gunn már nem filmektől, hanem a sorozatok világából leste el.
Békeharcos – John Cena karaktere – nem létezne az Amazonos The Boys és az Invincible sorozatok nélkül. Pálfordulása magának az antihős zsánernek a szatírája, hisz valójában ő az egyetlen, aki hű marad valódi gonosz karakteréhez azzal, hogy nem megy át a sablonos jellemfejlődésen. Ő az egyetlen rosszfiú, aki valójában az is marad. Következetes hidegvérű gyilkos, a szintén következetes és eltántoríthatatlan Amerika kapitány gonosz tükörképe.
Respekt, hogy a Warner-nél bevállalták egy ilyen „fordulatot”.
Esélylatolgatások
Persze egy ideje tudjuk, hogy ami Gunn-t illeti, azért nem eszik olyan forrón a kását a Disneynél. Bár nyilván sokak számára fontos a cégnél a felelősségvállalás a társadalmi egyenlőtlenségek kapcsán, azért egy ilyen aranytojást tojó tyúkot nem szívesen taszítanak el maguktól valójában. A 2023-ra várt Galaxis őrzői 3-nak James Gunn lesz a rendezője. Azonban az végérvényesen kiderült, hogy a Marvel sztárjai – ilyen vagy olyan módon – igenis megszerezhetők a riválisok számára.
Vajon elég lesz a Marvel dominanciájának megtartásához, ha egyedül Kevin Feige lesz csak, aki nem „ugrik át” a szomszédba is elkészíteni egy-két szuperhősfilmet alkalomadtán?
Ugyanígy bizonytalanná teszi az univerzumok harcát, hogy immár egyre határozottabban multiverzumok harcáról fogunk beszélni. Ha pedig a Marvel a váltással elengedi a tőle megszokott alapos és tudatos építkezést, azzal komoly fegyverről mond le. Mikor a Marvel filmek lemondtak a műfajfilmes ízekről, már önmagában is sokat vesztettek. Látványos például, ahogy
ez a jellegtelenség például megfertőzte A Sólyom és a Tél Katonája című sorozatukat, ahol az az érzésünk, hogy egy ellaposított „marvelhősfilm-sablont” nézünk hat órán keresztül.
És bizony, a legújabb trend, a minőségi korosztályos tartalmak nem a legszerencsésebb a Marvel szempontjából, hisz a Disney Mickey egér-politikája gyakorlatilag kizárja az ilyen filmek készítését. Ellenben a DC-nél elképesztő mennyiségben állnak még rendelkezésre karakteres gonoszok és gravitatív antihősök, akikhez remekül illik ez az attitűd.
Izgalmas időszak jön, amely nem lehetetlen, hogy hoz még fordulatokat.
