Mit használtak az emberek a vécépapír előtt?

A vécépapír olyan modern kényelmi eszköz, amelyet sokan természetesnek veszünk, de nem mindig ez volt a fürdőszobai tisztálkodás szokásos módja. Jóval azelőtt, hogy mindennapos háztartási cikké vált volna, az emberek a higiénia fenntartásához sokféle – hol kreatív, hol kevésbé kellemes – anyagra támaszkodtak. A pálcikáktól a szivacsokig az ősi kultúrák világszerte különböző módokat fejlesztettek ki a törlésre, jóval a puha, eldobható papírzsebkendő feltalálása előtt.

A személyi higiénia egyik legkorábbi feljegyzett eszköze az ókori Kínából származik. Körülbelül 2000 évvel ezelőtt az emberek „higiéniai pálcikákat”, más néven bambuszcsipkéket használtak. Ezek ruhába tekert fa- vagy bambuszpálcák voltak, amelyek segítettek az egyéneknek megtisztítani magukat székelés után. A Journal of Archaeological Science című folyóiratban megjelent 2016-os tanulmány: Reports megerősítette széles körű használatukat ebben az időszakban — írja a Science Alert.

Bár vécépapír már az i. e. második században is létezett Kínában, nem mindenki számára volt elérhető. Sokak számára ezek a higiéniai pálcikák praktikus és újrafelhasználható megoldást jelentettek a tisztaság problémájára.

A görögök, a rómaiak és a Tersorium

Az ókori görög-római világban (i. e. 332-től i. sz. 642-ig) az emberek egy tersorium néven ismert eszközt használtak, egy hosszú botra erősített szivacsot. Ez a közösségi eszköz gyakran megtalálható volt a nyilvános fürdőszobákban. A felhasználók a szivacsot vízbe vagy sós ecetbe mártották, hogy két használat között megtisztítsák. A tudósok között azonban vita van arról, hogy a tersoriumot az emberek tisztálkodására vagy maguknak a latrináknak a súrolására használták-e.

A tersorium mellett a görögök és a rómaiak kerámia korongokat, úgynevezett pessoi-t is használtak, amelyek ovális vagy kör alakú kerámiadarabok voltak. A régészek ezeket a pessoi-kat ürüléknyomokkal fedezték fel, ami megerősíti a személyes higiéniára való használatukat. Bár hatékonyak voltak, ezek a durva anyagok idővel valószínűleg bőrirritációt és egyéb komplikációkat okoztak.

A görögöknél a törlésnek egy szimbolikusabb formája volt, a száműzetésre kijelölt személyek nevével feliratozott ostraka-cserepek. Miután megszavazták valakinek a kiközösítését, szó szerint letörölték az ellenségeiket, ezzel a politika és a higiénia kereszteződését teremtve meg.

Pálcák és kövek

A botok tisztálkodási eszközként való használata nem korlátozódott Kínára. A 8. századi Japánban az emberek egy chuugi nevű eszközt használtak, egy fapálcát, amelyet arra terveztek, hogy ne csak a külső, hanem a végbélnyílás belsejét is megtisztítsa. Ez a gyakorlat olyan módon terjesztette ki a botok használatát, ami mai szemmel nézve sokkolónak tűnhet, de az ókori Japánban mindennapos volt.

A világ más ősi kultúráiban a higiénia természetesebb megközelítését alkalmazták. Az emberek olyan anyagokkal törölték meg magukat, amelyeket könnyen elérhetőnek találtak, beleértve leveleket, füvet, köveket, állati szőrméket, sőt még kagylókat is. Ezek a szerves anyagok biológiailag lebomlóak és a különböző környezetekben könnyen hozzáférhetőek voltak, bár bizonyára nem rendelkeztek azzal a kényelemmel, amelyet ma sokan nélkülözhetetlennek tartanak.

Középkori leleményesség

A középkorban az európai emberek saját módszereket fejlesztettek ki a tisztán tartásra. A mohát, a szalmát, a szénát, sőt még a régi kárpitok darabjait is gyakran használták törlésre. Susan Morrison, a középkori irodalom professzora és az Excrement in the Middle Ages című könyv szerzője megjegyzi, hogy ezek a szerves anyagok népszerűek voltak, bár a modern szabványok szerint talán nem mindig voltak higiénikusak.

A vécéhigiénia egyik híres szatirikus megközelítése a 16. századi francia írótól, François Rabelais-tól származik. Versében humorosan arra a következtetésre jut, hogy a libanyak lenne a leghatékonyabb eszköz a törléshez. Bár csak viccelt, a tollak és más szerves anyagok valószínűleg szükség esetén rögtönzött megoldásként szolgáltak.

A vécépapíron túl: A víz mint végső megoldás

A vécépapír, bár ma már a világ számos részén mindenütt jelen van, korántsem univerzális. Még ma is emberek milliárdjai támaszkodnak a vízre a fürdőszobai tisztálkodás utáni tisztálkodáshoz. Egyes kultúrákban mindig is a vízzel való mosakodás volt a preferált módszer. A COVID-19 világjárvány kezdeti napjaiban, amikor a WC-papírhiány pánikszerű vásárláshoz vezetett, az ausztrálok humorosan azt javasolták, hogy a „mosás, nem a törlés” jobb megoldás lehet.

A vízalapú tisztálkodási módszereket, mint például a bidét vagy az egyszerű mosakodást sokan higiénikusabbnak és fenntarthatóbbnak tartják, mint a papírt. Ázsia, Afrika és a Közel-Kelet régióiban a víz a tisztasági módszer, és a WC-papír sokkal kisebb szerepet játszik.

A higiénia fejlődése

A tersoriumtól a vécépapírig vezető út tükrözi, hogy az emberek a történelem során milyen találékony és leleményes módon közelítették meg a higiéniát. Ahogy a kultúrák fejlődtek, úgy fejlődtek az anyagok és módszerek is, amelyeket az emberek a tisztaság megőrzésére használtak. Bár a modern WC-papír kényelmet és komfortot kínál, fontos emlékezni azokra a változatos gyakorlatokra, amelyek évezredeken át fenntartották az emberiséget.

Ezeket a cikkeket is érdemes elolvasni:

12. századi ritka képkövet találtak egy német építkezésen

VIII. Henrik döntése, amely átírta Anglia történelmét