Az elnöki címért újrainduló Trumpnak eddig sem voltak önbizalomproblémái, de úgy tűnik, a két merénylet végképp betette nála a kaput.
Donald Trump szerint egyértelmű, hogy Isten az elmúlt időszakban kétszer is megmentette az életét a két merénylet során, ideje tehát, hogy újra naggyá tegye Amerikát, írja a Daily Star.
Elvis-nél is népszerűbb?
A 78 éves, veterán politikus arról is beszélt, hogy nagyobb tömegeket tud vonzani, mint Elvis Presley, annak ellenére, hogy még gitárja sincs. Érdekesség, hogy büszke kijelentései épp azután hangzottak el, hogy elődje, Barack Obama kigúnyolta, amiért csak az érdekli, hogy mekkora a részvétel az aktuális tüntetésein.
A jelenlegi demokrata elnökjelölt, Kamala Harris szintén a Trump kampányeseményeivel van elfoglalva, kijelentette ugyanis, hogy azért vannak rajtuk egyre kevesebben, mert unalmasak. A republikánus aspiráns azonban kijelentette: „Senki sem tud olyan tömegeket vonzani, mint én. Én vagyok minden idők legnagyobbja.”
Trump nem olvasta felesége könyvét?
„Talán még Elvisnél is nagyobb vagyok. Mivel Elvisnek volt gitárja, nekem meg nincs gitárom” – tette hozzá. De a volt elnök azzal is viccelődött, hogy nem olvasta felesége, Melania Trump új könyvét. És megkérte az embereket, hogy szavazzanak rá, mondván: “Mi a fenét veszíthetnek vele?”
A vallásos húrokat is egyre gyakrabban pengető veterán republikánus politikus kijelentette azt is, hogy sokak szerint Isten azért kímélte meg kétszer is életét, hogy megfordíthassa hazája sorsát, és újra naggyá tegye Amerikát. „Vissza fogjuk hozni a vallást országunkba” – húzta alá.
Elvakult hívek biztosan vannak
Az mindenesetre biztos, hogy Trumpnak vannak olyan elvakult hívei, mint a pop koronázatlan királyának voltak. Astrid Wett például egészen bizarr módon próbálja felhívni magára a közvélemény (és az elnökjelölt) figyelmét.
A Chelsea-rajongó fiatal nő most egy meglehetősen kihívó filmezte le magát, és arról beszélt: “A nevem Astrid és én vagyok a legnagyobb rajongód az Egyesült Királyságból, és láttam, hogy mostanában folyamatosan lőnek rád. És úgy érzem, nagy szükséged van rám a csapatodban, mivel nagyon jól tudok lőni.”
A 19 másodperces klipben, amely órák alatt több százezres nézettséget ért el, kijelentette azt is: „Csak hívj, és kevesebb mint 24 órán belül legyőzhetjük Bident és a csatlósait.”
Ez is érdekelhet:
itt tudod támogatni az oldalunkat
Érdemes elolvasni
Az agya folyt ki a férfinak, aki azt hitte, hogy csak náthás
Új vércsoportrendszert fedeztek fel: Mit kell tudni a MAL vércsoportról?
3 hangulatos hely a Balaton környékén, ahova a strandszezonon kívül is érdemes elmenni
8,7 millió éves tengeri maradványokat találtak egy Los Angeles-i iskola alatt
Az angyalok titokzatos nyelve, az énoki – és akik mögötte állnak
Az 5. Nomád Világjátékokon is bizonyságot tettünk arról, hogy a steppei nomádok utódai vagyunk