Tudósok végre megfejtették, hogy a piramisok miért ott épültek, ahol vannak

A gízai nagy piramis, a világ hét csodájának egyike évezredek óta lenyűgözi az embereket szerte a világon. Az i. e. 2575 és 2465 között épült csoda a környező piramisokkal és templomokkal együtt továbbra is csodálatot kelt. Bár sok mindent feltártak már az építéséről, céljáról és jelentőségéről, mint sírkamráról és templomról, egy zavarba ejtő kérdés maradt: miért építették a gízai komplexumot oda, ahol van, távol az életet fenntartó Nílus folyótól?

Évszázadokig tartó tanulmányozás és találgatások után a kutatók talán végre megfejtették ennek az ősi rejtélynek a kódját. A válasz a gízai homok alatt rejlik, ahol egykor a Nílus egy mára már kihalt ága folyt — számolt be róla a SciShow.

A gízai komplexum: több mint egy piramis

A gízai piramiskomplexum nem csak a Nagy Piramisból áll. A helyszínen található még két másik nagy piramis, az ikonikus Szfinx, több kisebb piramis és különböző templomok. A Nílus folyótól nagyjából 7 kilométerre nyugatra és 10 kilométerre Memphisztől, Egyiptom fővárosától az Óbirodalom idején épült.

A piramisok építése hatalmas vállalkozás volt, amelyhez mindenhonnan kellett anyagokat szállítani. A Sínai-félszigetről származó rezet, a Libanonból származó fát és az Asszuánból származó gránitot mind a helyszínre szállították, nagyrészt a Nílus mentén. Az egyiptomi papiruszok leírják, hogy az anyagokat uszályokon szállították lefelé a Níluson, valószínűleg mesterséges csatornákon keresztül, hogy eljussanak a piramisok helyére. A több kilométer hosszú mesterséges vízi útvonal megépítésének szükségessége azonban felveti a kérdést: miért építettek ilyen messze a Nílustól, amikor a folyóhoz közelebb is voltak egyszerűbb lehetőségek?

Egy rejtett folyóág: Ahramat

A piramisok helyének rejtélye a műholdas radartechnológia fejlődésének köszönhetően mostanra megoldódhat. A kutatók radaros műholdak segítségével a sivatag felszíne alá pillantottak, és egy ősi vízfolyás nyomaira bukkantak. Olyan apró, szántóföldek alá temetett mélyedéseket fedeztek fel, amelyek szabad szemmel nem voltak láthatók. További vizsgálatok során a több mint 12 méter mélységből vett minták homokrétegeket mutattak ki – ami szokatlan ebben a mélységben -, ami ősi folyóvíz jelenlétére utal.

Ez a bizonyíték vezetett ahhoz a felfedezéshez, hogy évezredekkel ezelőtt a Nílus egy ága, amelyet ma Ahramat-ágként emlegetnek, a főfolyóval párhuzamosan folyt, néhány kilométerrel nyugatra attól a helytől, ahol jelenleg a Nílus folyik. Az Ahramat-ág, amely arabul „piramis-ágat” jelent, valószínűleg fontos szerepet játszott a piramisok elhelyezkedésében. A ma már kihalt ág mentén a kutatók 31 piramist azonosítottak egy 64 kilométeres szakaszon, ami megerősíti ennek az ősi vízi útnak a jelentőségét Egyiptom történelmében.

Az Ahramat-ág eltűnése

De mi okozta a Nílus ezen ágának eltűnését? A válasz a nagyobb környezeti változásokban rejlik, amelyek az elmúlt 14 000 év során alakították a Nílus völgyét. Az afrikai nedves időszak alatt a Szahara sivatag sokkal nedvesebb volt, mint ma. A jégkorszakok olvadása, a tengerszint emelkedése és a megnövekedett csapadékmennyiség a Szahara keleti részét folyókkal és tavakkal tarkított szavannává változtatta. Ez mocsaras és barátságtalan környezetet teremtett a Nílus folyó közelében, ami arra kényszerítette a településeket, hogy a fő folyópartoktól távolabb alakuljanak ki.

6 000 és 10 000 évvel ezelőtt a régió kezdett kiszáradni, és az emberek közelebb telepedhettek a folyókhoz. Körülbelül 5000 évvel ezelőttre a Szahara még szárazabbá vált, ami csökkentette a csapadékmennyiséget, és lehetővé tette, hogy a Nílus árterében üledék halmozódjon fel, termékeny termőföldeket hozva létre. A piramisok a viszonylagos nedvesség időszakában épültek, amikor az Ahramathoz hasonló ágak még vizet vezettek.

A tektonikus elmozdulások és a szél által hordott homok kombinációja azonban fokozatosan kiszorította az Ahramat-ágat. A tektonikus lemezek elmozdulásával az Ahramat alatti földterület megdől, így az magasabbra került, mint a Nílus főfolyója, és ezzel gyakorlatilag elvágta a vízellátását. A szél és a sivatagi homok üledéke felgyorsította a folyamatot, és idővel az ág teljesen kiszáradt.

A felfedezések új korszaka

Az Ahramat-ág újrafelfedezése nemcsak a piramisok helyének rejtélyét oldja meg, hanem új utakat nyit a régészeti feltárások előtt is. A folyók mindig is az emberi megtelepedés csomópontjai voltak, és most, hogy az Ahramat ág útja tisztázódott, a régészek követhetik azt, hogy új történelmi helyszíneket tárjanak fel, és jobban megértsék az ókori Egyiptom életét és kereskedelmi útvonalait.

Ez a felfedezés új réteggel bővíti Egyiptom kulturális fejlődésének megértését, mivel feltárja, hogy számos várost és települést nemcsak a szárazföld, hanem ez az elfeledett vízi út is összekötött. Rávilágít továbbá az ősi környezeti tényezők fontosságára az emberi történelem alakításában.

Ahogy a kutatók folytatják az Ahramat-ág maradványainak feltárását, világossá válik, hogy még évezredek múltán is sok tanulnivaló van a piramisokról és az őket építő emberekről. A Szahara homokja alatt számtalan titok rejtőzhet az ókori Egyiptomról, amelyek arra várnak, hogy a következő generáció feltárja őket.

Ki tudja még milyen rejtélyek lapulhatnak a sivatagban?

Ezeket a cikkeket is érdemes elolvasni:

Jégcső: vigyázz „a halál jeges ujjaival” a sarkvidéken
Miért olyan gyakori a Fibonacci-sorozat a természetben?