Az éjszaka közepén, amikor a német erők belenyugodtak abba a hitbe, hogy a sötétség megvédi őket a támadásoktól, kísérteties suhogás törte meg a csendet. Ez a hátborzongató hang, amely egy seprűre emlékeztetett, amely végigsöpör a levegőben, volt az egyetlen figyelmeztetésük. Ez volt a kizárólag nőkből álló szovjet bombázóezred hírnöke – a nácik által hírhedten „Nachthexen”, azaz „Éjszakai boszorkányok” néven ismert. Ezek a bátor nők kezdetleges rétegelt lemezből készült kétfedelű repülőgépeken repültek, dacoltak az ellenséges tűzzel, a fagyhalállal és férfitársaik hideg megvetésével, és a történelemben a Szovjetunió egyik kulcsfontosságú eszközeként vonultak be a náci Németország elleni harcba.
Az Éjszakai Boszorkányok megalakulása nem a szovjet hadsereg első választása volt. A második világháború tombolásával a nők nagyrészt ki voltak zárva a harci szerepekből. Adolf Hitler 1941-es Barbarossa hadművelete azonban megváltoztatta a szovjet politikát. Mivel a németek Moszkva felé nyomultak, Leningrád pedig ostrom alatt állt, a szovjet vezetők kétségbeesettebb intézkedésekhez folyamodtak — írja a History.
A rettenthetetlen női pilóták
Marina Raskova, akit a „szovjet Amelia Earhart” néven ismertek, volt ennek a rendkívüli repülőszázadnak a tervezője. Raskovát, aki maga is úttörő volt, és a szovjet légierő első női navigátora, elárasztották a levelek a Szovjetunió minden tájáról, amelyekben a nők nemcsak támogatói, hanem tüzérként és pilótaként is szívesen részt vettek volna a háborús erőfeszítésekben. Válaszul Raskova kérvényezte Joszif Sztálint, hogy hozzon létre egy kizárólag nőkből álló harci századot. 1941. október 8-ra a kérvényét jóváhagyták, és három, kizárólag nőkből álló légierő-egységet hoztak létre, ezzel a Szovjetunió lett az első ország, amely hivatalosan is engedélyezte a nők harci részvételét.
A több mint 2000 kérelem közül minden egységbe mintegy 400 nőt választottak ki. Ezeket az újoncokat, akiknek többsége 17 és 26 év közötti diáklány volt, a Sztálingrád melletti kisvárosba, Engelsbe küldték, hogy az Engels Repülőiskolában kapjanak kiképzést. Ott kimerítő gyorstalpaló tanfolyamot végeztek, és elvárták tőlük, hogy néhány hónap alatt elsajátítsák azt, amihez általában évekig tartó kiképzésre volt szükség. Minden újonc több feladatot is megtanult, többek között a pilóta, a navigátor és a repülőgép-karbantartó feladatokat.
Csupasz repülőgép, könyörtelen taktika
Az Éjszakai Boszorkányok nem rendelkeztek a legjobb eszközökkel. A hadsereg, amely nem volt felkészülve a női pilótákra, a férfi katonáktól kapott, kézről kézre adott egyenruhákat adta nekik. A túlméretezett csizmák annyira rosszul álltak, hogy a nőknek szakadt ágyneművel kellett kitömniük őket, hogy hordhatóvá tegyék. A repülőgépeik sem voltak jobbak. Elavult Polikarpov Po-2-es kétfedelű repülőgépekkel repültek, amelyeket az 1920-as években terveztek terményporzásra. Ezek a repülőgépek kétüléses, nyitott pilótafülkés, rétegelt lemezből és vászonból készült relikviák voltak, amelyek kevés védelmet nyújtottak az időjárás viszontagságai vagy az ellenséges tűz ellen. A fagyos szovjet teleken a pilóták fagyási sérüléseket szenvedtek, mivel a repülőgép felületének érintése is lecsupaszíthatta a bőrüket.
Ezek a könnyű repülőgépek azonban nem várt előnyökkel kecsegtettek. A Po-2-esek maximális sebessége lassabb volt, mint a fejlettebb náci repülőgépek átesési sebessége, így a Po-2-esek fürgébb manőverekre voltak képesek, ami nehéz célponttá tette őket. Továbbá az a képességük, hogy szinte bármilyen helyről fel- és leszállhattak, lehetővé tette számukra, hogy meglepetésszerű támadásokat hajtsanak végre. A hátránya az volt, hogy alacsonyan kellett repülniük, így könnyű célpontjai voltak a földi tűznek. A pilóták a lopakodó taktikára támaszkodtak, éjszaka repültek, és a célpontok megközelítésekor lekapcsolták a hajtóműveket, hogy hangtalanul siklottak be. Ez a taktika adta a becenevüket, mivel siklógépeik hangja a német katonákat az égen suhogó seprűnyélre emlékeztette.
Az esélyek dacára
Az 588. éjszakai bombázó ezred, ahogy hivatalosan nevezték őket, 1942. június 28-án vállalta első bevetését, és sikeresen célba vette a náci főhadiszállást. Küldetéseik során éjszakánként akár 18 bevetést is teljesítettek, a súlykorlátozások miatt minden gép csak két bombát szállított. Miután ledobták a hasznos terhet, visszatértek a bázisra, újrafegyverkeztek, és visszatértek a harcba. Ez az éjszakai bevetések könyörtelen ciklusa volt, amelynek célja az volt, hogy apró, kitartó horpadásokat ejtsenek a náci frontvonalakon.
Hogy a németeket a nyílt terepre csalogassák, a Po-2-esek első hulláma csaliként szolgált, fáklyákkal világították meg a célpontokat, és felhívták magukra az ellenséges reflektorok figyelmét. Ezeket követően a többi gép hangtalanul, leállított hajtóművekkel lecsapott, hogy ledobja bombáit. Ez a stratégia, valamint az egyedi hangjuk rettegést keltett a német katonák szívében.
A figyelemre méltó ügyességük és bátorságuk ellenére az Éjszakai Boszorkányok szkepticizmussal és zaklatással szembesültek férfi társaik részéről. Sokan kételkedtek abban, hogy képesek lennének érdemben hozzájárulni a háborús erőfeszítésekhez, mivel a harcot „férfimunkának” tekintették. A nők elviselték a hideget, a kimerítő körülményeket és a diszkriminációt, ám a büszkeségük hajtotta őket. Még egy 12 parancsolatot is betartottak, amelyek közül az első az volt, hogy „légy büszke arra, hogy nő vagy”. Még a kevés szabadidejükben is hímzéssel foglalkoztak, díszítették a gépeiket, és ceruzát használtak mind a navigációhoz.
Ezeket a cikkeket is érdemes elolvasni:
Amikor 55 keresztény vált mártírrá Japánban
1000 évig érintetlen viking karkötőket találtak
