A Föld történelme során az óceánban élő élet jellemzően veszélyesebb volt, mint a szárazföldön élőké. A dinoszauruszok korában élő óriás tengeri hüllőtől kezdve a mai félelmetes cápákig az óceánok mindig is félelmetes teremtményeket tartalmaztak. Volt azonban egy egyedülálló időszak a Föld távoli múltjában, amikor fordult a kocka, és a tengerek biztonságosabb menedékké váltak, mint a szárazföld. Ez a Loping korszak (más néven késő perm időszak) 259 és 252 millió évvel ezelőtt zajlott, jóval az első dinoszauruszok megjelenése előtt.
A késő perm időszak olyan korszak volt, amikor a Föld földrajza és éghajlata nagyban különbözött attól, amit ma ismerünk. A szuperkontinens, a Pangea uralta a bolygó felszínét, amely a Föld legtöbb szárazföldjét, köztük Afrikát, Észak- és Dél-Amerikát, Európát, Ázsiát és az Antarktiszt egyesítette. Ezt a szárazföldet egy hatalmas szuperóceán, a Panthalassa vette körül, amely a Föld felszínének több mint 60%-át borította – kétszer akkora volt, mint a mai Csendes-óceán — számolt be róla az ExtinctZoo.
A szárazföld összefüggő és hatalmas volt, de nagy része ellenséges és lakhatatlan volt a rendkívüli hőség és szárazság miatt. Eközben az óceánok viszonylag nyugodtak voltak, és a tengeri ragadozók a korábbi kihalási események után visszaszorulóban voltak. Ennek eredményeként a Föld óceánjai egy rövid ideig biztonságosabb helynek számítottak, mint a szárazföld.
Élet a tengerekben: Viszonylag szelíd vizek
A Panthalassa ijesztő mérete ellenére a késő perm időszak óceánjai viszonylag csendesek voltak, ami a nagy tengeri ragadozókat illeti. A cápák 200 millió évvel korábban fejlődtek ki, de néhány félelmetesebb faj, mint például a Helicoprion, a bizarr, fűrészre emlékeztető fogazattal rendelkező cápa, ekkorra már kihalt. Más tengeri élőlények, például az eurypteridák (tengeri skorpiók) és az ammonoidák még jelen voltak, de nem nagy számban, mivel az óceánok még nem heverték ki teljesen a kapitániai tömeges kihalást – egy homályos, de halálos eseményt, amely elsősorban a tengeri élővilágot érintette.
Mivel kevesebb óriásragadozó barangolt az óceánokban, a legtöbb vízi faj kisebb volt és kevésbé volt fenyegető. A túlélő cápák többnyire kisméretű, speciális táplálkozású fajok voltak, például puha testű zsákmányállatok, például tintahalak, és az egykor rettegett tengeri skorpiók is a kihalás szélére kerültek. A kaotikus és veszélyes szárazfölddel ellentétben az óceánok viszonylag békésen teltek, rövid pihenőt biztosítva a vízi életnek.
Élet a szárazföldön: Veszélyes hely
Miközben a tengeri élet a kapitániai tömeges kihalásból lábadozott, a szárazföldi élet új és félelmetes kihívásokkal nézett szembe. Ugyanez a kihalási esemény a szárazföldi ökoszisztémákat is elpusztította, de a szárazföldi állatok gyorsan talpra álltak – és számos új ragadozó jelent meg, hogy uralmat követeljen magának. Közülük a legfélelmetesebbek a gorgonopszidák voltak, a késő perm időszakban virágzó nagy szablyafogú ragadozók egy csoportja.
A gorgonopsidák, a Föld történetének első kardfogú ragadozói, kegyetlen ragadozók voltak, amelyek uralták a földet. A legnagyobb közülük, az Inostrancevia több mint 3,5 méter hosszú volt, és több mint 453 kilogrammot nyomott, ami korának egyik legfélelmetesebb ragadozójává tette. Nagy, fogazott agyarai révén az Inostrancevia és rokonai könnyedén le tudták győzni a zsákmányt, gyakran a nyakba mart halálos harapásokkal vagy hatalmas vérveszteséget okozó sebekkel.
Ezek a ragadozók fürgék és jól alkalmazkodtak a Pangea változatos és gyakran zord környezetéhez. Akár Dél-Afrika forró síkságain, akár Oroszország hideg sivatagjaiban, a gorgonopszidák domináltak, és a növényevők és a kisebb élőlények számára veszélyes helygé tették a földet.
Más csúcsragadozók: A gyilkosok bolygója
Mintha a gorgonopsidák nem lennének elég félelmetesek, nem ők voltak az egyetlen fenyegetés, amely a késő-permi tájat bejárta. A ragadozók egy másik csoportja, a therocephaliák osztoztak velük a földön. Ezek a lények is hasonlóan vadászatra termettek, erős végtagokkal és nagy koponyával. Egyes fajok még mérgesek is lehettek, így ők voltak az első tetrapodák, amelyeknél a méreg vadászati eszközként fejlődött ki.
Emellett a hatalmas kétéltűek, mint a rhinesuchidák, krokodilszerű testükkel további veszélyt jelentettek a vízforrások környékén. A legnagyobb, az Uranocentrodon akár 4 méter hosszú is lehetett, és a dél-afrikai édesvízi ökoszisztémák csúcsragadozója volt, ami újabb okot szolgáltatott arra, hogy a szárazföldi élet miért volt olyan veszélyes.
Az éghajlat: A Föld ellenséges szuperkontinense
A késő-permi időszak szélsőséges veszélye nem csak a ragadozókra korlátozódott. Maga az éghajlat tette lakhatatlanná a Pangea nagy részét. Az átlaghőmérséklet 35 °C körül mozgott, ami hatalmas sivatagos területeket hozott létre, amelyek az Egyenlítőn át húzódtak. Súlyos aszályok sújtották a földet, és kevés életforma tudta túlélni a nyomasztó hőséget.
A Pangea középső részét a Középső-Pangéai-hegység uralta, amely esőárnyékhatást keltett, hozzájárulva a széles körű szárazsághoz. Ezek a szélsőséges körülmények az életet a mérsékeltebb régiókba koncentrálták, ahol mind a növényevők, mind a ragadozók virágoztak, de a biológiai sokféleség jelentős kárára.
A nagy haldoklás: A Föld legsúlyosabb kihalási eseménye
Bármennyire is ellenséges volt a késő perm, a legrosszabb még csak ezután következett. Körülbelül 252 millió évvel ezelőtt a perm-triász kihalási esemény, más néven a Nagy kihalás a Föld összes nemzetségének 83%-át kiirtotta, beleértve szinte az összes tengeri fajt és a szárazföldi élet nagy részét. Ezt a tömeges kihalást, amely a Föld történetének legpusztítóbbja volt, a Szibériában bekövetkezett hatalmas vulkánkitörések, az úgynevezett szibériai csapdák váltották ki. Ezek a kitörések hatalmas mennyiségű szén-dioxidot és ként juttattak a légkörbe, ami tovább melegítette a bolygót, és széleskörű környezeti összeomlást okozott.
Az óceánok, amelyek korábban biztonságosabb menedéket jelentettek, a hőmérséklet emelkedésével és a víz savasodásával barátságtalanná váltak. Az oxigénszint zuhant, ami tömeges hipoxiához vezetett, amely megfojtotta a tengeri élővilágot. Míg a szárazföldi élőlények a kihalás fő terhét viselték, az óceánok sem jelentettek többé menedéket.
A tengerek rövid biztonsága
A késő perm időszak kaotikus és veszélyes időszak volt, amelyet szélsőséges éghajlat és a Föld valaha látott legfélelmetesebb ragadozói jellemeztek. Bár az óceánok egy rövid időre viszonylagos biztonságot nyújtottak, ez a biztonság rövid életű volt, mivel a bolygó a legkatasztrofálisabb kihalási eseménye felé tartott.
A késő perm története ma arra emlékeztet, hogy a Föld múltja milyen dinamikus és veszélyes volt. A történelem egy rövid pillanatára az óceánok voltak a biztonságosabbak, de ahogy a nagy pusztulás bebizonyította, a Földön sehol sem volt igazán biztonságban a természet erőitől.
Ezeket a cikkeket is érdemes elolvasni:
Mennyi ideig maradtak életben a dinoszauruszok a becsapódást követően?
Puerto Rico biolumineszcens öblei: természeti jelenség, amely továbbra is gyönyörű
itt tudod támogatni az oldalunkat
Érdemes elolvasni
Erdély Bermuda-háromszöge: a hátborzongató Hoia-erdő
Stonehenge, megdöbbentő felfedezés: Az oltárkő eredete újraírhatja a történelmet
Ahol leghalálosabb kórokozók lakoznak: Az Egyesült Államok titkos laborja
A világ leggyorsabb tesztpályája, ahol kanyaródás nélkül lehet maximális sebességgel száguldani
VIDEÓ: A világ legnagyobb halszaporodóhelyét fedezték fel
A magyar ipar úttörője, az ágyúk és vasúti kerekek mestere: Ganz Ábrahám