A kígyók is tudnak ‘repülni’, ráadásul nem is ügyetlenül
A kígyók is tudnak repülni? Nos, többé-kevésbé, ugyanis Dél-Ázsiában és India környékén olyan fajok élnek, amelyek akár 30 méter magasan is képesek suhanni a fák között.
Rémálomnak hangzik, azonban valóban léteznek a repülőkígyók
A Chrysopelea, azaz találóan csak repülőkígyó nemzetségbe tartozó állatok az egyetlen végtag nélküli gerincesek csoportját alkotják, amelyek képesek erre a mutatványra.
A nevük azonban kissé csalóka, ugyanis lényegében fáról fára siklanak, mivel kifejlesztettek egy egyedi mozgásformát.
Első lépésként egy magas ágat keresnek, majd kilövéskor a bordáikat szétterpesztve ellapítják testüket, hogy aerodinamikusabbak legyenek.
Ezzel egyidejűleg S-alakot vesznek fel, hogy irányíthassák magukat a levegőben, ráadásul mindezt meglepő fürgeséggel, a siklósebességük akár 39 kilométer per óra is lehet, derül ki a BBC Discover Wildlife cikkéből.
Miért folyamodnak ehhez a látszólag nem nekik való módszerhez?
A repülőkígyók így nagyobb távolságokat tudnak sokkal kevesebb energiával megtenni, mintha az ágakon vagy az erdő talaján mozognának, ahol emellett jobban ki lennének téve a ragadozóknak.
A fák közötti siklás viszont lehetővé teszi számukra, hogy elmeneküljenek a lombkoronában lévő ragadozók elől, új területeket fedezzenek fel, és zsákmányra vadásszanak.
Azonban nem csak ők, hanem például az olyan lények is, mint a közönséges repülőagáma (Draco volans) és rokonai, valamint a repülőgekkók (Ptychozoon) ezekhez a kígyókhoz hasonlóan képesek két pont között siklani.
A repülőagáma megnyúlt bordáikra és a bordáik közötti bőrredőkre támaszkodnak, amelyeket szárnyként is megállják a helyüket a magasban.
Vékony farkukat a levegőben való kormányzáshoz használják. A repülőgekkók testén bőrlebenyek vannak, amelyek ejtőernyőként szolgálnak, amikor leugranak a faágakról, de hártyás lábaik és lapos farkuk szintén segítik a rövid távolságok biztonságos megtételében.
Érdemes elolvasni:
