6 észak-koreai katona holttestét azonosíthatták az ukrán fronton
Hat észak-koreai katona vesztette életét az ukrajnai Donyecki terület közelében húzódó orosz frontvonalon csütörtökön ukrán híradások szerint.
Meg nem nevezett hírszerzési források a Kyiv Post és az Interfax-Ukraina című lapoknak úgy nyilatkoztak, hogy több mint 20 katona, köztük a hat észak-koreai is meghalt egy rakétacsapásban. Egy orosz Telegram-csatorna szerint a csapásban további három tiszt megsérült, őket Moszkvába küldték. A csatorna egy névtelen katonai forrást idézett, aki szerint az orosz katonák éppen azt mutatták a légiósoknak, hogyan készül Moszkva a támadó műveletekre, a védelemre, és hogy hogyan lépjenek fel az amerikai fegyverek ellen, amikor a gyakorlótéren támadás érte őket, írja a Newsweek.
Tavaly Ukrajna fő hírszerzési igazgatósága arról számolt be, hogy néhány észak-koreai katona és mérnök érkezett az oroszok által megszállt, Donyeck melletti területre. Eközben a Nemzeti Ellenállás Központja 2023 szeptemberében arról számolt be, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök meggyőzte Kim Dzsong Un legfőbb vezetőt, hogy emberi erőforrásokat küldjön az oroszok által megszállt donyecki és luhanszki területekre építkezési munkálatokra.
A távol-keleti ország Moszkva egyik legfőbb szövetségese volt az Ukrajnával folytatott háborújában. Az Egyesült Államok azzal vádolta Észak-Koreát, hogy a háború kezdete óta küldött fegyvereket Putyinéknak, amit mindkét állam tagadott.
Érdemes elolvasni:
itt tudod támogatni az oldalunkat
Érdemes elolvasni
2028-ra feltámasztanák a gyapjas mamutokat
Harc a víz ellen: Innovációk az árvízvédelmi technológiákban
Meglepő dolgot fedeztek fel a pteroszauruszokról, a valaha volt legnagyobb repülő állatokról
Egyenlő státuszban éltek a férfiak és a nők a 9 ezer éves ősi városban
Nem egyedül jött az aszteroida, amelynek becsapódása a dinoszauruszok kihalásához vezetett
Julius Caesar miatt 1582 októbere csak 21 napos volt