Megkezdődött a világ legnagyobb épületének építése
Szaúd-Arábia megkezdte a Mukáb, egy kocka alakú látványosság építését a fővárosban, Rijádban, amely a jelentések szerint a világ legnagyobb építménye lesz.
Az épület lesz az “új Murabba”, a Rijád belvárosában tavaly februárban elindított nagyszabású fejlesztési projekt fő központi eleme lesz. A szögletes épület élei a tervek szerint 400 méteresek minden oldalán, így akkora lesz, hogy a híres amerikai felhőkarcolóból, az Empire State Buildingből 20 is elférne benne, számolt be a Middle East Eye.
Michael Dyke, a New Murabba vezérigazgatója a Bloombergnek adott interjúban úgy fogalmazott, hogy „Ma épületnek álcázzák, de sokkal több annál. Egy Rijád méretű főváros megérdemli, hogy legyen egy globális, központi ikonja, mint más fővárosoknak”.
Elképesztő projektnek ígérkezik a világ legnagyobb épülete
Dyke elmondta, hogy a Mukáb építésének előkészítéséhez 10 millió köbmétert ástak ki a földből. A hatalmas tömb a jelentés szerint „a világ első teljesen zárt felhőkarcolóját”, valamint egy kupolát is magában foglalja majd, amely holografikus képeket jelenít meg, így a vendégeket a világ különböző régióiba kalauzoló szállodai szobákkal.
Bentről nem látszódik maga a kupola. Lefeküdhetsz aludni a Serengeti Nemzeti Parkban, és felébredhetsz New Yorkban.
Az építményt átfedő háromszög alakú formák alkotják majd, amelyet a helyi szaúd-arábiai Nedzsd régió építészeti stílusa ihletett. A projekt első szakasza 2030-ra készül el Dyke szerint, és első körben 8 ezer otthont teremtenének 35 ezer ember számára. A projekt végső befejezésekor a tervek szerint 400 ezer embernek adna otthont.
A Mukáb formáját azonban nemrégiben néhány kritika is érte, mert hasonlít a Mekka városában található Kábához. Azonban rengetegen megvédték az épületet és annak megosztó tervét, mondván, az új épület a Murabba Palota – amelynek jelentése szó szerint kocka palota – modern újraértelmezése.
A Mukáb egyike annak a számos ambiciózus projektnek, amelyet Szaúd-Arábia az elkövetkező években szeretne megvalósítani, beleértve egy egyenes vonalú várost, egy nyolcoldalú, vízen úszó várost, egy síközpontot egy függőlegesen terjeszkedő faluval, valamint egy vörös-tengeri luxusszigeti üdülőhelyet.
Érdemes elolvasni:
itt tudod támogatni az oldalunkat
Érdemes elolvasni
Végre megszűnhet a reptéri macera a folyadékokkal: de vajon mikor lép a Liszt Ferenc reptér?
Kilőttek az árak az Adriai-tengernél, újra a Balaton a kedvenc úti célunk
Egy másik erdélyi helyszínen is bekövetkezhet a parajdi sóbányáéhoz hasonló tragédia
Jótékony céljra fordította a Mátyás-kútba dobott érméket a Várkapitányság
Forradalom a repülőtereken? Hamarosan elég lehet a telefonunk is a becsekkoláshoz!
Tele lesz pótlóbuszokkal Budapest: Több villamos és egy HÉV sem fog közlekedni