Miért fordulnak az ókori lépcsők az óramutató járásával megegyező irányba?

„Azért, hogy a jobbkezes védők könnyebben forgathassák a kardjukat…” NEM! Ha valaha meglátogattál egy középkori várat, olvastál róluk, néztél egy műsort a témában, vagy van egy barátod, aki szereti a furcsa apróságokat, biztosan hallottad már ezt: a várak lépcsői szinte mindig az óramutató járásával megegyező irányban kanyarognak felfelé. És tudod mit? Erre állítólag van egy igazán jó magyarázat.

De mi az?

Kezdjük a tényekkel: tényleg igaz, hogy a középkori várakban található csigalépcsők jellemzően az óramutató járásával megegyező irányban tekerednek felfelé. Olyannyira, hogy egy 2011-es felmérés szerint Anglia és Wales váraiban a lépcsők körülbelül 70 százaléka ilyen kialakítású. Ha hiszünk a túravezetőknek Európában és Észak-Amerikában, akkor ez nem véletlen.

„A történet szerint minden csigalépcső az óramutató járásával megegyező irányba fordul, hogy a jobbkezes védők, akik lefelé harcolnak, előnybe kerüljenek a támadókkal szemben, akik fegyverét akadályozza a lépcső középső oszlopa” – magyarázta James Wright építészeti régész és a Triskele Heritage tanácsadója 2020-ban. „Ez különösen népszerű magyarázat a túravezetők körében” – mondta. „Megjelenik várakat bemutató könyvekben, ismeretterjesztő szövegekben, televíziós dokumentumfilmekben, internetes cikkekben és online vitafórumokon egyaránt.”

Ez az információ annyira érdekes, hogy könnyen megmarad az emberek fejében. Próbáld ki: lendítsd a jobb karodat, mintha kardot forgatnál – tényleg nehezebb lenne, ha a lépcső közepén egy nagy kőoszlop állna. Ez a magyarázat tökéletesen illik ahhoz az elképzeléshez is, hogy a középkor a lovagok és várak állandó küzdelmeiről szólt írja az Ifl Science.

Van azonban egy bökkenő: „Nincs rá semmilyen bizonyíték, hogy ez igaz lenne” – írta Wright.

Honnan ered tehát ez a mítosz a lépcsőkről? És mi az igazság?

Valójában nincs semmi bizonyíték arra, hogy a „harc a lépcsőkön” elmélet valós lenne. Sőt, ha belegondolunk, ez nem is tűnik túl logikusnak.

„Az ostromok során a krónikások részletesen beszámoltak az eseményekről – a katasztrófák és halálesetek akkoriban is hasonlóan vonzották az olvasókat, mint a modern média főcímei” – magyarázta Wright. „Így elég sokat tudunk arról, hogyan értek véget az ostromok, és ezek sosem hasonlítottak a hollywoodi filmekben ábrázolt elkeseredett, véres lépcsőházi harcokra.”

A középkori hadviselés ritkán hasonlított egy kardpárbajhoz a lépcsőkön. Az ostromok legtöbbször éhínség (Rochester, 1215; Kenilworth, 1266), fenyegetések (Nottingham, 1194), megvesztegetés (Newark, 1218), hibák (Conwy, 1401) vagy ravasz cselszövés (Château Gaillard, 1204) révén értek véget.

Még ha harc is folyt volna a lépcsőkön, nehéz elképzelni, hogy a lépcsők iránya döntő tényező lett volna. Például egy hosszú kard – a középkori lovag ikonikus fegyvere – legalább 110 centiméter hosszú volt, míg egy tipikus csigalépcső szélessége mindössze 70 centiméter lehetett, mint például a Goodrich kastély tornyában. Egy ilyen szűk helyen nemigen lehetett volna lendíteni a kardot.

Wright szerint az alsó támadók előnyben is lehettek, mert a védők lábai sebezhetőek voltak, és a lefelé zajló harc miatt könnyen elveszíthették az egyensúlyukat.

De akkor miért ilyenek mégis ezek a lépcsők?

A „kardos elmélet” eredete a viktoriánus korból származik. Wright szerint Sir Theodore Andrea Cook, egy angol műkritikus, 1902-es esszéjében említette először ezt az ötletet. Cook azonban nem történész vagy építész volt, hanem művészetkedvelő, aki rajongott a kardvívásért. Az esszéjében ráadásul azt írta, hogy valószínűleg az ellenkező irányba forgó lépcsők gyakoribbak és kényelmesebbek. A valóság az, hogy valószínűleg gyakorlati szempontok álltak a háttérben. A lépcsők iránya kapcsolódhatott az áruszállításhoz, a helytakarékossághoz vagy akár a közlekedési rendszerekhez. Wright szerint a csigalépcsők inkább az építészeti pompa bemutatására szolgáltak, mintsem harcászati előnyökre.

Összefoglalva, a középkori lépcsők valószínűleg azért készültek az óramutató járásával megegyező irányban, mert ez volt a megszokott és praktikus – nem pedig azért, hogy segítsenek a védőknek a drámai középkori csatákban. Persze ez valószínűleg nem fogja megakadályozni az embereket abban, hogy továbbra is higgyenek a kardos mítoszban.

Ezt is érdemes elolvasni:

Az ókorban a legtöbb kábítószert a háborúban álló hadseregek fogyasztották

Nagy Sándor legalább 20 várost nevezett el magáról, de lehet akár 70-et is

Kiemelt kép: Depositphotos.com