Lehet, hogy a Naprendszer befogott egy kóbor bolygót?
Egy friss tanulmány azt vizsgálta, hogy lehetséges-e, hogy a Naprendszer befogjon egy kóbor bolygót, amely magányosan, csillaga nélkül száguld át a galaxison. Az ilyen bolygók, más néven csillagközi bolygók, otthonukat elhagyva vándorolnak az űrben.
Az IFLScience beszámolója szerint a tanulmány alapját olyan felfedezések adják, mint a 2017-ben észlelt ‘Oumuamua, az első megerősített csillagközi látogató, amely elképesztő sebességgel haladt át a Naprendszeren. Ehhez hasonlóan 2019-ben az 2I/Borisov üstökösről is kiderült, hogy egy másik csillagrendszerből érkezett. Míg ezek az objektumok csupán átutazók, a kutatók felvetették, hogy bizonyos, a Jupiter és a Neptunusz között keringő égitestek korábban befogott objektumok lehetnek.
Hogyan válhat egy bolygó “kóborrá”?
A kóbor bolygók kialakulása a hagyományos bolygókhoz hasonlóan a protoplanetáris korongokban kezdődik, azonban gravitációs zavarok, más protobolygókkal való ütközések során vagy más csillagrendszerekkel való közeli találkozás miatt ezek a bolygók kirepülhetnek eredeti otthonukból. A Celestial Mechanics and Dynamical Astronomy folyóiratban megjelent tanulmány szerint a Naprendszerben is történt hasonló bolygókihajítás az első 850 millió év során. Egyes elméletek szerint egy Neptunusz méretű bolygót is kilakoltattak, amely ma vagy egy távoli kóbor bolygóként létezik, vagy a rejtélyes “9. bolygóként” bujkál a Naprendszer peremén.
A befogás lehetősége
A kutatók modellezték, hogy a Naprendszer hogyan foghat be kóbor bolygókat, miközben a galaxisban mozog. A Nap gravitációs tere és a galaxis anyagának hatása révén bizonyos térségekben létrejöhet „gyenge befogás”, ahol egy bolygó végül stabil pályára kerülhet a Nap körül. Ezek a befogott égitestek kezdetben kaotikus pályákon mozognának, de idővel állandósulhatna a mozgásuk. Az ilyen objektumok, például kóbor üstökösök vagy bolygók, akár a Naprendszer jelenlegi bolygóinak pályáját is megzavarhatják, amely segíthet azonosításukban.
A kóbor bolygók kutatásának jelentősége
A kóbor bolygók tanulmányozása nemcsak a Naprendszer fejlődésének megértését segíti, hanem potenciálisan megválaszolhatja azt a kérdést is, hogy mennyire gyakoriak az ilyen objektumok a galaxisban. Az eddigi becslések szerint sokkal több kóbor bolygó létezik, mint ahogy azt korábban feltételeztük. A kutatás szerint lehetséges, hogy a Naprendszer már most is rejt magában ilyen „vendég” bolygókat, amelyek jelenléte fontos betekintést nyújthat a csillagközi égitestek viselkedésébe.
Érdemes elolvasni:
itt tudod támogatni az oldalunkat
Érdemes elolvasni
A horvátok brutalitása világháborúban még a nácikat is megrémítette
Time Out Market: Közép-Kelet-Európa első különleges gasztropiaca nyílik Budapesten 2025-ben
Láttál már meteorbecsapódást a Holdon?
Hogyan lehet tüzet gyújtani a víz alatt?
Robotok a kutyák ellen – rendhagyó agility-versenyt rendeztek
„A gyerekek miatt fog elbukni a rezsim” – Politikai foglyok és átnevelő táborok