Az Urál-hegység egy csendes szakaszán a figyelmeztető táblák hátborzongató üzenetet közvetítenek: „Hajtson maximális sebességgel a következő 20-30 km-en, és ne álljon meg!” Ezek a táblák egy radioaktív pusztaság valóságát tükrözik, amelyet az emberiség hozott létre.
A hidegháború említésére sokaknak a nukleáris fegyverek és a titkolózás jut eszébe. A titkolózás témája különösen érvényes, ha a Kistim-katasztrófára gondolunk – egy olyan nukleáris eseményre, amelyet 1957-ben a Szovjetunióban tartottak titokban, és csak az 1990-es években került nyilvánosságra — számolt be róla az Into the Shadows.
A Majak-létesítmény története
1948-ban a Szovjetunió kormánya létrehozta a Majak nevű nukleáris létesítményt, amely plutónium előállítására és radioaktív hulladék újrahasznosítására szolgált. A létesítmény az Orosz Szovjet Szövetségi Szocialista Köztársaság Cseljabinszki területén épült, Kistim város közelében. A telephely magába foglalt egy 8,2 méter mély betonmedencét, amelyben 20 rozsdamentes acéltartály tárolta a radioaktív hulladékot.
Az első években a dolgozók gondatlanul a Tecsa folyóba öntötték a nukleáris hulladékot, amely 20 környező település vízellátásának forrása volt. Miután rájöttek, hogy ez súlyosan károsítja a vízminőséget, áttértek a hulladék betonmedencében történő tárolására.
A robbanás
1957. szeptember 29-én, 16:20-kor a 14-es számú tartály hűtőrendszere meghibásodott, és kémiai robbanás történt. A detonáció körülbelül 70-80 tonna radioaktív hulladékot szórt szét a talajba és a közeli tavakba. A robbanás ereje olyan nagy volt, hogy egy 1 méter vastag betontetőt is letépett a tartályról.
A következő 10 órában 800 tonna radioaktív anyag terjedt szét egy 300 négyzetmérföldes területen, amely alig marad el a hirosimai katasztrófa szennyezési mértékétől.
A titkolózás kezdete
A szovjet hatóságok azonnal megkezdték az esemény eltussolását. A helyi újságok az északi fényekkel magyarázták az ég furcsa sárga-narancs árnyalatát. Az evakuálások hetekkel később kezdődtek, és több évtizeden át tartottak, miközben a hatóságok rendszeresen visszaküldték az embereket az állítólag biztonságossá tett területekre.
1968-ban a szennyezett területet természetvédelmi területté nyilvánították, hogy minimalizálják az emberi expozíciót és tanulmányozzák a sugárzás hosszú távú hatásait.
A következmények
A Kistim-katasztrófa pusztító hatással volt a régió lakosságára és környezetére. Több generáció szenvedett különféle sugárzás okozta betegségekben, születési rendellenességekben és meddőségben.
A katasztrófát követően 1991-ben nyílt titokként ismerték el az esetet, miután egy helyi lakos, Goszman Kabarov, éveken át küzdött az igazságért. Goszman saját sugárzásmérővel dokumentálta a sugárzás szintjét és a közösség egészségi problémáit.
Az igazságért folytatott harc
Goszman és felesége, Milja egy civil szervezetet alapított, amely a katasztrófa áldozatainak jogaiért harcolt. Hosszú évek küzdelmei után 2006-ban a kormány kompenzációt ajánlott fel a lakosoknak, de a programot sokan kritizálták, mert a lakók többségét a szennyezett területen hagyták.
Tanulságok
A Kistim-katasztrófa története figyelmeztetésként szolgál arra, hogy milyen következményekkel járhat a felelőtlen nukleáris hulladékkezelés és a titkolózás. Ez a tragédia a mai napig hatással van az érintett közösségekre, és rámutat arra, hogy az igazságért folytatott küzdelem gyakran generációkon átívelő kitartást igényel.
Az ilyen események emlékeztetnek arra, hogy a környezetvédelem és az átláthatóság kulcsfontosságú az emberiség jövője szempontjából.
Ezeket a cikkeket is érdemes elolvasni:
‘Trump nagyon könnyen elérheti, hogy Putyin kivonuljon Ukrajnából’
Ismeretlen nyelvű szöveget tartalmazó bazalt táblát találtak régészek
