A túlélési torzítás (survivor bias) egy gyakran előforduló gondolkodási hiba, amely során hajlamosak vagyunk csak a túlélők tapasztalataira hagyatkozni, miközben figyelmen kívül hagyjuk azokat, akik nem élték túl az adott helyzetet. Ez a torzítás különösen érdekes példákon keresztül érthető meg, például egy első világháborús sisak és egy golyókkal teli repülőgép történetén keresztül.
Valószínűleg mindannyian találkoztunk már olyan emberekkel, akik a múltbéli tapasztalataik alapján azt állítják, hogy bizonyos biztonsági intézkedések feleslegesek. „Mi biztonsági öv nélkül nőttünk fel, és mégis itt vagyunk” – mondhatják, vagy „A nagymamám egész életében dohányzott, és 95 évet élt.” Ezek a példák azonban nem veszik figyelembe azokat, akik ugyanilyen körülmények között nem élték túl. Hiszen nem hallhatjuk azokat, akik például a dohányzás vagy a biztonsági öv hiánya miatt haltak meg. Ez maga a túlélési torzítás — írja az IFLS.
A világháborús példák: a sisak és a repülőgépek
A túlélési torzítást kiválóan szemlélteti két történet, amelyek a háborús időkben játszódnak: az első világháborús sisak bevezetése és a második világháborús repülőgépek megerősítésének kérdése.
Az első világháború idején a Brodie sisakot vezették be a katonák védelmére. Röviddel ezután a kórházakban megnövekedett a fejsebesülések száma, amit a vezetők aggasztónak találtak. Úgy gondolták, hogy talán maga a sisak okozza a sérüléseket. Az igazság azonban az volt, hogy a sisak valójában életeket mentett. Korábban azok a katonák, akik fejsebesülést szenvedtek, gyakran belehaltak, és sosem kerültek kórházba. A sisak bevezetése után viszont sokan túlélték a sérüléseket, így megjelentek a kórházakban. Ez a túlélési torzítás egyik klasszikus példája: csak a túlélők adatait látták, miközben figyelmen kívül hagyták azokat, akik sisak nélkül meghaltak volna.
A golyóktól lyuggatott repülőgépek
A második világháború alatt az amerikai légierő célja az volt, hogy csökkentse a repülőgépek veszteségeit. A visszatérő repülőgépeken azt látták, hogy a golyók főként a törzsben, a szárnyak külső részein és a farokrészen hagytak nyomot. Elsőre logikusnak tűnt ezeket a területeket megerősíteni.
Ekkor lépett közbe Abraham Wald, egy magyar-zsidó statisztikus, aki felismerte a hibát az érvelésben. Wald rámutatott, hogy a golyónyomok azokon a repülőkön látszódtak, amelyek visszatértek. Ez azt jelenti, hogy ezek a területek kevésbé veszélyesek, hiszen a repülőgépek még így is képesek voltak hazatérni. Azok a repülők, amelyek nem tértek vissza, valószínűleg olyan helyeken sérültek meg, ahol a golyók halálos károkat okoztak – például a motoroknál vagy a pilótafülkénél. Wald javasolta, hogy éppen ezeket a „golyómentes” területeket kell megerősíteni a túlélési esélyek növelése érdekében.
Mit tanulhatunk ezekből a példákból?
A túlélési torzítás fontos tanulsága, hogy az adatok értelmezésekor figyelembe kell vennünk azokat az eseteket is, amelyek nem láthatók, mert a „túlélők” tapasztalatai torzíthatják a valós képet. Ez különösen igaz döntéshozatalra, legyen szó háborús stratégiákról, egészségügyi intézkedésekről vagy akár mindennapi életünk biztonsági választásairól.
A sisak és a golyólyuggatott repülők története arra emlékeztet, hogy mindig kérdezzük meg: mit nem látunk az adatok mögött? Csak így kerülhetjük el a félrevezető következtetéseket.
Ezeket a cikkeket is érdemes elolvasni:
A végbéldugókat eredetileg a fejfájás, pattanások és őrület kezelésére fejlesztették ki
Mik az világegyetem legfényesebb objektumai?
itt tudod támogatni az oldalunkat
