Putyin szerint Zelenszkijnek nincs joga aláírni egy békeszerződést
Vlagyimir Putyin orosz elnök kedden az állami televíziónak azt mondta, hogy a Moszkva és Kijev közötti rendezési tárgyalások végeredményét Ukrajna legitim vezetésének kell aláírnia, viszont a tárgyalásokat meg lehet kezdeni a Moszkva által illegitimnek tekintett Volodimir Zelenszkij államfővel is.
Az orosz elnök emlékeztetett rá, hogy az orosz államfővel folytatott tárgyalások tilalmáról szóló rendelet mindaddig érvényben van Ukrajnában, amíg ő maga hivatalban van, írja a Kyiv Independent. Hangot adott álláspontjának, miszerint a dekrétumot az ukrán parlament elnöke eltörölheti.
Amikor a jelenlegi rezsimfőnök – ma már így nevezhetjük – aláírta ezt a rendeletet, akkor viszonylag legitim elnök volt, de most már nem tudja érvényteleníteni, mert illegitim. Ebben van a trükk. De alapvetően, ha ezt meg akarják tenni, akkor van rá legális módszer.
Hangsúlyozta, hogy az Oroszország és Ukrajna közötti esetleges megállapodásnak hosszútávon kell szavatolnia mindkét ország biztonságát. Putyin szerint a kérdés a dokumentumok végleges aláírása, amelynek mind Ukrajna, mind Oroszország biztonságát komoly, hosszú történelmi távlatokra kell garantálnia. Hozzátette, hogy ezért “egyetlen mellélövés” sem lehet a két ország közötti megállapodásban, beleértve azt is, hogy Volodimir Zelenszkijt illegitimnek tekinti, mivel ötéves hivatali ideje lejárt. Viszont kifejezte készségét arra, hogy tárgyalókat jelöljön ki a Zelenszkijjel folytatandó párbeszédhez, ha ő rész akar venni benne. A lényeg azonban szerinte az, hogy ukrán részről ki fogja a végén aláírni a megállapodást.
Tárgyalni bárkivel lehet. A dokumentumok aláírásának szempontjából mindennek úgy kell megtörténnie, hogy a jogászok megerősítsék azoknak az embereknek a legitimitását, akiket az ukrán állam felhatalmaz arra, hogy aláírják ezeket a megállapodásokat.
Megosztotta továbbá, hogy Ukrajnával a tárgyalások már a “különleges hadművelet” kezdetén megkezdődtek, Oroszország felajánlotta akkor a kijevi vezetésnek, hogy “vonuljon ki” a donyecki és a luhanszki “népköztársaságból” és akkor nem lesznek harcok. Putyin úgy fogalmazott, “nem korrekt” félrevezetni a közvéleményt és azt állítani, hogy Ukrajna akkor rendelt el tárgyalási tilalmat, amikor az orosz erők Kijev alatt álltak.
Elmondta, hogy a 2022 tavaszán Isztambulban elért orosz-ukrán megállapodás az ukrán javaslatokon alapult. Putyin közölte, hogy néhány európai vezetővel folytatott telefonbeszélgetés után, az ő kérésükre rendelte el, hogy az orosz csapatokat visszavonják Kijev alól.
Világos volt számunkra, hogy a félrevezetés nagyon is lehetséges. Ennek ellenére a komoly vérontás, a komoly háború elkerülésének megfontolásai alapján mégis beleegyeztünk.
Megismételte, hogy a Nyugat beszélte rá Kijevet a háború folytatására. Úgy vélekedett, hogy a konfliktus egy-két hónap alatt véget érhet, ha Kijevnek elfogy a szponzoroktól kapott pénze és a tölténye. Meglátása szerint “Ukrajna szuverenitása szinte nulla”, de kitért arra is, hogy jelzéseket küldött az előző amerikai elnöknek, Joe Bidennek az ukrajnai békés rendezés szándékáról.
Érdemes elolvasni:
- 840 ezer halott, 2 millió sebesült az orosz hadseregben, közeleg az összeomlás?
- Putyin önméltatásra használta a holokauszt emléknapját
- Putyin „tudja, hogyan játsszon Trumppal” a tárgyaláson Trump korábbi nemzetbiztonsági tanácsadója szerint
Source: MTI
itt tudod támogatni az oldalunkat
Érdemes elolvasni
Fiktív államnak nevezte Ukrajnát Románia elnökjelöltje, és elmondta, hogy területeket szeretne elcsatolni
Pofonegyszerű eszközzel lehetne feltérképezni a Vénuszt
Világrekorder lett a Nemzeti összetartozás hídja
Miért felejtjük el az álmokat szinte azonnal ébredés után?
Az éghajlatváltozás a legnagyobb tavakat is eltűntetheti a bolygóról
Mikrobákat keresnek a Nemzetközi Űrállomás külsején