Új kutatások szerint egyes óriási emlősfajok, amelyeket korábban kihaltnak hittünk, valójában több ezer évvel tovább éltek, mint korábban gondoltuk. A legújabb szénizotópos kormeghatározás szerint Brazíliában 3 500 évvel ezelőtt még éltek bizonyos megafauna fajok, így ezek az óriások egy ideig együtt léteztek az emberekkel.
A tudományos konszenzus sokáig azt feltételezte, hogy a mamutokhoz, óriáslajhárokhoz és kardfogú tigrisekhez hasonló megafauna fajok a holocén elején, körülbelül 11 700 évvel ezelőtt haltak ki. Azonban az új felfedezések, például a 4 000 éve még létező gyapjas mamutok maradványai, egyre inkább árnyalják ezt a képet — írja az IFLS.
A legújabb felfedezések és következményeik
Fábio Henrique Cortes Faria, a Rio de Janeiró-i Szövetségi Egyetem geológusa és kutatócsoportja fogmaradványokat vizsgált két brazil lelőhelyen, az Itapipoca térségében és a Rio Miranda völgyében. A nyolc mintából kettő olyan fajtól származott, amelyek a korábbi elméletek szerint már jóval korábban kihaltak:
- Palaeolama major, egy kihalt amerikai lámafaj.
- Xenorhinotherium bahiense, egy tapírszerű orral rendelkező teveféle.
A kutatás eredményei azt mutatták, hogy ezek az állatok a középső és késői holocén korszakban is életben voltak, vagyis sokkal tovább fennmaradtak, mint ahogyan azt korábban feltételezték.
Megafauna és emberi együttélés
A felfedezés azt is jelenti, hogy ezek az óriás emlősök hosszabb ideig osztoztak élőhelyükön az emberekkel. Az emberi jelenlét Dél-Amerikában legalább 17 000-20 000 évre nyúlik vissza, ami azt jelenti, hogy ezek a fajok sokkal hosszabb ideig élhettek az ember közelében, mint korábban gondolták.
Korábban az úgynevezett “Túlzott Vadászat” (Overkill) és “Villámháború” (Blitzkrieg) elméletek szerint az emberek vadászati nyomása és a környezet átalakítása vezetett a megafauna gyors kihalásához. Az új bizonyítékok azonban azt sugallják, hogy ezek az elméletek nem teljesen helytállóak.
A kihalás fokozatosabb lehetett
A kutatók szerint a pleisztocén és holocén közötti kihalás nem egyetlen gyors esemény volt, hanem egy fokozatos folyamat, amely során a különböző fajok eltérő időpontokban tűntek el. Elképzelhető, hogy Brazília bizonyos régiói menedékhelyként szolgáltak egyes megafauna fajok számára, lehetővé téve, hogy tovább fennmaradjanak.
Ismar de Souza Carvalho, a kutatás egyik résztvevője elmondta, hogy a pleisztocén-holocén kihalás nem egy pillanat alatt történt, hanem hosszú időn keresztül zajlott, folyamatos fajvesztést eredményezve.
Mit jelent ez a felfedezés?
Ez a kutatás nemcsak a múlt megértésében jelent előrelépést, hanem abban is, hogy jobban megértsük a kihalási folyamatokat. A megafauna kihalása összetettebb és hosszabb folyamat volt, mint korábban hittük, és további kutatások szükségesek annak feltárására, hogy pontosan mi vezetett ezeknek az állatoknak a végső eltűnéséhez.
A brazíliai megafauna felfedezése arra ösztönözheti a tudósokat, hogy más térségekben is újraértékeljék a kihalási időpontokat, és mélyebben vizsgálják az ember és az óriás emlősök kapcsolatát az őskorban.
Ezeket a cikkeket is érdemes elolvasni:
Az intelligens élet sokkal gyakoribb lehet, mint korábban gondoltuk egy új modell szerint
Lézerek fedték fel egy 15. századi Zapoték erődített város maradványait Mexikóban
itt tudod támogatni az oldalunkat
